2.rész

237 29 25
                                    

A július izgalommal teli várakozással telt.

Hanna szinte már az őrületbe kergette a családját azzal, hogy minden nap, minden percben arról áradozott, hogy ez az egész milyen fantasztikus. ( ,,Varázsolni fogok!"
,,Végre találkozhatok Hermioné-val!"   ,,Szerintetek melyik házba fogok kerülni?" ,,Tuti király lesz a kviddics!"   ,,Miért nincs már szeptember?!")

Számtalan alkalommal átnyálazta a Harry Potter könyveket (különösen a Bölcsek kövét), és újranézte a filmeket. Utána olvasott pár varázslatnak, és esténként egy hosszabb ceruzáját lengetve gyakorolta a mozdulatokat.

Sokat próbálgatta a Fordítót is, amiről kiderítette, hogy írásban is működik, nem csak verbálisan. Ha leír valamit, miközben viseli, az angolul lesz, és el is tudja olvasni az angol szövegeket.

Nagyon várta az augusztust, ugyanis Oliver mondta, hogy akkor fog eljönni hozzá, hogy elkísérje az Abszol útra. Ez lesz az első alkalom, amikor valójában is betekintést nyerhet a varázsvilágba.

Azonban ennek az egésznek megvolt a maga hátránya is.

Sose volt gondja az ismerkedéssel, nagyon nyitott személyiség volt, azonban mégis aggódott, hogy mi lesz, ha nem fog jól kijönni a többiekkel? Ha senki nem akar majd szóba állni vele? Teljesen egyedül lesz ott, senkit nem ismer az Egyesült Királyságból.

Aztán ott vannak azok, akiket ismer. A barátai, az ismerősei. Itt kell hagynia az iskoláját. Amit - bár gyakran, főként matekórákon, felégetne - szeret.

A tanárok - Józsi bácsi, akiről mindenki sejti, hogy valójában fogyatékos, ezért ezernyi sulis vicc alapja. Margi néni, aki dogákon kisétál a teremből, szabadutat hagyva a diákoknak. A tesitanár, Lajos bá', akit a suliköröknél mindenki a pokolba kíván, még ő is hiányozni fog.

Az osztálytársaival is leghamarabb majd a karácsonyi szünetben tud kapcsolatba lépni. Jó, persze vannak néhányan, akikkel amúgy sem szívesen találkozna, de a barátai... Őket nagyon sajnálja itthagyni.

Rémes érzés, hogy hazudnia kell a legjobb barátnőinek. Azt mondta, hogy felvételt nyert egy magániskolába, Romániában. Végül is, a magániskolával nem hazudott túl nagyot, de akkor is utált titkolózni. Már pedig jobb lenne ha hozzászokna, ugyanis az elkövetkezendő időben rengeteg kell majd neki....

A barátai nem hitték el egyből, győzködni kellett őket, és amikor már sikerült, nem akarták elfogadni.

Faggaták, hogy mégis miért nem jöhet haza a hétvégékre? Mi az, hogy nem használhatja a mobilját? Nem is tud románul, akkor miért megy oda? Milyen hely egyáltalán az?

A kérdések csak jöttek és jöttek, és Hanna nem tudott válaszokat adni. Olivertől sem kérhetett segítségett, elvégre nem tudott vele kapcsolatba lépni, és amúgy is világosan közölték:

-A mugli családból származó fiatal mágusoknak és családjuknak saját kötelességük a gyermek mugli ismerőseinek megtévesztése, nekik kell előállniuk egy hamis magyarázattal, ugyanis tilos tudomást szerezniük a varázsvilágról.

Azzal vigasztalta magát a lány, hogy így legalább felkészül a Roxfortra, ahol szintén kamuznia kell majd, és akkor jól jön az, ha jól tud imprózni.

Azzal, hogy eljátsza a normális, a könyvekről mit sem sejtő ifjú boszorkányt, nem lesz baj, évek óta tanul színjátszást - és a többiek szerint nagyon is jó benne -, viszont abban nem biztos, hogy hihető kifogással tud előállni, ha véletlenül elszólja magát.

A barátnőivel tehát igyekezett minél több időt tölteni, eljárt velük plázázni, és két napközis táborban is részt vett,csak hogy velük lehessen.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Apr 22, 2019 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Olvasóként a Roxfortban Where stories live. Discover now