Zúzmaralángok - Első dal

4. A vizen kúszó sikoly

- Boszorkányra? – nézett tágra nyílt szemekkel Lillahnnra. Gwynn agya lassan kattogni kezdett, majd gyanakodva végigmérte a mellette ülő lányt, aki bátortalanul pislogott rá, pirospozsgás arccal. Gwynn levette róla a szemét és mély hallgatásba merült. Lillahnn hiába fürkészte, nem tudott semmit leolvasni a fiú arcáról. Megköszörülte a torkát, majd babrálni kezdett az ölében lévő kendővel. A közelben mocsári galambok turbékoltak, és néha a vizek felől felharsant néhány kísérteties, és ismeretlen zúgás, amire a lány mindig összerezzent. A malom környéke szinte teljesen zöld takaróba burkolózott a ködtől. Szemerkélni kezdett lassan az eső, mely még csúszósabbá tette az utakat. Egy madárpár telepedett le a malom ósdi tetejére, és remegő csiripelésbe kezdtek. A szél hűvös lehelete libabőrt varázsolt Lillahnn csupasz karjaira, és lassan a lány reszketni kezdett. Gwynn felállt a helyéről, és pár lépésnyire megállt Lillahnntól. Egyenesen a lány szemébe nézett.

- Figyelj ide. Te boszorkány vagy? – szegezte neki a kérdést, miközben komoran összefonta maga előtt a karját.

- Én... - kezdett bele a válaszba, mire Gwynn félbeszakította.

- A világ legundorítóbb teremtményei a boszorkányok - mondta, megvetéssel a hanjába, mire Lillahnn hátán végigfutott a hideg. - A legidősebb bátyám mesélte, hogy mikor kicsi volt és a másik bátyám még csecsemőként csüngött anyámon, dögvészt hozott a falunkra egy boszorkány. A hullámok kisodorták a halakat a partra, és tetemek lepték el a víz felszínét. De nem csak haltetemek. Ködkoboldok, sellők, sárkotrók, hárpiák, és a lápi rémek halott teste mind ott úsztott a vízen. Boszorkány fürdött benne, és a teste megszennyezte az egész környéket. Rontást hozott ránk, mely éhínségbe torkollott. Sok gyerek és csecsemő halt éhen, köztük volt az én sosem ismert bátyám is. Anyám nagyon lebetegedett. Aztán eljött egy sötét kabátos férfi. Elkért egy csónakot, és kihajózott a vizek közepére, teljesen egyedül. Mondanom sem kell, hogy bolondnak nézték az emberek. Ám egyszer csak nem sodort ki a víz több tetemet. Majd a férfi hazajött a csónakkal, és a boszorkány fejével.

A boszorkányok csak a halált hozzák maguk után, amerre mennek, pusztulást szítanak. Elfonnyadnak a virágok, megrohad a termés, az emberek szíve megkeseredik. Beköltözik a házakba a halál, és ott is marad, amíg a boszorkány a közelben tanyázik. Mi felénk a boszorkányt mondják még Halálhozónak. Nem akarom hánytorgatni, hogy boszorkány vagy-e. De most mondok valamit, amit figyelmeztetésnek is vehetsz. Én mindenkinek oda adom a bizalmam. Ha te, vagy a nővéred boszorkány, és elmondod nekem... Bármikor, amikor csak akarod, akkor azt mondom: rendben. Azok vagytok. Viszont akkor el kell hagynotok a falut, de nagyon sürgősen. Cserébe én nem szólok se az apámnak, se a templom őrzőjének. Szépen elmentek és vissza se jöttök. Rajtad áll. De! Itt ugrik a sellő a vízbe, de! Ha eljön a napéjegyenlőség és vele együtt Elias, aztán kiderül, hogy ti rontáshozók vagytok, én leszek az első mellette, aki ezekkel a nyílvesszőkkel fogja szétlőni a fejed! Mert akkor, amit én bizalmat neked oda adtam, örökre eljátszottad. És a falusiak életét is ti fenyegettétek. Szóval, ha őszinte vagy nincs következmény - zárta le komoran a mondandóját Gwynn.

- Én nem vagyok... - nézett a fiúra kétségbeesetten a lány. Egy ideig csendben méregették egymást, Lillahnn érezte, hogy a fiúba is belefészkelte magát a gyanakvás tüskelábú bogara, és már ő is úgy tekintett rá lassan, mint a többi lakosra a faluban, akik ugyan ferde szemmel nézték őt, de legalább nem bántották. Gwynn felkapta a gallyakat, amiket összegyűjtögettek, és egy pillanatig nem tudta mit kezdjen magával. Kesevres csend fészkelte be magát közzéjük.

- Nos, nekem vissza kell mennem apámhoz, és a nyílvesszők végéhez sajnos nincsen most anyagom, így nem nagyon tudom elkészíteni őket - törte meg a némaságot végül a fiú. Egy kicsit távol akart lenni Ahnntól. Egyre csak a kitépett szívű fúriák jártak az eszében, és hogy valami nem stimmel körülöttük. Mégsem akarta azt, hogy a falu haragja utolérje őket.