Demonheart [Fordítás]

Suge

Zeth'gol nyüzsgött a Vas Horda elfajzott tagjaitól. A fák sűrűjében felállított táboraik fénye fokozatosan csillant fel, ahogy a nap Dreanoron lenyugodott.

A táborból kiáramló mocskos mágia beszennyezte a környéket, beleivódott a növény- és állatvilágba. Így már maguk a fák is ragadozó lényekké fajultak, ettől fogva a mágia világította be kérgüket halvány derengéssel ugyan úgy, ahogy az aljnövényzetet is és körös-körül minden mást.

Zeth'gol nem messze feküdt Dreanor északi partjaitól, ezért a sós tenger illata elért a táborig, ahol keveredve annak szagával gyomorforgató bűzzé alakult át, mivel az alchemisták a különleges varázslataikat a főzeteihez, csak éjszaka tudják forralni.

Napnyugta után a tábort szokatlan csönd fogta el, de ez a csönd nem tartott sokáig.

Két lihegő alak rohant végig a koponyákkal kiállított földes úton.

- Hol vannak... a hátasaink? – nézett keresztül sisakján a kisebb és tömzsibb termetűbb. Azok lények után forgolódva, akiknek segítségükkel ide utazhattak.

- Talán elmentek sétálni... Megkeressük őket? – az tömzsi megfordult társa felé hitetlenkedve miközben egy jó csípős válaszon gondolkodott, de mielőtt kimondhatta volna, megszólalt a táborban egy nagyon mély, kemény hangú kürt. Másodpercekkel ezután ork üvöltözések harsantak fel a hűvös éjszakába és együttes lépéssel rohanni kezdtek a kapuk felé pont amerre ők álltak tétlenül.

- FUTÁS! – kiáltotta a parancsot

- Egyetértek! – üvöltötte a másik és több nem is kellett; futottak belevetve magukat az erdőbe vigyázva minden lépésükre.

A Vas Horda mocskos orkjai szinte kitörték saját védőrendszerüket, hogy egyszerre juthassanak ki; tolongtak egymástól, fegyvereik belevájtak a mellettük szaladó társaikba, de ettől csak még elvadultabbak lettek. A vér szaga hozta őket lázba és a betolakodók szaga a levegőben. Mindegyik őrjítő hangot hallatva rohant a betörők után, fegyvereiket és agyaraikat csattogtatva.

- Mi a francot vettél el tőlük, hogy ennyire feldühítetted őket? – üvöltötte a tömzsi két levegővétel között. Zihálásuk egyre erőteljesebb lett mégis kénytelenek voltak gyorsítani a tempón.

- Ez egy ereklye... - lihegte a másik, és megbizonyosodásból megtapogatta tarisznyája mélyét, ahol a tárgy feküdt. – Mondtam, hogy...

- És muszáj volt az őröket elhamvaszd? Nem tudtál volna sokkal diszkrétebb lenni?? - társa nevetni kezdett amint eszébe jutott tette, majd rohanvást megvonta a vállát

- Sajnálom, úgy látszik menthetetlen vagyok!

- Ahh, fogd be és fuss!

------------------

A parttól nem messze mégis kellő távolságban állt egy sötét színű hajó. Messziről nézve beleolvadt környezetébe, akár az éjszaka. Azt beszélték Dreanor legjobb kovács- és építőmesterei készítették a világ leggyorsabb hajóit; de csak igen kevés példányszámban gyártották a nehéz megmunkálásuk és a tökéletességük miatt. Ez a példány pedig egy volt közülük.

Snake kapitány idegesen járt fel alá a fedélzeten. A padló minden egyes alkalommal megrezgett, amikor a két méteres, sötét szőrű, izmos tauren végigvágtatott rajta. Hatalmas szarvai félelmetes látványt nyújtottak, ahogy az égnek emelkedve bárkit felnyársalhatna vele.

- Jelentést! – üvöltötte el magát harmadjára az elmúlt tizenöt percben. – Hol van a két felderítőnk?

A sokkal alacsonyabb és törékenyebbnek látszó leány elfordult a pásztázó-csőtől. Szőre pandákhoz jellegzetes fekete fehér színt kapott, de a páncéljától és tunikájától csak az arca maradt fedetlen.