[Could not come up with a title] (Jansti)

3

Hova a... basszus, pedig tavaly még megvolt.... merre lehet az a kibebaszott... aha! Megvan!

Diadalmas mosollyal húztam elő szekrényem legmélyéről szeretett szürke kesztyűm hiányzó párját. Kabátzsebembe süllyesztettem az újra egyesített párocskát miközben lefelé manővereztem a lépcsőn.
"Majd jövök!" -szóltam anyának bakancsom cipőfűzőjét kötve.
"Rendben Janóm, vigyázz magadra!" -szólt ki a nappaliból.
Az ajtó hatalmas erővel vágódott be mögöttem, ahogy elsiettem otthonról. Telefonomat előkaptam és gyorsan tárcsáztam a legtöbbször hívott kontaktom.
"Szia, szokásos hely?"
"Aham, meg sem kellett volna kérdezned." -hallottam Isti hangját a vonal másik végén. Még a telefonom keresztül is átszűrődött mosolya.
"Inkább biztosra mentem." -nyomtam ki boldogan mobilom.

Lábaim olyan sietősen szedtem a havas utcákon amennyire csak tudtam elcsúszás nélkül. A jól ismert kereszteződésben megpillantottam Isti fagyoskodó figuráját. Karjait teste köré fonva melengette magát és oda-vissza dülöngélt lábain miközben szájából párafelhők kúsztak az ég felé.

Hóban ropogó lépteimre felfigyelve felém fordult.
"Szia!"
"Szia. Basszus, kurva hideg van." -vetettem neki oda. Kezdtem érezni, hogy a saját kabátom hője nem volt elég nekem.
"Egyetértek, majd megfagyok..." -didergett mint egy téli kismadár.
"Akkor siessünk, hátha úgy felmelegszünk."

A ma decemberi szombatot Azmonál tartottuk. Azt az instrukciót kaptuk, hogy most kivételesen ne vegyünk nasit, majd ő intézi. Hát jó, ha ő így szerette volna... legalább megspóroltunk egy kitérőt a kisbolt felé.

"Ha jelenleg nem akarna lefagyni a tököm, akkor még hócsatázhatnánk is..." -szólalt meg pár utcával később Göndörke.
"Hm... nem is rossz ötlet." -dörzsölgettem állam. Gyorsan kikaptam kesztyűimet zsebeim mélyéről és felhúztam őket fázó kezeimre.
Isti tágra nyílt szemekkel figyelte mozdulataim.
"...ne merészeld..." -suttogta, szinte csak magának.
Kihívó vigyoromra jobbnak látta, ha nekiiramodik és elszalad az irányába lóduló hógolyó elől. De már túl késő volt, nyakának hátulját eltalálva apró pelyhekre hullott szét a hóladba. Színpadiasan felkapta levegőjét... hátrafordult drámaian... és komikusan sziszegett orra alatt.
"Ezt még megbánod, te..." -hajolt le és havat kezdett kaparni kezei közé.
"Micsodát is?" -mosolyogtam szüntelenül szélesen és én is ugyanazt csináltam, mint Isti.
"Az előzőt." -dobása mellkasom közepén ért célba.
"Na, gyere csak ide!" -futottam utána és egy újabbat hajítottam felé. Hátát találtam el.

Egyik hógolyó repült a másik után. Oszlopok, bokrok, fák mögé rejtőzködve próbáltunk kitérni egymás labdái elől. Közben próbáltam észrevétlenül Isti mögé kerülni, hogy leterítsem a hóba és megnyerjem a csatát. Göndörke viszont egyre csak távolabb került. Ügyesen cselezett, hajolt, bújkált előlem. Az egyik pillanatban, miután egy frissen gyúrt fehér labda a mögöttem magasodó kuka falának nekiplaccsant egy hatalmas 'BUMM!'-mal, kirohantam fedezékemből egyenesen Istié felé, ami jelenleg egy pad volt. Átlendítettem magam felette, viszont azzal nem számoltam, hogy a lábfejem megakad a háttámlában és konkrétan pofával előre találkozok a földdel.

Pár másodpercig fel sem fogtam, hova kerültem. Csak a sajgó lábamat éreztem. Sziszegtem egy félhangos "Au!"-t fogaim között. Viszont miután elmúlt a fájdalom, valami puhán és melegen éreztem magam. A hó ugyebár legjobb tudomásom szerint nem meleg... Végre volt bátorságom kinyitni szemeim az esés óta először. Rögtön össze is szorítottam őket. Isti tökéletes vonásaival találtam magam szembe.
"Jani..." -köszörülte meg a torkát.
"...igen?"
"...leszá- ... a lábad hogy van?"
"Megvan... miért?"
"Jah, semmi. Csak hogy pánikoljak-e vagy ne. Elbújjak-e egy életre a szüleid elől vagy ne." -vonta meg a vállát. Felkacagtam.
"Nem, nyugi. Már nem is fáj."
"Akkor jó..."