2 évad és 3 évad között/a

670 44 3
                                    

Vége van. Tegnap minden rendeződött. Argent elvitte az apját valami otthonba, Lydia és Jackson megint összejöttek, Stiles nagy bánatára. Ezzel szemben Scott és Allison szakítottak. Ez az a hír, amivel nem tudtam mit kezdeni. Allison és köztem megszakadt a kapcsolat. Én nem kerestem őt, ő nem keresett engem. Lehet, hogy még mindig utál. Már lényegtelen, mivel már nincs kanima, nincs Gerard, nincs veszély. Csak a történtek utáni hangulat. Kicsit mindenki el van veszve. És a legjobb, hogy holnap suli, bizony véget ér a szünet. Semmi kedvem nincs hozzá. És megint ki kell találnom valamit tesi órákra. Lehet be megyek Nagyihoz hátha tud valamiben segíteni. Ja ez egy határozottan jó ötlet. Aha, csakhogy mivel? Merthogy Apánál van a kocsi. Szívás. Akkor megvárom amíg hazaér. Addig meg, nem tudom. Felhívom Lydiát. Biztos van egy-két kérdése a tegnapival kapcsolatban. Az SMS megírása után, rögtön megbántam, hogy elküldtem. Mégis mit gondolhat most rólam? Jézus biztos egy szörnynek tart. Fel alá kezdtem járkálni, a szobámban de ettől a mellkasom szúrni kezdett. Megint. Istenem csoda, hogy még nem haltam meg. Ennyi sérülést nem lehet túl élni. Meg azt a mérget sem, ami valószínűleg még bennem van. Leültem az ágyamra, de még az is fájt! Azt hiszem én itt örülök meg! Már unom a fájdalmat! Elegem van belőle. Hátradőltem a és elterültem a fekvő alkalmatosságon. Lydia nem írt vissza. Sejtettem. Már tényleg jobb ötletnek tartom, hogy költözzünk, de hát azt ugye nem engedi meg az anyagi helyzetünk. Így, ha úgy nézzük, még két évet kéne itt elszenvedjek. Nagyjából. De jó nekem! Itt él a párom, aki nem vagyok hajlandó még egyszer végiggondolni, hogy mi van köztünk, az egyik legjobb barátnőm, aki megpróbált megölni. A másik legjobb barátnőm, aki fogalmam sincs, hogy mit gondol rólam, Argenték, akiknek életcéljuk, hogy kiirtsák a fajtámat, és végül Scott, és Stiles. Nagyjából ők maradtak nekem. Ja és a slussz poén, hogy haldoklom. Vagyis hát lehet, hogy haldoklom. Na még ezt sem tudom! Na de ha nem is a méreg miatt, akkor a sérülésekbe halok bele. Megint veszély lesz, és azt már nem úszom meg.
Csak bámultam a plafont, miközben a gondolataim ide-oda cikáztak. Annyira kikapcsoltam, hogy elsőre nem is hallottam meg a csengőt. Nagy nehezen leküzdöttem magam az ágyról, de szerencsétlenségemre a földre estem, mire fojtottan felkiáltottam. Az ép karommal kínkeserven felnyomtam magam négy kéz lábra, onnan pedig álló helyzetbe küzdöttem magam. Megint megszólalt a csengő, és az illető dübörögni is kezdett. Remek. Mikor a lépcsőhöz értem, már egyszerre csengetett, és dübörgött. Végre! Eljutottam az ajtóig, és dühösen kinyitottam. De aki az ajtó előtt állt.... Lydia enyhén riadt, de már fokozatosan megnyugvó arcával találtam szemeb magam. Még meg se tudtam szólalni a nyakamba ugrott, mire én elfojtottam egy kiáltást.
-Istenem azt hittem hogy rosszul vagy! Vagy megtámadtak! Tudod mennyire aggódtam? Mi tartott ilyen sokáig?!- vont kérdőre. Egy kicsit sem érdekelt, hogy mit kérdezett igazából, mérhetetlenül boldog voltam, hogy eljött. Már egy ideje csak álltam, és mosolyogva néztem a szemébe.
-Eljöttél.- nyögtem ki.
-Persze, hogy eljöttem. Miért ne ....- de nem hagytam, hogy befejezze, hanem most én borultam a nyakába, és zokogni kezdtem. Ő a hátamat simogatta, és próbált nyugtatni, bár én ilyen boldognak, igen ritkán éreztem magam. Csak sírtam, és sírtam, és úgy éreztem, hogy végre kiadhatom magamból, a felgyülemlett feszültséget. Az, hogy Lydia nem fél, nem utálkozik tőlem, annyira, annyira hihetetlenül jó érzés. Tudni, hogy valaki, kitart melletted, bármi történjen is. Még ilyen rövid ismeretség alatt is.
-Héj! Sssh. Nincs semmi baj.- mondta.
-Persze, hogy nincs.- távolodtam el tőle. -Csak, túl sok minden történt mostanában, és azt hittem, hogy te is megutálsz, és undorodni fogsz tőlem, és ...
-Várj!- vágott a szavamba. És én ekkor jöttem rá, hogy elszóltam magam.- Hogy érted, hogy te is? -Semmi, csak a vadászok, tudod ők arra tették fel az életüket, hogy kiirtják a természetfelettit. -mentettem a menthetőt. Nem akartam elmondani Lydiának, hogy Allison meg akart/akar ölni. Ő még a barátnője, és bármennyire is utálom jelen pillanatban, nem akarom az ő barátságukat elrontani.
