Édes balszerencse ✅

19. fejezet

- Igazad lehet - sóhajtok fel.

- Szóval akkor ez a lány a barátnőd? - kérdez rá.

- Azt azért nem mondanám - gondolkozok el. - Nem tudom ki ő nekem.

Erre a mondatomra felcsillan a lány szeme. Valószínűleg reménykedni kezd, de sajnos nálam már nincs esélye. Egyszerűen nem mozgat meg. Egyetlen lány sem mozgat meg már, csak és kizárólag Ava. Ez furcsa, ijesztő, de egyben megnyugtató érzés. Egyfajta lelki béke nehezedik rám.

- És te hogy hogy egyedül vagy? - kérdezek rá.

- A barátnőimmel jöttünk nyaralni. Ők ott ülnek - mutat az egyik irányba.

Automatikusan arra nézek, de igazából nem látok semmit. Rájövök, hogy homályosan látok. Visszafordulok előre és látom, hogy már 3 pohárral megittam. Nem is emlékszem, hogy ennyi elfogyott volna. Ahogy beszélgettünk automatikusan ittam. Tényleg nagyon kész vagyok, ha ennyire elfeledkeztem magamról.

A lány, akinek a nevére nem emlékszem, vagy meg se mondta, nem tudom, elmeséli az egész életét, én is mesélek pár dolgot, de persze nem esek túlzásba. Sokat nevetünk együtt. Legalább is ő nevet, én pedig elmosolyodok, ennyi telik tőlem. A lány nagyon közvetlen, folyamatosan a karomat fogdossa és egyre közelebb ül hozzám, de én már annyira el vagyok tompulva, hogy nem tud érdekelni.

Egy kis idő után megnézem az órámat és rá kell jönnöm, hogy már egy órája itt ülök ezzel a lánnyal. Az a kis idő, nem is volt kicsi. Az Avával közös asztalunk felé fordulok, de már nincs ott senki.

- Basszus, mennem kell - állok fel hirtelen, de a sok alkoholtól visszatántorodok a székemre. - 6 pohárral ittam - nézem magam előtt az üres poharakat.

- Ne olyan gyorsan, nem tudsz járni - kap utánam, amikor újra megpróbálok felállni.

- Menni fog - hesegetem el a kezét, de sajnos nincs igazam, nem tudok megállni a lábamon, muszáj megkapaszkodnom a pultba.

- Ne legyél ennyire makacs! Hadd segítsek, vagy még jobb ötlet. Aludj ma nálam, van egy szobám - lóbálja meg előttem a kulcsot.

Értetlenül nézek rá. Mit akar ez tőlem? Megmondtam, hogy Avával vagyok itt.

- Szó sem lehet róla - rázom a fejem. - A saját szobámban alszok.

- Rendben, de hadd segítsek. Így nem fogsz tudni felmenni a lépcsőn.

- Megoldom - rázom le újra kezét magamról, majd teszek egy lépést előre, de megint megszédülök.

Így tényleg nem fog menni. Nem tudok egyről a kettőre jutni.

- Na jó, akkor segíts - sóhajtok fel.

Nem is kell mást mondanom, rögtön pattan is a lány és már mellettem van.

Óvatosan feltámogat a szoba ajtaja elé, ahol hirtelen teljesen elvesztem az egyensúlyomat és neki esek az ajtónak. A lány se tud megtartani, hiszen fele annyi kiló lehet, mint én. De szerencsére ott az ajtó, így nem esek el és újra össze tudom szedni magamat.

- Köszi, hogy segítettél - nyögöm ki.

- Ha gondolod beduglak az ágyba is - kacsint rám.

- Arra nem lesz szükség - nevetem el magam.

Ebben a pillanatban kivágódik az ajtó, én pedig majdnem beesek a szobába, a lány kap el, de azért szükség van az én reflexemre is. Ava néz rám az ajtó túl oldaláról. Villámokat szóró tekintete cikázik köztem és "partnerem" között.

- Kimenjek a szobából? Egyedül hagyhatlak titeket ha akarod - mondja gúnyosan.

- Fejezd be - sziszegem a fogaim között.

- Most már elmehetsz - fordulok a lány felé, ő pedig egy pillanat múlva már ott sincs.

- Mégis mit gondolsz magadról? - üvölt velem. - Te részeges disznó! Nem tudom feltűnt-e, de engem ott hagytál!

- Nem az történt, amit gondolsz!

- Ezzel a ribanccal voltál, engem meg levegőnek néztél! Hogy tehetted ezt velem?

Valahogy eltámolygok az ágyig, majd mint egy zsák ledőlök rá. Persze Ava nem olyan segítőkész, mint az a lány. Hagyta hagy szerencsétlenkedjek.

- Nem mondasz semmit? - lesz egyre idegesebb.

- Mégis mit mondhatnék? Nem történt semmi, csak képzelődsz.

- Akkor is ott hagytál! Ez nyilvánvaló!

- Na jó, ebből elegem volt! Nem mondom el többször - leszek hirtelen én is ideges. - Egyébként sincs hozzá semmi közöd, még ha történt volna valami, akkor se, hiszen nem vagyunk együtt.

Erre már nem kapok választ, hosszas csend követi mondatomat. Aztán az egyetlen zaj az ajtócsapódás a kiviharzó Ava után.

AVA

16.nap 21:45 Poros

Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen? Jézusom, mennyire ideges vagyok most. És szomorú is. Nem hittem, hogy Nick megmeri ezt tenni. Azért ennyire nem gondoltam aljasnak. De most undorodom tőle. Nem bírtam egy levegőt szívni vele, muszáj volt eljönnöm. Azt sem akartam, hogy lássa arcomon a szomorúságot, döbbenetet, csalódást és esetleg a könnyeket. Na jó, kit akarok áltatni? Máris folynak a könnyek a szememből. Nem is tudok ellene semmit tenni. Most nagyon megbántott Nick. Mi az hogy nem vagyunk együtt? Tényleg ezt gondolja? Mert én azt hittem, hogy amíg itt vagyunk együtt vagyunk, de ezek szerint ez csak egy szép álom volt. Nick nem is akar tőlem semmit. Tényleg csak szexre kellettem neki. Én pedig már fülig beleestem. Ez rohadt nagy szopás. Miért szivat meg mindig az élet? Mit kezdjek most az életemmel? Már nem is tudom milyen Nick nélkül élni. Rohadt egy érzés ez, de már meg kellett volna szoknom, hiszen állandó vendég az életemben.

Az a rohadék! Egyszerűen nem tudok lenyugodni. Először a lány miatt voltam ideges, és azért, mert ott hagyott. De az utolsó mondata mindenen túltesz. Ahhoz képest az a lány egy hangyányi probléma. De ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem is tudom mire vélni.

Lemegyek a tengerpartra és addig sétálok fel-alá amíg a könnyeim el nem apadnak. Aztán már fázni is kezdek és eléggé el is álmosodtam. Muszáj visszamennem. Nick már valószínűleg úgyis alszik.

És nem is tévedek. Úgy fekszik az ágyon, ahogy ott hagytam. Minden ruha rajta van és a cipő is. Egy pillanatra megsajnálom, de aztán eszembe jut, hogy mit tett. Azért nem vagyok gonosz, vele nem is tudok az lenni, lehúzom a ruhákat róla és a cipőt is, majd betakarom a takaróval. Én pedig a fotelbe kuporodom le. Képtelen vagyok egy ágyban aludni vele. Az túl sok lenne most nekem. És olyan fáradt vagyok, hogy egyáltalán nem érdekel hol alszom. Nem is kell sok, hogy álomba szenderüljek.