Fagyöngy /Befejezett/

2.Fejezet

Scott magába roskadva baktatott vissza haza felé. Az út alatt azon töprengett, hogy miért lökte el így magától a lány, miközben ő csak segíteni akart neki. A fiúnak egész úton csak a történeken járt a feje és tudta, hogy nem fogja a lányt magára hagyni. Halkan vissza osont a lakásba és felment a szobájába. Fiókjából elővette egyik kedvenc gyertyáját, ami forralt bor illatú volt. Szekrényére tette és meggyújtotta. A tető ablak alá állt, felnézet és a ragyogó, csillagos eget fürkészte. Különböző csillagképeket fedezett fel. Épp az oroszlán csillagjegyet kötötte össze a csillagokból, amikor egy hullócsillag hasított át az égen. Scott tudta ilyenkor kívánni szoktak, ezért ő is kívánt egyet.

- Bár csak egy kis időt tölthetnék együtt Samantával, hogy jobban megismerhessen. - bár a fiú érezte, hogy ez úgy sem fog megtörténni, még is benne élt a remény. Scott átöltözött, elfújta a gyertyát és lefeküdt aludni.

~ Egy csinos, elegáns, karácsonyi fényekben úszó étterem ált a főtér mellett. Már szinte teljesen üres volt, csak két ember ült bent. Az egyik fél jól ismerte a másikat, de a másik szinte semmit nem tudott a vele szemben ülő fiúról.

- Scott, mond miért nem felejted el ezt? - kérdezte a lány.

- Mivel szeretlek Samanta. Tudom, legalább is érzem, hogy egyszer, majd az enyém leszel, én pedig a tiéd.

- Scott, én nem érzek irántad semmit, felejtsd el ezt az egészet. Nincs szükségem senkire.

- Ugyan ezt még te sem gondolhatod komolyan. Mindenkinek szüksége van a másik felére, aki mellette lesz, öleli őt. Nekem te vagy a másik felem. Adj egy esélyt Samanta. - kérlelte Scott.

Samanta felállt, majd elkezdett a kijárathoz sétálni.

- Ennek nincs értelme Scott. Itt ragadtunk valahol, elveszve, de te most is csak magaddal törődsz. - mondta, majd kisétált az étteremből. ~

Az álomnak vége szakadt, amikor Scott felébredt. Megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy ez csak egy rossz álom volt. Kiment a szobájából, de nem talált otthon senkit. Felöltözött és elindult a vásár felé, ahol egy barátjával volt találkozója. Mikor kilépet az utcára meglepetten nézett körbe. Az utcán nem látott sehol egy embert. Tovább sétált. A karácsonyi vásárra jellemző tömeg nyomort, most a kopár csend vette át. Nyitott bódék, eladók nélkül. Elővette a telefonját, hogy felhívja a barátját. Mikor már hosszú másodpercek után sem csörgött ki, megnézte, hogy van-e térerő. Felfigyelt arra, hogy a telefonja nem volt igazi, sokkal inkább egy gyerek játék. Értetlenül járt körbe-körbe, nem tudta mihez kezdjen. Az utcákon bóklászott, amikor a távolban meglátott egy alakot. Elkezdett az idegen felé futni. Ahogy egyre közelebb ért, észre vette, hogy Samanta az. Megtorpant egy pillanatra és elgondolkodott azon, hogy oda menjen-e a lányhoz. Elmélkedését az zavarta meg, hogy Samanta észre vette őt és megszólította.

- Te vagy az? - kérdezte meglepve.

- Scott vagyok. - vakarta meg a fejét a fiú. - Fura, de nem látok embereket, sehol.

- Én sem, reméltem tudod, hogy miért. - mondta kicsit gúnyosan Samanta.

- Honnan tudnám, hogy miért nincsenek emberek? - értetleneket a fiú.

Samanta kivett egy papírt a zsebéből és átnyújtotta Scottnak. A fiú elvette és széthajtogatta. A lapon nyomtatott betűkkel állt, "Ismerkedj az Ismeretlennel". Mindketten értetlenül álltak a dologhoz.

- Ez biztos csak egy rossz álom lehet. - nyögött fel kínjában a lány és elkezdte csipkedni magát, hogy felébredjen, de semmi sem történt.

- Ugyan, bárcsak álom lenne. Ez csak egy rossz vicc. - nézett le a földre Scott. - Remélem. - tette hozzá halkan. - Gyere menjünk a főtérre, hátha előjöttek az emberek.

