Ahogy a fiatal fiú kilép a folyosóra, őrökkel találja szemben magát, mintha csak rá vártak volna.

- Te vagy Harry?

Úgy tűnik rá is várnak.

- Attól függ -válaszolja Harry zsebredugott kézzel.

- Valamivel még tartozol -morogja az egyik őr. Ketten kapják el Harry karjait, hogy magukkal vigyék. Harry hagyja magát, mert így előbb túl lesz azon, amit csinálnak vele. Biztosan Mr. C küldte őket.

A fiú meglepetésére nem a pince felé viszik, hanem az elzárt részhez, ahol az irodák vannak. Ahogy sétálnak a belső folyosón, Harrynek beugrik, hogy erre járt, mikor Artmenson irodájába vitték, szóval közel van az is. Ha bejuthatna oda...

Az őrök megállnak, és elengedik Harry karját, de nem mozdulnak mellőle. Harry körbenéz próbálva rájönni merre van pontosan Artmenson irodája. Ez a részleg sokkal tisztább és szebb a kastély többi részénél, mintha hurtelen Harry egy másik világba csöppenne.

Pár perc elteltével nyílik is az ajtó, ami valószínűleg Mr. C irodájába vezet.
Danielle és Nick lép ki rajta. Az előbbi egy elégedett mosollyal, míg az utóbbi szinte majd felrobban az idegességtől. Harry szája is mosolyra rándul, Danielle betartotta, amit ígért. A lány kacsint egyet, míg Nick megtudná ölni a göndör fiút, csupán egy tekintetével.

- Befelé! - löki meg az egyik őr Harryt, aki engedelmesen belép a tágas irodába. Olyan, mint az összes többi, barátságosnak tűnik a fa bútorokkal, és a szőnyeggel, de amint Harry meglátja az asztal mögött ülő férfit, az egész hely visszataszítóvá változik.

- Szia Harry -mosolyodik el Mr. C erőltetetten, Harry meg sem próbálja viszonozni - Ülj csak le!

A fiatal fiú nem mozdul, mire Mr. C feláll az asztalától, hogy elé sétáljon.

- Emlékszem, mikor először találkoztunk -mondja az ellenszenves férfi - Szeretsz lázadni... Én nem szeretem a lázadókat, Harry. Nem foglak újra eléjük állítani, elnézem neked, amit tettél, viszont valahogy meg kell változtatnunk ezt a mérgező hozzáállást, nem gondolod? Mindkettőnk dolgát megkönnyítenéd vele. Próbálkozzunk más módszerrel. Mi lenne, ha nem lenne szabadidőd? Úgy érzem túl sok időtök van gondolkozni. Először csak nem engedem, hogy találkozz a barátaiddal, aztán majd meglátjuk.

Harry nem válaszol, csak áthelyezi testsúlyát a másik lábára, várva, hogy Mr. C kibökje mit is akar pontosan.

- Szabadidődben ide kell majd jönnöd, és én adok neked feladatot. Holnap kezdjük, ha nem használ, akkor máshoz folyamodok, nem hinném, hogy annak örülnél.

- Értem -biccent Harry, hogy reagáljon valamit. Nem akarja mutatni az érzelmeit, és nem is nagyon érti még ez mit fog jelenteni.

- Majd az őrök visszakísérnek -legyint Mr. C az ajtó felé.

Harry kilép az ajtón, bezárva azt maga mögött, ám nincs őr a folyosón. Harry gyorsan körbepillant. Egészen biztos abban, hogy erre volt Artmenson irodája.

- Kölyök! -kiált rá valaki, majd Harry egy őrrel találja szemben magát, ahogy megpördül - Visszaviszlek, gyerünk!

