a lelkem előszobája [befejezett]

otthonra leltem

amikor először léptem oda az ajtóhoz, tetszett a látvány; gyönyörű volt, elegáns és csábító. azt sugallta, hogy értékes dolog rejtőzik mögötte. azt az érzést kelti az emberben, hogy valami olyasmit tapasztalhat odabent, amit máshol nem. halk suttogással hívogat, csalogat magához, mintha szirénhang szólna, melynek nem tudsz, de valójában nem is akarsz ellenállni.
amikor először nyúltam a kilincsért, az egész testemet átjárta a kíváncsiság és ezzel párhuzamosan a zsibbasztó hideg. az ajtó puszta látványa által kiváltott kellemesen bizsergető meleg érzésével ez teljesen ellentétes érzelmeket ébresztett bennem. ezen a ponton megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, de a testem felett már nem én uralkodtam; teljesen elcsábított a rideg ismeretlen. benyitottam.
amikor először beléptem az ajtón, igazából csak a teljes sötétséggel találtam szemben magam. ennek láttán sóhajtottam egy nagyot, ez kínzó köhögésbe fulladt. megcsapta az orromat a gyötrően fullasztó dögszag. valami rohad – gondoltam. még pár másodpercig sokkos állapotban álltam egyhelyben, majd a pulóverem ujját az orrom elé helyeztem és egy villanykapcsoló után kezdtem kutatni. hosszas bútorokon át való esés-kelés után végre találtam egyet, de nem volt működőképes. közben felfigyeltem a redőny lécei között beszűrődő halvány fényre, mely két dolgot jelentett: olyan rég kutakodtam a szobában, hogy kezdett hajnalodni, illetve azt, hogy az ablak ténye mellékessé teszi a villanykapcsoló hasznavehetetlenségét. a koromsötétből félhomály lett, a félhomályból pedig lassacskán pirkadat. minél több mindent fedett fel előttem a hajnal, annál kevesebbet akartam látni. időközben az is teljesen világossá vált, hogy a helyiségben nem rohad semmi, hanem maga a szoba az, ami velejéig romlott. a székek darabokban hevernek a földön, a szekrények polcait szintén sérülten találtam a padló különböző pontjain, az asztalnak pedig hiányzik az egyik lába, a maradék három is elég rozoga. a balszélső ablak ki van törve, az üveg helyére kartonpapírt ragasztottak. a falon lévő festményeket valaki széttépte, már csak a ferde keret csüng magában.
törött bútordarabok, üvegszilánkok és ez az eleinte fojtogató, de idővel megszokható dögszag jellemzi a szobát. a gyönyörű ajtó által árasztott melegségnek bent nyoma sincs. ez a helyiség nem gyönyörű, nem is elegáns, csábító pedig végképp nem. mégsem akarom itthagyni. már abban a pillanatban visszafordulhattam volna, amikor beléptem, de nem tettem. teljesen magáévá tett kívül a látszólagos minden, belül pedig a dögszagú, valós semmi kombinációja. rotható káosz.
amikor sokadszorra léptem be azon a bizonyos ajtón, már nem tartogatott számomra semmiféle ígéretet, már nem voltam kíváncsi, nem vonzott, nem irányított, már minden alkalommal saját motivációból adódóan nyomtam le újra és újra a kilincset. már a dögszag is teljesen hétköznapivá vált. magáévá tett a hely, megszelídített.