Olvasóként a Roxfortban

Prológus

-Ugyan, Dumbledore... Tudja, milyen veszélyekkel járhat ez? - Cornelius Caramel egy kendővel törölgette a fejét. Fényes délután volt, a Nap sugarai besütöttek az igazgató irodájának ablakán. Az elnök idegesen mászkált a helyiségben fel-alá, a fejét a most kialakult helyzeten törte. A falon lévő portrék egy része őt nézte, a többi pedig a szobában tartózkodó három másik embert figyelte. Egyikük egy fiatalabb, harmincas éveiben járó férfi volt, aki fekete talárt viselt és  zsíros, fekete haja az arcába lógott. Mellette alig egy méterre egy szigorú tekintetű nő állt zöld talárban, és gondterhelten figyelte az íróasztalnál ülő, idős, fehér szakállú varázslót, aki ekkor megszólalt :
-Pontosan tudom, Cornelius, hogy milyen következményekkel járhat ez. Azonban biztosra veszem, hogy ez a lehető leghelyesebb és legjobb választás. - ekkor ránézett a kormányzóra, és az arcán lévő bizonytalanságot látva folytatta. - Mindenképpen taníttatni kell, elvégre boszorkánynak született, és...
-Ó, tisztában vagyok ezzel, azonban ha már egyszer MAGYAR, akkor azottani iskolában kellene tanulnia! - emelte fel a hangját a miniszter. - És Rowling badarságai miatt, most komolyan úgy gondolja, hogy egy tizenegy  esztendős mugliivadék segíthetne....Pontosan miben is? - kérdezte vádlón.
-Elmondtam már: hogy amikor Vold.....
-Na de kérem! - szakította félbe az egyik festmény pimaszul- Ne mondja ki a nevét, tudja, hogy a társadalom, és a miniszter úr sem díjjaza. - az igazgató és a terembem álló nő is szúrós pillantást vetett rá, azonban Caramel helyeslően bólintott.
-Így van, köszönöm, Phineas. Tehát - fordult a többiek felé - Hogy is mondja, miben lehetne hasznunkra a lány?

- Az istenért, Cornelius, hát nem érti?! - McGalagony most először szólalt meg a társalgás során. Eddig csak szemlélte a beszélgetést, azonban mostmár igazán dühítette a nagy értetlenkedés. Előre lépett, és farkasszemet nézett az államfővel, aki azonban a szigorú tekinteteket látva elkapta a fejét, és inkább a falon lévő könyveket kezdte bámulni. - Elolvasta Rowling könyveit! Mindent tud! Érti? Szó szerint minden lényegeset, Anglia elkövetkezendő hét évéről! A legbiztonságosabb, ha itt tartjuk. Nem kerülhet sötét mágusok kezébe. Ki tudja, milyen információkkal rendelkezik akár a Minisztériumról is...

A kormányfő elgondolkodott a hallottakon. Nem volt értelme tovább tagadni,a kis Mindentudónak el kellett jönnie a Roxfortba. Kinézett az ablakon: a napsütéses birtokot figyelte, a Tiltott Rengeteget, ahol a vadőr éppen a kutyájával cipelt valamit kifele az erdőből. Magában átkozta Rowlingot, aki most is fürdik a pénzben és a dicsőségben a muglik világában, miközben pontosan tudja, mit okozott a sajátjában.
-Hogyan sikerült megtörnie az átkot? Elvileg semmilyen varázslattal kapcsolatbán lévő, vagy jövőben kapcsolatba kerülő ember nem tudja megismerni csak a címét, semmi mást! Neki hogyan lehetett? - jutott eszébe még egy kérdés.
-Erről már mi is beszélgettünk, miniszter úr. Perselus? - fordult a sarokban álló, eddig némán szemlélődő negyedik ember felé. Ő alig hallhatóan sóhajtott egyet, majd kifejezéstelen hangon magyarázni kezdett :-Nos, Rowling a valaha volt legpontosabb jósnő, ezáltal évekkel ezelőtt megjósolta az ifjú Potter-mondta ki gyűlölettel telve a nevet- Roxfortba kerülésétől kezdve az elkövetkezendő hét év legfontosabb dolgait. De, mint tudjuk, olyan részletességgel, hogy az hét könyvet kitett. Biztosan tudják, hogy a muglik között ezzel elismerést nyert, mintha a világunk csak egy kitaláció lenne...
-És emiatt kellene rég börtönben ülnie! - vágott közbe dühösen a miniszter.-Elvégre, a Varázstitok védelmi törvény ilyen szintű megsértése... De nem, a világ kormányai egyet értenek vele! Hogy majd egyszer ha feltárjuk a világunkat előttük, kapóra jöhet.... Na persze!
-Azért lássa be - szólalt meg Minerva újra, - hogy az érveik elég meggyőzőek. - Caramel erre Csak legyintett egyet, mintha ez már nem is számítana, majd intett Pitonnak, hogy folytassa.

-Tehát, ő elhelyezkedett a muglik társadalmában. Azonban nem akarta, hogy képességeit kihasználva bárki, aki tud a létezéséről, megtudja a varázsvilág sorsát ( mármint aki tud a varázsvilágról, az megtudja mi fog benne történni, értelem szerűen ebben a muglik nincsenek benne - a szerk.). Ezért elvégzett egyfajta igem ritkán használatos, név szerint a Firumixtikunsz di Aplokinagte bűbájt, amit még annak idején Trelawney talált fel, és csak látnokok tudják elvégezni. Ennél fogva ugyebár tudjuk a hatását: semmilyen mágiával kapcsolatban volt, lévő, vagy később kapcsolatba kerülő ember vagy lény nem tud megtudni semmit az adott dologról, amin a bűbájt használták, kivéve magát a varázsigét kimondó személyen kívül. Valószínűleg, mivel ilyen eltökélten és ilyen... Khm... Arcátlan módszerekkel próbál a minisztérium információkat megtudni a könyvekről - itt mindenki szúrós szemmel pillantott Corneliusra, aki behúzta a nyakát - a varázs, mivel nem egy kidolgozott, csiszolt igéről van szó, meggyengült egy ponton, ezért ez a lány, és közelebbi hozzátartozói tudhatnak akár minden leírott dologról.-a professzor a mondandóját befejezve várakozóan nézett Dumbledorra. Az illető már nyitotta volna a száját, ha Caramel nem csap hirtelen az asztalra, megelégelve a dolgot. -Az ördögbe is, jöjjön csak! De  a maguk felelősége! - kiáltotta, azzal sietősen távozott a szobából.

Albus Dumbledore pedig elégedetten dőlt hátra a székében.

-Minerva, Perselus; köszönöm hogy segítettek.

                                                       770 szó