Pretty in Pink || Na Jaemin. /BEFEJEZETT/

E G Y

Egyedül volt.

Magányos volt, és a magány felemésztette. Kang Noir szinte kivétel nélkül minden évben egyedül ünnepelte a karácsonyt, egyedül, a gondolataival karöltve. Családja nem volt opció, barátai elutaztak, egyetlen öröme a hó volt- azt szerette, habár az ünnepektől a szőr is felállt a hátán, a hó, na a havat mennyire szerette. Nem épített hóember, nem járt hógolyózni, még korcsolyázni se tudott; de Noir mindennél jobban szerette a meleg lakásából nézni, ahogy a kövér pelyhek egymással hadakozva zuhannak a föld felé.

Ablakához lépett, Szöul utcáit már reggel óta beborította a fehérség, december huszonnegyedikén, úgy érezte Ő az egyetlen, aki nyomorultul érzi magát. Hisz nem panaszkodhatott, fűtése volt, párna a feje alatt volt, barátai egyébként bármikor válaszoltak üzeneteire; Ő mégis egyedül érezte magát.

Magányos volt, és a magány felemésztette.

//

Elhúzta vékony kis függönyét, fáradt arccal tekintett ki, az ünnepek mindig lefárasztották. Kék szemeivel azt sasolta, szomszédjai mit csinálnak, a jobbján lakó két gyerekes család, épp fájukat díszítették, arcukról szinte le se lehetett volna vakarni a vigyort. Mérhetetlen lyuk tátongott mellkasában, amit fogalma sem volt, mégis hogy kéne betömnie. Noir az év nagy részében el volt- dolgozott, egyetemi éveit járta, szinte nem is volt ideje azon gondolkodni, hogy esetleg egyedül érezné magát, utálta az ünnepeket- amikor hirtelen túl sok ideje volt gondolkozni.

Elfordult a tájtól, szemeit a telefonjára szegezte- tudta mit akart.

Vajon átjönne?- maga sem volt biztos benne. Nem akarta zaklatni, az sem volt biztos, hogy a fiú nem utazott le a szüleihez, karácsony volt, és Ő nem volt a barátnője. Tudta mit akart, és azt is, hogy minden bizonnyal nem jönne össze.

Pedig hiányzott neki; ahogy hiába fiatalabb nála, mégis az álláig ér, ahogy hosszú karjaival átöleli, csókjai, ahogy beleszagol a hajába, ahogy vigyora Őt is mosolygásra készteti, az átkozott rózsaszín haja. Noir mindig azt mondta, ha nem rózsaszínű haja lenne, sokkal idősebbnek nézne ki; mégis, soha, egy perce se érezte szükségét, hogy rávegye a fiút a változásra. Magának se vallotta volna be, de a nem szokványos szín csak kiemelte egyész báját-, a hatalmas vigyorát, elővillanó fogait, orrának vonalát, szemeinek csillogását. Képtelen volt nem mosolyogni, ha meglátta, és mindezért azt az átkozott rózsaszín hajat okolta; a rózsaszín hajat, amit ötven másik közül is felismert volna.

Szüksége volt valakire, rá, valakire, rá? Rá. Hisz törődött vele, mindig ott volt, ha hívta, bárhová elvitte, és bármit megtett, hogy mosolyogni lássa- Noir nem tudta elvetni a fejében a gondolatot, hogy csak jó színész, mindezt csak a nap végén tőle kapott pénzért csinálja.

Az istenért se ismerte volna be, de gondolkodás nélkül nyomott a fiú nevére, és várta, hátha felveszi a telefont. Meglepetésére két csörrenés után hallotta, ahogy megszakad a hang, Jaemin majdnem hogy izgatottan szólt bele a készülékbe.