A dicső múlt

A győzelem mételye

Fények vakították el a belépőket melyek a teátrális táncteremben csillogó tükreiről szóródtak szerteszét. A táncterem közepén, lovagok és úrhölgyek lejtették kísérteties ám hibátlan táncukat.
Egy pillanatra még a hegedűk zenéje is elnémult ahogy belépett a terembe a herceg. Ezüstfehér haját egy aranyló fejpánt fogta hátra, smaragd zöld szempárja végigpásztázta a tömeget mely mind őt figyelte... Minden a megszokottak szerint folyik... - gondolta a tarajos herceg. Bált tartani a legyőzött ország főtermében s utána Rerysan órájában rituálisan felgyújtani azt majd az istennőnek ajánlani a lángok által... - megengedett egy futó kacajt, ám amint észrevette,hogy még mindig mindenki őt figyeli a ragyogó teremben, kimérten legyintett jelezve : folytatódhat az ünnep !
Lesétált az emelvényről egy csigalépcsőn s a táncparkettre lépett... Túl sok a szépség...-mondta szinte magának.- Az emberek hajlamosak elfelejteni,hogy ezt a háborút nem szépséggel nyertük. Koccintott egy Valeresi lorddal egy inas tálcájáról leemelt Brenasi szárazzal, majd tova lépkedett. - Resnar a mien! - Hallotta mindenhonnan hangozni a tömegből amerre járt, bár senki nem merte nyilvánosan kimondani de mindenki tisztában volt vele:
Éljen a császár ! - gondolta szórakozottan a herceg. - Nem, még nem... majd eljön annak is az ideje. Ráérősen nekitámaszkodott egy márvány oszlopnak s a kavargó termet figyelte, egyfajta áramlás jellemezte... olyan mintákat vélt felfedezni az ősi táncba melyek talán ott sem voltak... Hirtelen a sötétből egy vöröses hajú díszpáncélt viselő alak lépett elő, oldalán kard függött. -Az egyik tábornok ! - gondolta a herceg majd utoljára belekortyolt kezében tartott borába s egy kicsit sem herceghez illő horkantással megfordult a páncélos alak felé.
A tábornok megállt s mélyen meghajolt mire a herceg csak legyintett, s ő maga lépett közelebb a tiszthez.

-Miért zargat a haditanács az ünnep közepén? - tette fel szúrósan a kérdést a lovagnak. -Pusztán a kivégzés hírét hozom, uram ! - hebegte a tiszt. Alig lehetett 30 és már is ezrek felett parancsolt... a hadszíntéren vérszomjas, kegyelmet nem ismerő nagyvad viccesen tehetetlennek tűnt az intrikáktól túlfűtött nagyteremben, talán csöppet még ideges is volt. -Pontosan hold deleléskor fogjuk átszállítani ide a Vércsét !
- Óh , a vércse... - ötlött a herceg eszébe. Már szinte meg is feledkezett az est vendégéről... egyszersmind végre a hatalmas mágus ki eddig az öreg király birodalmát kormányozta s védte a sápadt légiókkal szemben... Most az ő kezében van. S ő úgy döntött,hogy a varázsló, egykori múltja... birodalmának lángjával hal meg. - Tökéletes! - mondta szórakozottan miközben felrázta italát. A tiszt már indult volna kifelé merről jött amikor a herceg utánaszólt : - Mi a neved ?
- Xerey, uram ! - mondta a tiszt, s elvörösödött. Rendkívül nagy megtiszteltetés volt,hogy a herceg, neve után érdeklődött.
A herceg csak röviden mosolygott majd megfordult,hogy tovább pásztázza a tömeget. Háta mögött látta még a aranyszínű lobogó palástot ahogy a tiszt elviharzott.
Most ez a seregem... - mormolta s kortyolt egyet italából. Hazugok,intrikusok,kémek s gyilkosok... most tőlük függ a birodalom sorsa, majd talán eljön az idő amikor újra fegyverbe kell szólítani harcosait. De az a nap még oly távoli... s most jön csak az istennő diadala....