Fogaid Nyoma

Bérgyilkos vagy üzletember?

Elgondolkodtam azon, hogy mégis mit keresek én itt Ardwille-ben...pont vele, amittől egyáltalán nem értettem saját helyzetemet. De igazából Ezráét se. Mert eljött velem ki tudja miért egy olyan helyre, ahova így utólag –gondolom– nem is akart volna velem tartani, de valamiért mégis itt van.

Volt azonban még egy dolog, ami nagyon kilógott a történetből.

"És ha szabad kérdeznem, miért számít az ha 'nincsenek túl jó véleménnyel' rólatok az itteniekkel?" néztem rá kíváncsian "Amikor bemutatkoztál azt mondtad, hogy csak nemrég költöztél ide." kérdésem hallatán Ezra felém fordult, és sokatmondó tekintetének láttán nagyon úgy éreztem, hogy nem tudja mit mondjon.

"Ez amolyan családi ügy. Nem szeretek róla beszélni." tudta le ennyivel, de annak ellenére, hogy nem voltam megelégedve a válaszával, nem akartam tovább firtatni a kellemetlen témát.

Világos volt, hogy pontosan tudja a választ erre a kérdésre, és szimplán csak velem nem akarja megosztani. Elvégre is...Ardwille egy nagyváros, és elég kicsi annak az esélye, hogy mindenki utálná Ezrát személy szerint. Szóval ha ez tényleg igaz –ami nagyon úgy nézki–  akkor valami olyan rendkívüli dolognak kellett történnie, amivel jóllehet én se dicsekednék szívesen.

Sétáltunk egy darabig az utcán, szótlanul, és mikor a klubok és különféle szórakozóhelyek környékére értünk, Ezra egyszer csak megszólalt.

"Hol is találkoztál te Valentino-val?" jött a kérdés a semmiből.

"Cave-ben. Az egy szórakozóhely, ami ott van a St. Benjamin és a Rossher sarkán, de útközben majd megmutatom." magyaráztam akárcsak egy idegenvezető.

Ha szórakozóhelyekről van szó, akkor még szép. Az afterek után már mindenhol vannak ismerőseim és azt se felejtsük, hogy az Jessy rendezi a legjobb házibulikat a környéken. Miroswoods-szal ellentétben, Ardwille-ben tizenhárom másik gimnázium is van jelentősen nagyobb létszámmal –de anya szerint nem jobb oktatással– ezért nem kevés új arcot lehet látni. Főleg egy buliban. Ardwille a maga háromszázezres létszámával nagyvárosnak számít 37 kilóméterre azaz vonattal 20 percre Miroswoods-tól. Vonat pedig félóránként megy és visszafelé is ugyanígy, ami valljuk be, nem rossz. Elvégre is Miroswoods-ban semmit nem lehet csinálni, ha csak valaki nem extrém sport mániás vagy régész....esetleg természetfotós.

"Nem szükséges, csak az érdekelt, hogy itt-" kezdte Ezra, de amint felém fordult, hirtelen félbehagyta mondatát.

Valamin megakadt tekintete és mikor én is elnéztem abba az irányba, észrevettem, hogy áll mögöttem valaki. Egy magas, fekete öltönyös, kalapos férfi olyan közel állt hozzám, hogy hirtelen tettem egy lépést Ezra felé, aki még mindig az idegent bámulta.

A középkorú férfi bőre roppant fehér volt, melyet a sötét ruhák méginkább kiemeltek. Kezén bőr kesztyű volt. Ránézésre külföldinek nézném, de egyértelműen nem turistának. Viszont ha a foglalkozását kellene megítélnem...akkor talán azt mondanám, hogy komor üzletember, vagy bérgyilkos lehet. A nem éppen hétköznapi megjelenése pedig biztos, hogy nem ok nélkül volt olyan amilyen, de valami azt súgta, hogy ezt nem akarom megtudni.

Annyira váratlanul érintett ennek az idegennek a semmiből történő megjelenése, hogy –a nagy pislogás közepette– zavaromban Ezrára néztem tekintve, hogy én nem ismertem az illetőt, de látszólag ő igen. Ezra arckifejezése hidegséget árasztott, ahogy módfelett távolságtartóan nézett a férfira, aki pont szemmagasságban volt neki, és csakugyan rideg arccal nézett vissza rá. A levegő szinte megdermedt kettőjük között, amitől kirázott a hideg. Ha nem huszonöt fok lett volna, akkor talán még libabőrös is lennék. A kettőjük közt növekvő feszültség csaknem tapintható volt a levegőben. Annak ellenére, hogy legfeljebb egy percig nézhettek farkasszemet, az a perc mégis egy örökkévalóságnak tünt, mikor a talpig feketében álló férfi karakteres arca kissé meglágyult, és végre megtörte a már-már fülsiketítő csendet.

"Buon giorno signor Whisperlight!" morajlott mély hangja, ha jól gondolom olaszul, majd bal kezével leemelte kalapját, és jobb kezét bal válla elé tartva fejet hajtott a zöld szemű fiú előtt.

