Ennyire nem lehetsz ostoba, lányom!

768 30 13
                                    

Anna délután ötkor hívta fel az anyját, amikor Áron hazament. Skype-on beszéltek, mert nem akart gyáván elbújni.

– Mi ez a fontos, hogy a telefon kevés – kérdezte az anyja. Fehér köpenyt viselt, a laboratóriumi asztalánál ült, legalábbis Anna erre következtetett a háttérben látható állatketrecek, lombikok és automata pipetták sokaságából.

– Áron mondta, hogy elváltok – kezdte Anna a kályhánál, mert annyira azért nem volt bátor, hogy egyből magával hozakodjon elő.

Zsuzsa nem felelt, oldalra nézett, és angolul utasított valakit, hogy hozza be a tegnap megrendelt desztillált vizet. Visszafordult a laptophoz.

– Tulajdonképpen nekem is eszembe juthatott volna. Kihűlt a kapcsolatunk.

– Neked ennyi? – kérdezte Anna, pedig örülnie kellett volna, mégis zavarta, hogy a férfi, aki neki olyan sokat jelent, az anyjának semmit.

– Kedveltem Áront – mondta Zsuzsa. – Rendes ember, és elég jó munkatárs. Ám be kellett látnom, hogy a rajongásom iránta valóban a betegségem számlájára írható.

– Ezt ő mondta, ugye? Hogy azért szerettél belé, mert beteg voltál.

– Nem, ezt Lillával a pszichológusommal okoskodtuk ki, de én jó darabig nem akartam elhinni. Ragaszkodtam ehhez a rossz döntéshez.

– És most?

Zsuzsa megint oldalra nézett, és kissé ki is fordult a számítógép elől, majd visszaszólt.

– Nézd Anna! Nem alkalmas az idő, reggel van, kezdenénk a munkát, nem ülhetek itt sokáig veled.

– Rendben, gyors leszek. Ha ti elváltatok, összeházasodunk Áronnal.

Ez azért Zsuzsa figyelmét is felkeltette. Közelebb hajolt a monitorhoz, hogy jobban lássa a lányát.

– Mit beszélsz? Mi ez a zagyvaság?

– Szeretem őt, anya. És ő is szeret engem.

Zsuzsa hosszú másodpercekig meredten nézte, aztán hátradőlt a székében, és nevetni kezdett.

– Ismered a mondást, hogy attól, ha valaki paranoid, még hátba szúrhatják? Féltékeny voltam rád, aztán kibújt a szög a zsákból, hogy nem is akkora ostobaság.

Anna nem felelt, mert mit mondhatna erre? Bár úgy kezdett a beszélgetésbe, hogy nyugodt marad és tárgyilagos, azért remegett a keze és szaporán kalapált a szíve. Mivel ő nem szólt, Zsuzsa folytatta. Rákönyökölt az asztalra, és mondandóját nyomatékosítandó, mutatóujjával bökdöste az asztallapot.

– Ennyire nem lehetsz ostoba, lányom. Kiteszem a lábam otthonról, és minden a feje tetejére áll? Hová tetted az önbecsülésed? Ez gusztustalan. Az én levetett férjemmel. Mindenki rajtad fog nevetni. Ráadásul kevés hozzád. Te sokkal okosabb vagy és többre hivatott.

– Elég, anya – szólt közbe Anna. de Zsuzsa egy intéssel félresöpörte a közbevetést. – Jó a külseje, egészséges, okos is a maga módján, de összességében középszerű.

Anna érezte, ahogy a szégyen pírja felkúszik a nyakán. Ugyanezt gondolta valaha Áronról ő is, amit az anyja most mondott. Hiába is igyekszem, csak a vére vagyok, gondolta szomorúan. Úgy is járhattam volna, ahogy ő. Mindent feláldozott a munkájáért. Sikeresnek gondolja magát, de csak egy magányos, öregedő nő a világ másik felén. Vagy ez a siker ára? Ha megakadályozzák a vírus terjedését, százak életét mentik meg. Talán. Ami biztos, hogy ez nem az ő útja. És nem fog az anyjával se erről, se Áronról vitázni. Nem fogja meggyőzni, mert nem lehet, nem érdemes, és ami a lényeg, nem is fontos. Anna fellélegzett.