Elmentek a főtérre, de továbbra sem volt senki sehol.

- Nézd ott van valaki! Menjünk oda és kérdezzük meg, hogy tudja-e, mi történt. - fordult lelkesen Scott felé Samanta. Scott oda pillantott.

- Miről beszélsz? Nincs ott senki sem. - nézett zavarodottan a lányra.

- Micsoda? - fordult vissza a lány és sehol sem látta a hölgyet. - De hisz... az.. az előbb még ott volt! - pánikolt be a lány, majd elvesztette egyen súlyát és a föld felé kezdet zuhanni, de Scott időben elkapta. Scott két karjába vette a lányt és haza vitte. Lefektette, majd leült a kanapéra gondolkodni.

- Mi történhetett a várossal egy éjszaka leforgása alatt? - gondolkodott el Scott. - Légiriadó, csak átaludtuk volna? Nem. - nevette el magát a fiú. - Akkor anyám felkeltet volna. A munka se lehet az indok, mert akkor a vásárban is lennének, na meg nem mindenki délelőtt dolgozik. - A fiú addig töprengett amíg a lány el nem kezdett magához térni. Figyelte ahogy a lány teljesen összeszedi magát.

- Hatalmas butaságot álmodtam. - nevetett a lány. - Az egész város ki volt halva, mi meg nem tudtuk mi történt. Amúgy én most hol vagyok? - nézet körbe.

- Az nem álom volt Samanta. - közölte a lánnyal. Lepetten nézet rá Samanta, majd az ágyról felkelve kinézet az ablakon és megszeppenve vette észre, hogy tényleg kihalt az utca. Scottot annyira elkápráztatta a lány, hogy már nem is foglalkozott a problémával. Egyszer csak eszébe jutott a hógömb. Felpattant a kanapéról, majd a polcához sietett ahova lerakta. Mikor elé lépet lepetten fedezte fel, hogy nincs a helyén amit nem értett. Ekkor eszébe jutott az öregasszony aki adta neki.

- Azt mondtad, hogy egy öregasszonyt láttál a városban? - fordult a lány felé.

- Úgy emlékszem igen, miért kérdezed? - nézett rá kíváncsian a lány.

- És körülbelül hogyan nézet ki? - kérdezte továbbra is Samantát.

- Nagyon öregnek tűnt, ráncos volt, reszketett, megnyűtt kötött pulcsit viselt. - írta körbe a lány.

- Milyen színű volt a pulcsija? - faggatta tovább.

- Zöldes, sárgás volt, de nem figyeltem annyira. De most hirtelen miért lett ez ilyen fontos? Hiszen te nem láttad. - értetlenkedett Samanta.

- Tegnap találkoztam egy öreg hölggyel a főtéren és pont ugyan így nézet ki. Adott nekem egy hógömböt, amit neked kellett volna adnom, de nincs a polcomon, pedig ide raktam le. A mi városunk volt benne, ami már ijesztő pontossággal másolta a legkisebb repedést is a falakon.

- És ennek még is mi köze az egész dologhoz? - nézet kérdően Scottra.

- Nem tudom, csak úgy megjegyeztem. - mosolygott rá a lányra. - Lehet ez a titokzatos öreg hölgy talán tudja, hogy mi történt, meg kéne keresnünk őt.

- Hát akkor ne álldogáljunk, induljunk és keressük meg. - indult ki a szoba ajtón a lány. Scott kapcsolva futó lépésekben utána indult.

- És akkor most az egész várost járjuk körbe, reménykedve, hogy valahol megtaláljuk? - kérdezte a fiú a lánytól. - Az elég sok időbe telne.

- Igazad van. Mind a ketten a főtéren láttuk meg a hölgyet, nézzük meg először ott. - vetette fel a lány az ötletet.

- Akkor menjünk oda és reménykedjünk. - mondta a fiú és sietve a főtérre tartottak. A főtérre érve csalódva kellett észre venniük, hogy senki nincs ott.

- A fenébe! - morogta a lány.

- Ne aggódj, megtaláljuk. - nyugtatta Scott.

- Váljunk szét és úgy járjuk körbe a környéket. Úgy nagyobb esély van arra, hogy megtaláljuk. - javasolta Samanta. - Két óra múlva itt találkozunk. - mondta és már hátat fordítva elindult az egyik irányba. Scott megszeppenve nézte a távolodó lányt, majd miután eltűnt fejet rázva elindult a másik irányba.