Ezra azonban bármiféle válaszadást megelőzően rám sandítt. Arca kifejezéstelen volt, de olyan buzgón fürkészte a tekintetemet, amiből nem kevés összezavarodottság tükröződhetett, hogy az már némileg a saját feszültségét tükrözte. De tekintetét épp olyan gyorsan kapta el rólam, mint ahogy azt rám vetette.

"Buon giorno, Severo!" válaszolta egy rövid bólintással "Che bella sorpresa! Ma per favore, mettiamo le formazione da parte." folytatta különösebb hangszínváltás nélkül.

Ezra tud olaszul?

"Dobbiamo parlare dell organizzazione." folytatta az öltönyös férfi, majd hagyott egy kis szünetet "Vorrei sapere se posso contare su di te. Non devi rispondere adesso. Ti do tempo fino a mezzanotte." és ezzel megveregette Ezra vállát.

A köztük lévő feszültség mely egy pillanatra oldódni látszott, most ismét felerősödött, de Ezrának szemmel láthatóan nem volt több hozzáfűznivalója. Ismét a férfi szólalt meg.

"Már vagy száz éve nem láttam errefelé. Minek köszönhetem a szerencsét?" tette vissza kalapját a fejére, miközben száját egy széles mosolyra húzta.

De akármennyire is mosolygott, szemei végig szikrákat szórtak. Félelmetes fickó volt, de az még félelmetesebb volt számomra, hogy magázza Ezrát. A férfi szemmel láthatóan a negyvenes évei végén járhatott, míg a zöld szemű fiú nem volt több tizenhétnél, de úgy tűnt, ez cseppet sem számított.

"Kizárólag a kisasszonynak. Elvégre is, rajta kívül semmi más nem csábíthatott volna ebbe a feslett porfészekbe." mutatott felém Ezra, a keze fonákjával.

Mégis mi folyik itt?

A férfi, ezt követően végigmért sötét szemeivel és szúrós tekintetével. Mosolya közel ördögi volt, de ami még természetellenesebbnek hatott, az Ezra beszédstílusa volt. Amikor utoljára hallottam így beszélni, akkor épp a kórházi ágyon feküdtem és azt hittem, hogy hallucinálok, de úgy tűnik, nem csak képzelődtem. Mellesleg, mi az hogy feslett porfészek? Miért lenne Ardwille egyáltalán porfészek? Megint nem értettem miről beszélnek, pedig ez legalább magyar volt.

"Csakugyan?" fürkészte Ezra tekintetét rejtelmesen, közben pedig úgy néztek egymásra, mintha titkon párbeszédet folytatnának "Szerencsés leány lehetsz, meg kell hagyni." fordult ismét felém, ezt követően pedig összefogta az ujjaimat és egy lágy csókot lehelt a kézfejemre.

Ha ez még nem is döbbentett volna meg, az már sokkal inkább, hogy ajkai épp olyan hidegek voltak, mint a kesztyűjén átható jeges érintése.

"Annyira azért nem különleges." szűkültek össze Ezra szemei egy pillanatra, ahogy a különös idegen felé nézett, majd tekintetük ismét összezárt.

"Örültem a találkozásnak!" mondta a férfi először röviden rám pillantva, majd ismét Ezra szemeibe nézve "Kérem, értesítsen, ha bármiben a segítségére lehetek." emelte meg a kalapját.

"Természetesen, de ha kérhetem, egyenlőre csak ne terjessze látogatásom hírét. Még nem döntöttem az ajánlata felől."

"Come si desidera!" bólintott a sötét öltönyös férfi.

"Grazie Severo!"

"Arrivaderla!" indult el a másik irányba.

Ezra nézett utána még egy darabig, de miután a férfi eltűnt a szűk utcákon, a zöld szemű fiú felém fordult. Én viszont egyszerűen nem tudtam mit reagáljak. Azt se tudtam, hogy mondjak-e egyáltalán valamit, de ugyanakkor az arcomra volt írva, hogy teljesen össze vagyok zavarodva. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most bizarr volt, vagy szimplán csak szokatlan. Annyi kérdésem lett volna Ezrához, hogy mikor végre valahára megszólaltam, egyszerűen....hülyébbet nem is kérdezhettem volna.

"Ez meg ki volt?" vontam kérdőre Ezrát, de jobban belegondolva, semmi jogom nem lett volna ehhez, mert ha őszinte akarok lenni –már pedig az akarok lenni– akkor nem is ismerem a fiút és semmiféle kapcsolatban nem állok vele.

Azt leszámítva hogy az osztálytársam, egyáltalán nem tudok róla...semmit és ha eddig azt is hittem, hogy a legfontosabbakat tudom róla, most még a meglévő tudásommal szemben is kételyeim támadtak.

"Ha tényleg érdekel, elmesélem, de előre szólok, hosszú lesz."