Legszívesebben jól fejbe vágnálak.

403 26 0
                                    

Áront egy hét után engedték haza a kórházból. Anna ment érte a Skodával, mert a csomagtartójába befér a két mankó. A férfi az ágy szélén ült és várt. Az egyen pizsamát viselte, olyat, mint a bácsik az elfekvőben.

– Szia! – köszöntötte vidáman Anna, ahogy minden nap, amikor bejött. Mert minden nap bejött, és csicsergett, mintha nem történt volna semmi különös, Áron egy kisebb megfázás vagy rutin műtét miatt nyomná egy hete az ágyat. Fecsegett a macskáról, az osztályos munkájáról, Olíviáról, de nem kérdezett Áron tettéről és az anyját sem hozta szóba. Válogathatott a témák között, mert hiába vették ki Áron torkából másnap a lélegeztető csövet, napokig nem tudott beszélni. Legföljebb suttogva és néhány szót. Az is kimerítette, nem hogy a mondatok.

A férfi kérdőn nézett rá.

– Egyedül jöttem, mert két autó egymásnak ment a nyolcvankettesen, és anyukád busza elakadt. Hívott az előbb, hogy állnak a dugóban – felelt Anna a néma kérdésre. – Ne aggódj, ketten is boldogulunk.

Áron lehorgasztotta a fejét, és Anna nagyot nyelt kínjában. Tudom, nem örülsz neki, hogy én foglak felöltöztetni, de hát ez van, gondolta.

– Hoztam melegítő gatyát, amit könnyű felvenni és egy pólót, meg persze alsógatyát is. És papucsot – magyarázta, amíg a ruhákat felrakta az ágyra

Áron bólintott, kihámozta magát a pizsama felsőből, átvette Annától a pólót, és magára húzta. Aztán a nadrág következett. Ez volt a keményebb dió, mert nem tudta mozgatni a lábfejét. Vagyis nem tudott ráállni, mert mindkét oldalon megsérült a lábfejét mozgató ideg. Merevítő kengyelt kapott, hogy legalább mankóval képes legyen járni, de a kengyel miatt nehezen öltözött, vetkőzött. Ahogy fogni is nehezen tudott, mert több ujja eltört.

Ramaty állapotban volt, és Anna látta rajta, hogy ezt maradéktalanul át is érzi.

Anna az egyik pillanatban magához ölelte volna, a másikban pedig arra vágyott, hogy jól megrázza, mert így elbánt magával és persze vele. Egyiket sem tette, csicsergett és mosolygott.

– Na, majd én – mondta, Határozott mozdulattal lehúzta a férfiről a pizsamát, átbújtatta a lábát a szárán, majd előtte guggolva, előbb az egyik, majd a másik lábszárára húzta fel az alsógatyát, majd a melegítőt. Kezébe adta előbb jobb, majd a bal mankót és rászólt.

– Állj fel, én meg eligazítom rajtad.

Áron engedelmeskedett, de közben üres tekintettel a falat nézte, nem Annát.

Anna persze igyekezett nem lesni, mégis látta Áron diadalmas péniszét lankadtnak és szomorúnak. Magányos harcos a vörösesszőke szőrtengerben. Elbújtatta az alsónadrágban.

– Kész – nyugtázta Anna és nehezen sikerült elfojtania megkönnyebbült sóhaját. – Menjünk, mert tilosban hagytam a kocsit.

Szakadt az eső, eláztak, mire az autóhoz értek. Anna berakta a mankókat a csomagtartóba, és segített Áronnak beemelni a lábát a hátsó ülésre, majd a vezetőoldalra szaladt, és behuppant az autóba. Megrázta a haját.

– Olyan szagom lesz, mint egy ázott pulinak. – Hátra fordult és Áronra nézett. – Jól ülsz?

A férfi bólintott.

Olyan szomorúság áradt belőle, hogy Annának nehezére esett ellenállni, hogy ne szívjon föl valamennyit belőle. Ő még nem akart szomorkodni, noha látta a férfi szenvedését. Örülni akart, hogy él, kihúzták belőle a lélegeztető csövet, nem sérült meg a gerince, és nem lágyult el az agya. A MAVI tesztet kimagasló eredménnyel teljesítette, Anna utána nézett a belső adatbázisban, noha tudta, nem illik. Áron nem a betege. Le van ejtve. Tudni akarta.

Szél, szerelem, Veszprém I. AnnaWhere stories live. Discover now