– Lehet, hogy középszerű, anya, de én szeretem – mondta. – Középszerűen is.

– Megalkuszol. Mindig. Pedig csak a tökéletesre érdemes törekedni.

Anna felsóhajtott.

– Álmos vagyok a filozófiai okfejtésekhez. Azért hívtalak, hogy tudd. Nem azért, hogy meghallgassam a kritikád.

– Én is ezt mondtam tavasszal neked, amikor összeházasodtunk Áronnal, és éreztem, ostobaságot teszek. Nem ismerős? – kérdezte Zsuzsa. – Ne kövesd el ugyanazokat a hibákat, amiket én!

– Igyekezni fogok, anya – mondta Anna, és bontotta a vonalat.

*

Hét év múlva.

– Ez a körforgalom legutóbb nem volt itt – jegyezte meg Áron.

– Ha gyakrabban jönnénk, nem évente, kevesebbet változna a város – szólt Anna és teljes testével hátracsavarodva etette a kicsit egy műanyag kanállal. A másik két fiú bőszen püfölte egymást a hátsó ülésen. A gyerekülések nem hagyták a csatát kibontakozni, ezért csak a karjukkal csapkodtak. Isti, a legidősebb akkora lendületet vett, hogy kiverte az anyja kezéből a kanalat. A barackpüré az ablaknak csapódott.

– Hé! – kiáltott Anna. – Mondtam, hogy hagyjátok abba!

– Nem igaz, hogy ez nem várhatot volna fél órát – szólt Áron. – Egyszerűbb lett volna anyádnál az asztal mellett.

– Éhes és nyafog – magyarázta Anna és visszafordult a menetirányba. A kis Áron valóban rázendített hátul.

– Látod?

– Látom, drága – felelte Áron, és finom mosoly játszott a szája sarkában.

Mind kinn várták őket a ház előtt.

Zsuzsa, Fanni, a sógor és a három kislány.

– Anya hatvan éves – sóhajtott meghatottan Anna.

Áron erre nem mondott semmit, leparkolt és behúzta a kéziféket.

Anna kiszabadította a kicsit a gyerekülésből és a csípőjére dobta. Elsőnek az anyját üdvözölte.

Szertartásosan megpuszilták egymást.

– Híztál – jegyezte meg Zsuzsa.

– Anya, szoptatok! Persze, hogy híztam.

– Minden dagadt nő ezt mondja – felelte Zsuzsa, és magához ölelte a legnagyobb fiú unokáját.

Anna végig puszilta a fogadóbizottságot.

– Még mindig az anya ócska Skodájával jártok? Látom, a pécsi egyetemnek se megy jobban.– jegyezte meg fitymálva Fanni.

Hosszú lesz ez a hétvége, gondolta Anna.

– Adjunktusi fizetés és gyed. Majd ha kimegyek körzetbe, veszünk egy hétszemélyes kis buszt. Addig ez is jó.

– Még szülni akarsz?

Anna nevetett.

– Nem. Csak hogy el tudjuk hozni anyát. Esetleg a lányaid nyaralni. Unokatesó buli.

– Értem – hökkent meg Fanni, mert neki eszébe se jutott Anna gyerekeit nyaraltatni. Igaz, Anna se hívta a lányait eddig.

Már befelé tartottak, amikor Fanni visszanézett. Áron akkor hajolt le, hogy üdvözölje az anyósát.

– Azért ez sose lesz könnyű – mondta.

Anna megrántotta a vállát, feljebb dobta a csípőjén a kis Áront, mert kezdett lecsúszni, és felnevetett.

– Ez legyen a legnagyobb bajom – mondta.

Vége

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Köszönöm, hogy figyelemmel követtétek Anna történetét.

Egy rövidebb történet

Az örök kapocs

emberrablással és szerelemmel.

Szél, szerelem, Veszprém I. AnnaWhere stories live. Discover now