Formula 1 one shots

Félünk a magánytól [Charles Leclerc]

Charles idegesen formálta ajkaival a szavakat, ami úgy elöntött engem bánattal, hogy már megint itt tartunk. Gondolataimba elmerengtem egy pillanatra, az utóbbi időben elég sokat veszekedtünk, ez nem is kérdés. Úgy érzem, hogy kapcsolatunk teljesen elhidegült, elveszett már az a szikra ami mindkettőnk lelkét melengette egy időben. Mindig idegesen tér haza a futamról, amit elég sokszor rajtam vezet le. Tudom, hogy nem akarja. Sohasem mondja el, hogy mi a baja, ha rákérdezek akkor mindig csak összeveszünk, folyamatosan azt papolja nekem, hogy konkrétan szar az élete és ezt nekem fáj hallani, főleg tőle. Szeretnék vele beszélgetni, vagy csak egy kis időt tölteni vele de mindenre nemet mond.

- Nézz rám Ayla! - a gondolataimból kiugrasztva felkaptam a fejem a megemelt hangjára.- Te szeretsz még engem?

- Charles te tényleg hülye vagy! - álltam fel idegesen a fotelból mire elkapta a karom.

- Komolyan kérdezem Ayla, szeretsz még engem? - kérdezte szinte már suttogva.

Nem gondoltam át, hogy mit is mondok de nagyon mérges voltam és persze a harag beszélt belőlem.

-Nem, most már nem. - néztem mélyen a szemébe dühösen mire ő egy pillanatra megremegett, szólásra nyitotta volna a száját de inkább lassan elengedte a karom szó nélkül.

Végig rontottam a kis folyosón a bejárati ajtót megcélozva. Az ajtó előtt felvettem a szandálom majd kiléptem Monaco meleg levegőjére. Végre kijöttem a veszekedéssel és az idegességgel átfőtt lakásból. Gyorsan kijózanított a friss levegő ami átjárta a testem. Egy pillanatra rám tört a felismerés, hogy mit is mondtam neki. Nem érdekelt már, csak elakartam menni jó messzire.

A parton sétáltam miközben próbáltam minden gondom otthagyni a tengernél. Annyi édes kis párt láttam amitől most perpillanat felfordulna a gyomrom. Mi is ilyenek voltunk, régen. Köröbelűl 1 évvel ezelőtt. Nyaltuk-faltuk egymást, sosem akartunk elszakadni egymástól. Most meg? Most meg elakarunk menekülni, jó messzire, hogy mi még ketten ne is találkozzunk mert abból veszekedés lenne.

A parton ülve rajzoltam egy bot segítségével a homokba, még valaki le nem ült mellém.

- Ayla, ilyen későn? - nézett az órájára Daniel.

- Szerinted? - néztem rá keserűen.

- Összevesztetek már megint. - húzta el ajkait csalódottan.

- Eltalálod mint mindig. - nevettem fel keserűen. - Mindig mondod, hogy beszéljük meg, d...de vele egyszerűen képtelenség. Mindig olyan önfejű, egoista, idióta. Utálom, hogy a fejébe szállt a hírnév mióta a ferrárinál van. - forgattam meg a szemem csalódottan. A szememet elkezdték marni a sós könnyek és a torkomba akkora gombócot éreztem, hogy azt hittem, hogy még most megfojt itt helyben.

-Nem Ayla, csak féltek a magánytól. Charleson nagy a nyomás, ideges a pályán szinte mindig. Még ha ezt nem is mutatja ott. Amikor hazaér legszívesebben a karjaidba vigasztalódna de ahhoz nagy az egója. Amúgy belül össze van törve nagyon. - mosolyodott el szomorúan majd rám szegezte a tekintetét. - Mondtál neki valami olyat ami őt megbánthatja? - amire én kínosan elnevettem magam.

- Igen. Azt, hogy nem szeretem. Persze, hogy nem szeretem, hisz imádom őt. - ráztam meg a fejem mosolyogva.

- Én tudom! - tette fel nevetve a kezeit védekezően. - Szerintem ezt neki is mond el. - nézett rám, Dr Daniel Ricciardo személyes pszichológusom.

- Haragszik rám. - húztam meg erősen a copfom ami hosszú, barna tincseimet fogta össze.

- Nem, dehogy! Most azt szeretné, hogy öleld meg és azt mond neki, hogy -Imádlak Charles Leclerc! - majd lökött rajtam egyet indulásra késztetve.

