Melody árnyéka

Szabadulás

     Melody szemszöge

     Na jó most, hogy be van kötve a szemem és érzem ahogy a vér még most is ömlik a varrásnál, fel kéne fognom, hogy ez a valóság. 
-Hé Fred, ez szerintem ember mert már rég meggyógyította volna magát.
-Fogd be a szád, ez még azt se tudja, hogy ki is ő, ha tudná már rég kiszabadult volna.
     Semmire nem vagyok most képes, de valamit érzek. Mintha valami elkezdene bennem változni, mintha a vérem kiakarna törni. Olyan mintha felrobbannék bármelyik percbe. Kiakarom nyitni a szám és érzem, hogy egyre több a vér, gyorsabban dobog a szívem de már az sem érdekel. A szemeim lassan már kiégnek, semmit nem látok a kendő miatt. Sikeresen kinyitottam a számat, elszakadtak a cérnák. A kezeimet is elvágta a kötél és folyik végig a csuklómon a vér, de olyan mintha folyamatosan újra termelődne a vérem. Levettem a kendőt a szemem elől és ezáltal kinyitottam a szemem, vörösbe láttam mindent egy kicsit a faggyal keveredve. Mikor nézel ki az ablakon a jégvirágon keresztül, kicsi koromba mindig azt hittem minden egyes ilyen alkalomnál, hogy eltört az üveg. Ilyenkor felkiáltottam sírva anyának, hogy eltört az üveg, de ő csak mosolygott mindig. Most nem kiabáltam és nem sírtam anyának, hanem mosolyogtam. Élveztem, hogy konkrétan egy állat vagyok aki mindenkit leakar mészárolni. 
-Hívd Jacket, hogy átváltozott és el kéne altatni a kicsi Melodyt! - egyre jobban idegesít ez aki a főnöknek tartja magát. Ezért nem is gondolkodtam csak ráugrottam az épp induló srácra, hogy nehogy tovább jusson. Szépen a szemébe néztem és néztem ahogy félelem van a szemében, a döbbenet. Egy gyors mozdulattal beleszúrtam a körmömet és csak nyomtam beljebb nyúltam, élveztem a szövetek szétszakítását és egyenesen a szívéhez közeledett a kezem. Végig mosolyogtam a szemében és néztem a szemében ahogy a rémület és a fájdalommal teli kis pofiját. Közben a szívének minden egyes dobbanását éreztem. Egy határozott nézéssel lenéztem majd megint a szemébe és gyorsan kihúztam a kezemet a szívével együtt. Ránéztem a szívre ami már nem dobogott és eldobtam a testhez. Na most jöhet a főnöknek csúfolt Fred.  
     Gyorsan körül néztem, láttam hogy egy pincében vagyunk egy ház alatt. Egy szék van itt, igaz romokban, de még itt van. Fred megindult felém, hogy megtámadjon amit én ügyesen kivédtem. Nyílt az ajtó és egy lány lépett be akinek nagyon szép kék szeme van. Fred odakapja a fejét és megijed. Valami elkezdett beszélni bennem, olyan mintha gyerekkorom óta ismerném ezt a lányt.
-Menj az ablakhoz, én elfoglalom őt. - beszélt hozzám gondolatban, de az is lehet, hogy megőrültem.
-Köszönöm! - nem tudom mit csinálok, de válaszoltam neki. Igazából úgy válaszoltam mintha természetes lenne.
-Veled még nem végeztem. - köpte a szavakat hirtelen felém. - Gyere menjünk vissza szépen a szobádba. - Tért vissza a lányhoz aki még utoljára visszanézett rám. 
-Ments meg majd kérlek! - kérte szomorúan.
-Köszönöm és ahogy tudlak meg foglak menteni téged. - közben kimentek az ajtón, de nem sokkal később egy sikítást hallottam majd egy lövést. Gyorsan az ablakhoz rohantam és minden erőmet összeszedve kilöktem az üveget. Fáj az összes csontom, mintha eltorzulna mindegyik, de egy nagy lélegzetvétellel felhúztam magam. Valami visszahúzott, de nem mertem lenézi ezért csak rúgtam egyet a semmibe és felhúztam magam. Kint vagyok a pincéből, szinte már el se hiszem. Végre szabad vagyok. Léptem volna egyet, de csak becsuktam a szemem. Belenyilalt a fejembe, annyira, hogy egy könny is kiszökött a szememből. A csontjaim is egyre jobban fájnak, már szinte annyira, hogy érzem ahogy elmozdulnak a helyükről. Összeszorítottam az állkapcsom és a fejemet pedig fogtam és reménykedtem benne, hogy ettől elmúlik, de hiába hisz tudtam, hogy nem fog ezzel elmúlni. Hirtelen semmit sem éreztem. Kinyitottam a szemem egy kicsit, de már csuktam is le és egy mély lélegzettel próbáltam megnyugodni. Szépen lassan kinyitottam a szemem és egyből felmértem a terepet. Nem láttam semmilyen zavaró tényezőt ezért elkezdtem futni az egyik irányba. Körülbelül 10 perce, hogy futok és végre kiértem egy úthoz, innen már legalább sétálhatok nyugodtan. 
     Jó ideje sétáltam és kalandoztam el a gondoltaim között mikor eszembe jutott M. Remélem nem halt meg mert az őszintét megmondva hiányzik már a barátságtalansága. Egyedül ő tudja nekem megmondani, hogy pontosan mi vagyok és, hogy mi miért történik velem. Úgy döntöttem elkezdek stoppolni hátha megáll az egyik autó ha már ilyen forgalmas ez az út, de rájöttem, hogy senki nem akar egy ilyen lányt felvenni. Koszos vagyok és tiszta vér a szám és ha valaki közel jön hozzám szerintem a lyukakat is látja amit a cérna és a tű okozott. Remélem valaki azért felvesz.