EGY HÓNAP MÚLVA

Elmúlik a nyár, lassan beköszönt a szeptember, és ezzel egy időben a diákok szívébe a félelem, hiszen ebben a hónapban kerül megrendezésre a harcklub.
Az intézetben ebben a hónapban kell kiválasztani, mivel szeretnél foglalkozni, majd az életben, és tanulni olyan tantárgyakat, amik ezt elősegítik. Ami Harryt illeti, ennek örül a legjobban, ez kicsit olyan, mintha tényleg lenne esélyük kijutni. Hitet ad.
A banda nem jutott sokkal előrébb, még senki nem merészkedett arra, hogy esetleg kimenjen, hisz az a legveszélyesebb feladat. A kastély térképe nagyjából készen van, Zayn nagyon sokat dolgozik a tervekkel, a legtöbben mind ezzel foglalják el magukat.
Perrie visszatért a bandába, elmondta, hogy kint volt, de nem beszélt semmi többet arról mi történt, vagy milyen volt a világ, hiába volt a sok kérdés. Gigi elkerülte a bandát, olyan lett, mintha nem is létezett volna, nem beszéltek róla. Harry viszont tudta, hogy Kendall-lel van, és örült neki, hogy egyikük sincs egyedül ezekben az időkben, azt sem bánta, hogy emiatt Kendall teljesen elhanyagolta őt, hiszen amúgy se volt a fiúnak ideje.
Harry ebben a hónapban töltött a legkevesebb időt a barátaival, és Louisval, hiszen Mr. C minden második nap behívatja az irodájába és különböző értelmetlen feladatokkal látja el; van hogy aktákat kell számoznia, vagy átrendezni dolgokat. Először izgalmasnak hangzott, de semmit nem ért vagy tud meg a szövegekből. Artmenson irodáját se találja, hiszen őrök vannak arrafelé folyamatosan. Harrynek néha takarítania is kell, és minden nap, amikor nem Mr. C-nél tölti a szabadidejét, annyira fáradt, hogy alig van ereje máshoz. Ez tényleg más fajta büntetés, nem fáj, aztán elmúlik, hanem hosszan tart, és teljesen máshogy hat az emberre. Nem elég, hogy unalmas, Mr. C kritizál mindent, amit Harry csinál.

- Ugyanolyan lesz a harcklub szerinted? -kérdezi Harry, fejét Louis ölében nyugtatva, miközben az idősebb simogatja a haját.

- Mint tavasszal? Nem biztos.

- Nem mintha akkor annyira részt vettem volna rajta -hunyja le a szemeit Harry, visszaemlékezve az előző harcklubra, aminek csupán az első napján vett részt. Hihetetlen, hogy tudta meg, hogy Artmenson Louis apja.

- Félsz tőle? -kérdezi Louis, megsimítva Harry arcát, mire a fiatalabb kinyitja szemeit.

- Nem annyira. Vagyis félek, hogy valaki olyannal leszek, akit ismerek.

- Velem? -nevet Louis.

- Abba bele se gondolok. Te félsz? - ül fel Harry, hogy Louis felé forduljon.

- A harcklubtól nem -sóhajt fel Louis - Csak... fogadjunk, hogy Artmenson ezt az eseményt fogja választani, hogy visszajöjjön... a világért ki nem hagyná.

Harry átnyúl, hogy megfogja Louis kezét, majd a szemébe néz.

- Nem lesz baj.

Louis ráteszi a kezét Harryére és megszorítja, majd ad neki egy szomorú mosolyt egy apró biccentéssel, mintha azt mondaná "Remélem."

🌸 Bocsánat, hogy ennyit kellett várnotok és ilyen rövid lett, az ok ott van a képen❤️

🌸 Lenne egy kérdésem; ha ezt befejezem... (😭) és szeretnétek még sztorit ebből a világból, melyik érdekelne titeket leginkább?
- Danielle és Louis története/szemszöge
- Eleanor/Zayn története/szemszöge
- Artmenson és Emma története
- vagy valami más

 (😭) és szeretnétek még sztorit ebből a világból, melyik érdekelne titeket leginkább?- Danielle és Louis története/szemszöge- Eleanor/Zayn története/szemszöge- Artmenson és Emma története- vagy valami más

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
the kids in the dark |HU!larry™|Where stories live. Discover now