Komótosan feltápászkodtam, lesöpörtem a ruhámról a homokot.

- Nem furcsa, hogy mi mindig ilyenkor találkozunk össze "véletlen"? - véletlen szónál idéztem a macska karmokat.

- Én már csak ezért vagyok! Sok szerencsét! - mosolygott biztatóan.

- Még egyszer szeretném megköszönni, hogy összeraksz lelkileg! - húztam ölelésre majd elléptem tőle és lassan visszaindultam a lakásunkhoz.

Sokkal lassabban lépdeltem mint amikor a partfele mentem, azon gondolkoztam, hogy még mit mondjak Charlesnak az imádlak és a bocsáss meg-en kívül akkor eszméltem már fel mikor a lakásunk ajtaja előtt álltam. Egy mély lélegzetet vettem amit egy nagy sóhajjal fújtam ki a tüdőmből. Majd lenyomtam a kilincset.

A szandálom lerúgtam a lábamról és a nappaliból kiszűrődő zajok fele indultam el. Az a látvány fogadott, hogy Charles a kanapén fekszik és jó nagyokat szuszog a tv hangjának a ritmusára. Közelebb sétáltam hozzá és akaratlanul el mosolyodtam, annyira aranyos volt. Lehalkítottam a tv-t és a félig sörrel lévő üveget arrébb helyeztem a mi a kanapé mellett állt.

Charles karja a tarkóján pihent egy párna alá betűrve. Mellkasa folyamatosan kapkodva emelkedett fel és szuszogása is egyre erősebb volt. Biztosa valamit álmodott ugyanis ez a folyamat néha lelassult. Pillái meg-megrebbentek néha, ajkai elnyílva pihentek.

Charles mellé leültem a kanapéra, még volt annyi hely, hogy kényelmesen elférjek. A pólója alá vezettem a kezem és óvatosan elkezdtem cirógatni, mert tudom, hogy ezt nagyon szereti. Pillái megrebbentek és a szemöldökét összeráncolta, de még mindig csukott szemmel szuszogott tovább. Másik kezemmel megcirógattam a borostás arcát mire megfogta azt a kezemet.

- Félünk a magánytól.. - suttogtam neki de gondoltam, hogy hallotta mert összehúzta a szemöldökét.

- Nem kellene már veszekednünk többet, bocsáss meg nekem baba. - üzentem ennek az alvó teremtésnek.

Erre egy nagyot szusszant, kinyitotta szemeit ami úgy csillogott a fáradtságtól és rekedtes hangon megszólalt.

- De nem is szeretsz. - nézett rám elengedve a kezem, persze elnevettem magam mert ez nem is igaz.

- Igaz Charles Leclerc, mert én igazából imádlak! - rá mosolyogtam és vissza nyúltam a kezéért mire ő a mellkasára rántott.

- De nem jobban mint én! - vigyorgott rám mint egy hülye kis gyerek mire én akaratlanul is elmosolyodtam majd ajkait az enyémre tapasztotta. Kezeimet automatikusan a hajába vezettem, hm megszokás. Ő ezt csak morgással jutalmazta.

- Nem akartam veszekedni, csak.. - nem bírta befejezni a mondatot mert morogva rászóltam.

- Kussolj már... - mire ő csak vigyorogva túrt a pólóm alá és elkezdte cirógatni a forró bőrömet.

- Ha ekkora legény vagy akkor odafent is legyél az! - utaltam a kis esti programunkra.

- Mindig az vagyok életem! - vált el az ajkaimtól, megbüntetve ezzel engem de én a pólóját visszarántva tapadtam újra az ajkaira.

Szép lassan felült és az ölébe vett, így mentünk fel az emeletre elkezdve az esti programunkat.

Örülők, hogy Ő az életem része lehet. Még ha sokat veszekszünk is, de nem tudnánk elválni egymástól soha sem. Amikor megláttam tudtam, hogy nagy szerepet fog játszani az életemben. A kis hülye jellemvonásai rögtön megfogtak akkor engem. Már akkor is a borostás arca és a kócos haja ámulatba ejtett, de akkor még nem tudtam, hogy a tűzálló ruha alatt mi rejlik, khm.. itt mindenre értve. Veled szeretném le élni az életem! Együtt leszünk jóban-rosszban ígérem!

Szeretlek, Charles Leclerc!