A '74-es Cadillac hátsó ülése

2. Fejezet

Megköszörültem a torkom és folytattam.
-Egy kertes házba költöztünk. Az év júniusában kaptam egy németjuhászt, Jackie-t. Egész nyáron tanítgattam. Megtanítottam neki a pacsit, a pitizést, a forgást. A szülinapomon anyáék színes csákót raktak a fejére, és ő ébresztett fel engem akkor reggel. Az volt a kedvenc nyaram.-elhalgattam egy pillanatra. Nagyot sóhajtottam, és folytattam-Aztán elkezdődött az iskola. Az ember azt hinné, hogy a hat, hét éves gyerekek aranyosak. Pedig ez koránt sincs így. Gonoszak. Egytől egyig. Aztán amikor elérik a kilenc éves kort, elválik. Vagy maradnak a velejükig romlott gonosztevők, vagy kis tündérré változnak.-abbahagytam a beszédet és rá pillantottam, mint ha engedélyt kérnék a továbbiakra.
-Mondd csak nyugodtan tovább-törte meg a csendet búgó hangjával.
-Oké. Engem az első héttől fogva bántottak. Kövér kislány voltam. Zsírgép, hájpacni, dagadék... Minden voltam-mondtam, és letöröltem az arcomról legördülő könnycseppeket.
-Sssss, ne sírj-nyugtatott, miközben megtörölgette az arcom-most is gyönyörű vagy, és akkor is biztosan csoda szép voltál. Mesélj tovább kérlek.
-Ötödik osztályig bántottak. De szerencsére akkor ismét költöztünk. A harmadik költözésem volt, pedig még csak tizenegy éves voltam. Anya ismét dobozokba pakolta a dolgainkat, aztán szép lassan kiürítettük a szobámat, míg végül mindenünk újra dobozokban volt. Az új iskolámban végre szerettek. Lettek barátaim, volt kikkel lennem hétvégente, hívtak szülinapokra. Az életem megint csupa nevetés lett. A jegyeim is javultak, a szüleim is több időt töltöttek velem. Csodálatos felsős éveim voltak. Nyolcadikban viszont elért a szerelemnek nevezett katyvasz. Ez mind szép és jó. Csak egy hiba volt. A nagy ő, egy lány volt. Rosa-nak hívták. Nagy göndör sötétbarna haja volt, gyönyörű zöld szeme, és szeplői. Akkor volt tizenhét éves. Egy cserediák program keretei között találkoztam vele, amikor egy közeli gimnáziumba jött vendég diáknak.
Először csak útba igazítást kért tőlem, és egy idő után kiderült, hogy egy felé lakunk. A haza úton mindig sokat beszélgettünk. Pár hét alatt szerelembe estem. Egyre többet jött át hozzánk, mint 'csak egy barát'. Egyre többször aludt nálunk, míg nem rájöttünk, hogy szinte együtt lakunk.
Viszont eljött a június. Rosa-nak haza kellett utaznia. Addig kérleltem anyát, hogy hadd menjek ki hozzá, míg nem elengedett.
Egy hetet töltöttem Olaszországban. Csodálatos egy hét volt. Egy az Adria mellett lévő kis város. Mindennapos piac, az árusok színes ponyvák alatt ültek. Egy részen gyümölcs és különböző édességek illata keveredett, a piac tér másik végében pedig a hal szag volt. Olyan csodálatos volt minden. Napsütés, amíg csak a szem ellát, éjszakai fürdés a tengerben, napközben a belvárosban lófrálás. Ha van olyan, hogy csodálatos utazás, akkor ez az.
