Most kezdödő emlék

Csend vagy meghalsz!

A lélegeztetőgépek is kikapcsoltak. Amikor kinéztem az ajtón ott állt valaki és engem bámult.

Gyorsan bezártam az ajtót. Amikor újra felnéztem rá a mutatóujját a szájához tette. Nem sokkal ezután zseblámpák fényét érzékeltem és ő elsétált. Visszasiettem Connorhoz. Nem volt pulzusa. Eddigre ideértek az őrök. Kinyitottam az ajtót és segítséget kértem tőlük. Szerencsére négy orvos is volt velünk. Kettő gyorsan besietett. A többi folytatta az ellenőrzést. Fél perc múlva visszatért az áram. Szerencsére nem történt semmi komolyabb baja senkinek sem. Engem még kikérdeztek.

-Mit kerestél ott?

-Én nagyon sajnálom. Bementem hozzá és elaludtam az ágyon. Majd arra ébredtem fel, hogy lekapcsolták az áramot.

-És miért zártad be az ajtót?

-Azért mert egy nagyon ijesztő pasas állt az ajtóban.

-Sajnálom de mivel nincsen bizonyítékod nem tudhatjuk, hogy mi történt ezért bevisznek a rendőrségre és DNS mintát vesznek tőled.

-De hát miért?? Nem érti? A bátyám veszélyben van. Valakinek itt kell maradnia mellette.

-Igen, és az nem te leszel.

Senki sem hitt nekem kivéve Jack és a barátaim, de hiába győzködött az igazságról mindenkit, nem figyeltek. Így bekültek egy javítóba. Annyira kegyetlennek éreztem az életet. Nem hallottam semmit sem arról, hogy a bátyám jól van-e. Se a barátaimról akik hiányoztak. Egész nap csak mosogattam, szemetet szedtem és tanultam. Mikor már végre eljött a kedvenc pillanatom, az alvás, volt időm elgondolkodni az életemen. Nem volt igazából annyira szörnyű mint azt először megéltem, de nem tudtam egy hamar hozzászokni. Sajnos nagyon sokszor összeverekednek a gyerekek, viszont a pedagógusok nagyon türelmesek voltak velünk szemben. Lett egy barátom. Milly-nek hívják. Elmesélte, hogy milyen módon bántak vele és ő úgy tudta az a normális. Így miután 7 évig bevolt zárva egy szobába egyedül, másik gyerekeken vezette le a feszültségét. Ma már nagyon rendes lány. Rendszeresen jár pszichologusokhoz és már jobban érzi magát. Lassan már 2 hete nem hallottam semmit sem a szertteimről míg egy nap azt nem mondták, hogy a bátyjám eljött meglátogatni. Rohantam ki az aulába, hogy végre láthassam és megölelhessem csak, hogy nem ő volt az. Megismertem az alkatából és a ruhájáról. Ő volt a korházban aznap. Hirtelen mozdulni se tudtam. Nem tudtam eldönteni, hogy a meglepetés ereje tapasztotta a lábamat a talajhoz vagy a rémület. Elmosolyodott.

-Miattad ment füstbe a tervem. Szóval készen vagy elviselni ennek a következményeit?

-Mit akar tőlünk? Nem ölt meg már elég embert?

Ekkor megint elment az áram. Ugyan úgy, mint a korházban. Rögtön utána sikoltozás, kiabálás és verekedés hangja zengte be az összes folyosót. Az ismeretlen megragatta a kezemet és elkezdett rángatni. Próbáltam segítségért kiáltani, de hallhatóan senkit sem érdekelt. Hirtelen megtorpant.

-Maradj csendben vagy meghalsz!

Majd megint elindultunk. Utolsó esélyemként megharaptam. Sikerült is a tervem mivel elengedett csak, hogy volt egy másik probléma, a folyosókra visszavezető utatat bezárták. Gyors döntésként kirohantam az utcára. Szerencsére egészen gyorsan és jól futok így bízva a képpeségeimben szaladtam egyenesen végig a sötét sikátorban. Mikor befordultam egy sarokra úgy döntöttem, hogy bebújok a kukába remélve, hogy ez az utolsó hely ahol keresne. 2 másodperc múlva rohant el mellettem amikor hirtelen megtorpant. Rájöttem, hogy kiesett a szobakulcsom a zsebemből amikor hirtelen behuppantam a kukába. Elmozdúlt a kuka és vele én is kis hangzavart csapva ezzel. Ezután rögtön vissza is ment a kuka a helyére.

-FRANCBA!!!! A ROHADT....

Majd fény szűrödött be hozzám. Benyúlt mellém és csak ekkor vettem észre, hogy mégis milyen kukába ugrottam bele. Egy halott csávó üldögélt jobbra mellettem. Hirtelen sikítani lett kedvem, de a rémülettől nem tudtam. Kivette a véres kését a pasas jobb oldalából és rámcsapta az ajtót. Hallhatóan gyorsan tovább ment az útjára. Végre fellélegezhettem. Gyorsan vissza siettem az intézetbe elmesélni, hogy mi történt velem egészen az áramszünettől a kukában lévő elhunytig. A rendőrségen is elmondtam a történteket hozzáfűzve a korházban történtekhez. Nagyon sajnálták ami velem történt és egy csomó ajándékot adtak. Ez viszont már kicsit sem érdekelt mivel egyettelen dolog járt az eszemben, hol van a bátyám? És aztán megláttam, ott állt elöttem és széttárta a karjait. Egyenesen beléjük rohantam és már nem tudtam visszafojtani a könnyeimet.

-Nagyon sajnálom Layla, hogy nem tudtalak meglátogatni. Azt mondták, hogy nem mehetek a közeledbe mivel gyilkossági kisérletet próbáltál elkövetni ellennem.

-De ez nem igaz!

-Tudom most viszont menj! Nem csak én akartalak látni.

Ekkor megpillantottam a srácokat. Tina és Lisa rohantak hozzám sírva.

-Te jó ég Layla el nem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál nekünk. Lisáék folyton a rendőrségen veszekedtek azért amit veled tettek.

-Sajnálom Layla de úgy tűnik, hogy a rendőrök agya még nem fejlődött ki rendesen.

-Semmi baj és nagyon köszönöm! Mindennap arra gondoltam, hogy milyen boldog leszek amikor újra láthatlak titeket.

Végre minden vissza esett a kicsit sem normális és unalmas életembe. Nagyon félek, hogy továbbra is ilyen marad a helyzet, de ez ellen nem tudok most nagyon mit tenni. Viszont nem sokára kezdődik a Tavaszi Fesztivál amire mindenképpen elakarok menni a barátaimmal.