4.rész

219 13 6
                                    

Ahsoka összehúzta magát az igen keskeny szellőző rendszerben és fülét a fémnek tapasztotta. Csak fojtott beszélgetést hallott ezért halkan közelebb kúszott a hang irányába vigyázva hogy csápjai ne érjék a fémet,nehogy zajt csapjon. Hirtelen közelebbről hallotta a beszélgetést így megállt. A rohamosztagosok épp befejezték párbeszédüket de Ahsokának sikerült még elkapnia pár szót. Jedi Padawan, hajó, Lázadók. Ezeket a szavakat hallotta Ahsoka. Reménykedett hogy nem fedezték fel a hasonló helyen lévő legénységet és Bail-t a lázadó hajón. Még hallott pár léptet de azok is egy pillanat múlva elhaltak. Még hallgatózott egy kicsit és mikor már csak a motorok búgását érezte, lenyitotta a szellőző fedelét és egy könnyed mozdulattal kiugrott a szűkös helységből. „Meg kell találnom a vezérlő központot"-gondolta magába de nem volt több ideje gondolkozni mert hirtelen parancsszók hangoztak el a közelből. Ahsoka jól ismerte ezeket a hatalmas hajókat így meg tudta határozni hol is van most pontosan és elindult a a vezérlő központ felé. Tudta hogy így túl feltűnő és már mindenkit riasztottak itt létéről. Most az egyszer átkozta a sorsot hogy montral-okkal lett megáldva hiszen így esélye se volt rá hogy rohamosztagos páncélt öltsön magára. Kénytelen volt újra megbújni a szellőzőkben. Igaz bár utálta őket mert olyan szűkösek voltak és mindig figyelnie kellet montral-jaira de szép emlékek is fűzték ezekhez a járatokhoz. Amikor még a Jedi Rendben szolgált sokszor kellet be mászni a ezekbe a résekbe mivel Anakin és Obi-WAN már nem fértek be. Ahogy mesterére gondolt szívét átjárta a melegség de rögtön elöntötte a keserűség mikor eszébe jutott a Jedi Rend pusztulása. Megrázta a fejét hogy elhesegesse gondolatait. Mire újra észbe kapott már nagyon közeljárt a főgenerátorhoz. Kiugrott a szelőzőből egy szűkős folyósóra szinte teljesen szembe a főgenerátor ajtójával. Meglátott pár rohamosztagost akik a generátort őrízték. Halkan a folyósó falának tapadt. Elment a két rohamosztagos előtt egy járőr és biccentettek egymásnak. Ahsoka nagy szerencséjére a járőr nem nézett be a folyósóba. „Ez most egy ideig nem fog vissza jönni a másik kettőt pedig elintézem."-gondolatban lejátszotta mégegyszer maga előtt tervét majd kilépett a fal takarásából egyenesen a rohamosztagosokkal szembe.

Ahsoka: A lázadás útjánWhere stories live. Discover now