-Ahha.- bólintott úgy, mint aki egy szavamat se hiszi.- Nem. - rázta a fejét.- Jackson szerint ez nem zavar téged, mivel 12 éves korod óta megszoktad. Szóval?- fonta össze a karját a mellkasa előtt. Kínos csend. Próbáltam valamit kitalálni, de semmi nem jutott az eszedbe.- Jó akkor kitalálom. Scott nem, ő vérfarkas. Stiles Scott legjobb barátja, ő sem. Apukád sem, hisz ő az apád! Nagymamád? - fürkészte az arcom, és valószínűleg elárultam magam, mert kérdő tekintettel meredtem rá.- Nem, ő sem. Azt mondtad, hogy vadászok nem? - csak bólintottam. - Nem tudom akkor ....- de itt elhallgatott. Mintha rájött volna. Bár mondjuk biztos nem. Csak nem találta ki. Nem, az nem történhet meg!- Allison az? Ő az igaz?- kérdezte félve. Kitalálta, hát ez nem igaz!
-Mi nem!- tagadtam.- Nem ő az.- de elcsuklott a hangom.
-Natalien! Ne hazudj! Mondd meg: ő az, vagy nem?- nézett a szembe. Most hazudjak neki, vagy ne? Meddig kínozzam még magamat? Ha pár hét múlva meghalok, van valami értelme? Talán.
-Igen.- hajtottam le a fejem. - Ő az.- suttogtam. - De figyelj, ez ne változtasson a kapcsolatotokon! Téged nem bántana mert ember vagy. - mentegetőztem. megint beállt a csend. Ott álltunk az előszobába, és a levegő szinte vibrált a feszültségből
-Te még komolyan véded?! Mikor így elárult téged? Mi történt? Mondj el mindent, tudni akarom, ki a barátom.- és így történt, hogy én az egészet elmeséltem a házunk nappalijában. Volt, hogy sírtam, volt hogy szünetet tartottam, és csak bámultam magam elé, mert bár tisztán emlékeztem mindenre, előbb gondoltam volna egy rossz álomnak, mint a valóságnak. Már kezdem bánni, hogy írtam Lydiának.
Mikor befejeztem az egész történetet rögtön bocsánatot kezdtem kérni, hogy ezt elmondtam. Ez nem volt fair vele szemeben.
-Nem volt fair?!- háborodott fel. - Megpróbált, sőt! Meg akart ölni! Ezek után szerinted milyen barátnő az, aki megöli a másik barátnőjét??! Hm? Ez, ez, legszívesebben jól elverném! Még jó, hogy gyorsan gyógyulsz.- sóhajtott. Hát ha már ezt elmondtam, mondjak el mindent nem igaz?
-Van még valami. - húztam az ép vállam a fejemhez. - Már nem igazán gyógyulok gyorsan. Igazából, már nem gyógyulok, csak mint egy ember.
-Miért?- kérdezte.
-Ez hosszú. Emlékszel, mikor elvittünk téged Scotték házába, és a végén, a ház előtt volt Derek, meg a falkája?
-Igen.- bólintott.
-Ugye akkor tudtuk meg, hogy Jackson a kanima. Őt követtük egy szórakozóhelyre, ahol, ahol történt valami. Derek épp, épp meg akarta ölni Jacksont, de én közbeavatkoztam. Derek már lendítette a karját, de én Jackson elé álltam. - a szemeim bekönnyesedtek, az ajkam meg-megremegett, a szívem pedig újra, és újra összetört, az emlék hatására.
-Megkarmolt.- mondta szomorúan Lydia. Nem volt erőm megszólalni, csak hevesen bólogattam. Lydia közelebb jött, és óvatosan átölelt. Megint sírtam egy ideig. Mikor már csak szipogtam, lassan eltölt magától.- Hány sebed van?- erre nem válaszoltam semmit, hanem elterveztem, hogy felállok. Persze az nekem nem olyan könnyű művelet. Fájdalmas grimasz torzult az arcomra, már a legkisebb mozdulatra is. Lydia ezt rögtön észrevette, és segített nekem. Mikor végre kiegyenesedtem. Elkezdtem kigombolni Apa egyik régi ingét, amit én szoktam pizsinek használni. Ahogy valamennyi rész kilátszott a mellkasomból, természetesen melltartó volt rajtam, úgy sápadt a velem szemben álló barátnőm. Mikor teljesen kigomboltam, hagytam, hogy a karomról is lecsússzon, egy kis segítséggel.
-A géz alatt, mindenhol,- remegett meg a hangja.- mindenhol ...
-Igen. Mindenhol seb van. Vagyis majdnem mindenhol. A bal vállamtól kezdve, egészen a jobb csípőmig a karmolás van. Allison a hasamba, a bal vállamba, és a szegycsontomba lőtt. - magyaráztam, mintha csak egy kiállítás lenne. Bár ha azt vesszük az is. Egy nagyon bizarr kiállítás.
-Istenem! Én, én úgy sajnálom! Ez, kérlek mond, hogy nincs ennél több! Nat?- kérdezte, mikor látta, hogy elhúzom a számat.- Nat, mi van még?
-Majd talán máskor elmondom. Most, most először dolgozd fel ezt. - mosolyodtam el, miközben megsimítottam a vállát.

A védelmező farkasحيث تعيش القصص. اكتشف الآن