Ám letelt az egy hét. A július további részét már otthon töltöttem. Ugyan, ott voltak a barátaim. De egy valami hiányzott. Pontosabban valaki. Rosa. Megkértem anyáékat, hogy augusztusban eljöhessen a szülinalomkor. Megengedték ezt is. Rosa ekkor már tizennyolc éves volt. Lementünk a tópartra. Egy közeli boltban vett piát. Iszogattunk, nevettünk, fürödtünk a tóban, egy szóval, megünnepeltük a tizenötödik szülinapomat.-ismét elhallgattam. Csak ültem néhány másodpercet az autóban, és mosolyogtam. Mosolyogtam az emlékektől, fejben újra átéltem. Éreztem az illatokat, a nyakamon a forró érzést. Éreztem újra mindent. Hirtelen elkomorodtam.-Viszont egy hibát vétettünk. Nem is tudom, hogy hogy lehettünk ennyire hülyék.-kínosan felnevettem, és a homlokomra csaptam.-Rosa piros rúzst viselt. Amikor megcsókolta a nyakamat, nem vettük észre, hogy egy piros csók nyom éktelenkedik ott. Na meg az illat. Mindig finom, édeskés barack illata volt. Az is érződött rajtam.
Hajnak kettőkor értem haza. Próbáltam halkan bemenni, de úgy látszik nem sikerült. Anya felébredt rám.
,,Mégis hogy gondoltad ezt?-rontott be anyám a szobámba.
-De én-kezdtem védeni magamat, de anyám pofon vágott.
Az arcom sajgott. Biztosan ott piroslott a tenyérnyom.
-Hajnal kettő van te kis hülye csitri!-kezdett üvölteni velem.
-Tudom, de-kezdtem volna ismét a mondatot, de megint kaptam egy pofont.
-Tizennégy éves vagy! Nem fogod fel, hogy nem normális amit csinálsz?!-üvöltözött velem tovább. Megint pofonra emelte a kezét, de én megfogtam a csuklóját.
-Menj ki a szobámból-kértem halkan, mert féltem, hogy elsírom magam ha hangosabban szólok.
-Amíg az én házamban laksz te engem nem utasíthatsz semmire-kiabált a képembe.
-Takarodj kifelé a szobámból!-üvöltöttem neki vissza.
Még egy utolsó megvető pillantással rámnézett, és kiment. Bevágtam utána az ajtót. A ház falai beleremegtek. Az ajtófélfa mellett lehullott a vakolat.
Kitört belőlem a sírás. Az ágyamra vetettem magamat, és csak sírtam."
Igen, valószínűleg itt kezdődötta rossz kapcsolatom a szüleimmel. Na, meg ekkor kezdtem el egyre kicsapongóbb lenni.
Ez után az eset után jobbára csak akkor jártam haza, ha nagyon muszáj volt. Nem voltak többé családi vacsorák. Karácsonykor nem néztünk közösen filmet, nem díszítettük együtt a fát. A családi lét minden öröme elveszett.
Az első egy-két hónapban a nővérem nem állt szóba velem. Mérges volt rám, minden bizonyára mérhetetlen dühöt érzett. De aztán felengedett. Megértette, hogy mi történt akkor este. Végre volt valaki a családból aki újra szeretett.
Így, két év elteltével anyám próbál újra úgy viselkedni, mint ha mi sem történt volna.
De én emlékszem mindenre, amiket nekem mondodd az ominózus este után.
Néha még most is zihálva ébredek fel abból a rémálomból, amikor újra élem az üvöltözést. Akkor az arcom újra sajogni kezd, és ismét érzem azt a belülről kifacsaró fájdalmat, amit az anyám megvetés okoz.-folytattam volna, de Martin közbe szólt.
-Annyira sajnálom. Csak ennyit tudok mondani. Át tudom érezni, hogy min mentél keresztül. Csak sajnálom.-mondta, miközben simogatta a hátamat.
-Nem kell sajnálni. Túlléptem rajta. Rosa-nak azzóta írtam egy levelet. Nem tudom, hogy megkapta-e. De valószínű, hogy igen. Egyszer újra el szeretnék menni hozzá Ravello-ba. De ennek még most nincs itt az ideje.-ráhajtottam a fejemet a vállára, és úgy folytattam a mesélést.-A gimnazista éveim eddig nem túl érdekesek. A jegyeim többnyire jók, barátaim vannak. Otthon nincs minden rendben, de minden családban van egy katt. Nálunk az állandó veszekedés. De ez ellen nincs mit tenni.-felemeltem a fejem, és ránáztem.-Rólad viszont a neveden és a korodon kívül még semmit sem tudok. Most kérlek mesélj el Te mindent!-kértem ugyanarra amire ő engem.