8.rész

188 10 2
                                    

Mielőtt elhagyta volna száját egy sikoltás, ajkaira tapasztotta kezét hogy még egy apró kiáltás se szökhessen ki belőle, miközben ebben az ismeretlen járatban csúszik lefele. Ahsoka széttárta lábait, hogy fékezni tudjon. Már jócskán lassabban haladt mint előtte, de megállni nem tudott. Nem is akart. Nem lett volna értelme lefékezni, majd nagy erőfeszítések árán visszamászni, mivel ott nincs más kiút a generátor teremből hacsak nem akar rohamosztagosokkal találkozni. Ami meg valljuk be nem az évszázad legjobb ötlete. Így hát Ahsoka tovább siklott a résben. Nem tudta hogy merre, hogy mióta és hogy mennyit csúszott. Csak annyi információja volt hogy hosszú ez a rendszer. Nagyon. Mire végére ért gondolatmenetének, addigra fényt látott az alagút végén. Még kanyarodott egyet a járat ahol a lány beverte Montral-jait. Szitkozódva megállította magát a résben majd egy előre jól megtervezett ugrással levetette magát a tágasabb térbe. Körbenézett de nem látott semmit. Már hogy is látott volna bármit is, hisz' vak sötét volt. Fénykardjai most hasznára voltak, megvilágítva a termet. Ahsoka vett egy 360 fokos fordulatot de a négy falon kívül az égvilágon semmit sem látott ami kiutat jelnthetett volna számára. Lépett egyet balra és mintha megcsillant volna valami kis fénynyaláb a szeme sarkában. Felemelte fejét és megpillantotta a fény forrását. A terem "tetején" egy négyzet alakú rés volt vágva, onnan jött a fény. Ahsoka kikapcsolta a kardját, visszacsúsztatta övére, majd felugrott és meg kapaszkodott a nyílás peremében. Egy gyors mozdulattal feltornázta magát a helységbe és rálátást nyerhetett egy létrára. Nem látta a  tetejét mivelhogy a létra nagy része sötétbe burkolózott. Ahsoka -más választás híján- meg kapaszkodott a létra első fokán, lábát pedig felhúzta ugyanis a létrához csak ily módon tudott hozzá férni, hiszen elég magasan volt.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 22, 2018 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Ahsoka: A lázadás útjánWhere stories live. Discover now