A Lehetetlen élet

2.Piszkos élettel az iskolába

Sarah szemszöge:

-Hölgyem!Hölgyem!Jól van?-hallom meg ezt a három szót mikor eszmélethez térek félig meddig.Még érzem azt az ébredéskor való súlyt a fejemben, ami meggátol az azonnali gondolkodástól.Mikor már az idős ember hangja hangosabb és még lökdösni is elkezd, akkor már úgy érzem muszáj felébrednem.A szemhéjam erősen ellenkezik , de megmakacsolva magam már egy vakító fény pislákolással találom magamat szemben ,amitől rögtön vissza csukom a szemeimet.Szerintem ki is égettem a retinámat ettől a szar lámpától.Egyáltalán miért vannak a szobámban lámpák és nagy fehér falak.Miért ébrezget egy idegen bácsi és miért ad ki valami mosógép hangot?Az értetlenség csak egy ideig kering ,míg realizálom hogy mi is volt tegnap.

A szemeim kipattannak és azonnal körülnézek egy faliórát keresve.Persze hogy nincs egy sem.Remélem nem késtem le a sulit.Megkeresem azt aki megpróbált felébreszteni és egy vigyorgó ,ősz hajú tatát találok magam mellett guggolva.Biztos azt hitte hogy halott vagyok, vagy csak csak pedofil és meg akar erőszakolni, de úgy hogy azt én érezzem.Félve a tekintetét megkeresem és felteszem a kérdést.

-Elnézést!Tetszik tudni esetleg hogy hány óra van?-elég halkra sikeredett, de azért remélem értette.

-Hát persze.Minden embernek egy orra van.-gondoltam hogy süket lesz.

-Nem orra, hanem hány ÓRA van?-hangsúlyoztam ki a lényeget.

-Ja, hát persze drágám.Itt egy óra sincs.De butus vagy.Hát csak látnád hogy hány óra van itt.Csak körül kellett volna nézned.Itt nincsenek órák.-na jó, feladom.Ez egy reménytelen eset.Felpattanok és az utcára kiérve ,azonnal tudom hogy még hajnalok hajnala van.Az ég még sötét kék, de látom hogy a távolból már kezd világosodni.Haza kéne mennem gyorsan hogy felszedjem az iskola cuccaimat.Mezítláb nem igazán jó futni a hideg macskaköves úton, de ha egyszer nincs választásom.Sportolok is egy kicsit ,meg felpörgetem a reggelt.Majd a házból is ilyen gyorsan kéne eltűnnöm, különben biztos hogy ma nem mehetnék iskolába.

Az utat egész hamar lefutottam, de ilyen gyorsan is futnék megint el, ha ma nem lenne hétfő.Hangok nem igazán szűrődnek ki a házból, a törött ablakon benézve még látom hogy az apám alszik.Nem szeretnék bemenni a főbejáraton, inkább megmászom megint azt a rohadt fát.

Az ablakon bemászva, halkan össze pakolom a cuccaimat és megpróbálok emberibb kinézetet varázsolni magamra.Felveszem a kedvenc és egyetlen farmeromat, mellé egy csíkos pólót és egy fekete kardigánt.A zoknijaim mind elhasználtak, de a fiók mélyén még akadt egy fekete fehér magas szárú fuszekli.Már csak az arcomat és a fogamat kellene megmosni, meg a hajamat kifésülni.Viszont félek hogy ezzel felébreszteném az alvó szörnyeteget.A tervem egyszerű.Teljesen felöltözve és a hátamra felvéve a táskámat, kezdek osonni a csap felé.Oda is érek, megmosom amit kell és még meg is fésülködök.

A főbejáraton kell ki mennem, mert ha a fán mászok megint akkor tuti hogy felesleges volt mosakodni és szép ruhát felvenni.A bűzös szörnyeteg egy sörös palackkal a kezében szunyókál és horkol mint egy medve.Innen érzem azt az orr facsaró húgyszagot ami tőle árad.Sokszor volt olyan hogy annyira elvesztette maga felett a kontrollt, hogy össze pisálta magát.Eléggé undorító egy embernek ,nem hogy apának.Ahhoz képest hogy milyen környezetben élek meg mit tapasztalok, eléggé jól tartom magamat.Se nem kurva ,se nem alkoholista nem vagyok.Viszont hogy ha elkap kifelé menet, akkor nem is iszákos és nem is dugható baba leszek ,hanem halott.

Bátorságot veszek és megteszem a nesztelen lépéseimet a pokol kapujának kijárata felé.A padló csak úgy üvölt az öregsége miatt.Hirtelen leesik az iszákos és én ijedtemben ,gyorsan kifutok a buszmegállóig.Hála istennek szinte azonnal meg is jött a busz.Felszállva a szívem levett a tempójából és a vér már nem szeli az ereimet.Leülök jó messzire az emberektől, és csak is én meg a zeném élvezzük a magányt, míg be nem érek a következő pokolba ami az életem sajnálatos része.