p a r t o n e

887 37 0
                                    

Féltem a nővér elé álni, így inkább felugrottam a rozoga, nyekergős, kicsi vaságyamra, majd bebújtam a takaró alá, hátha megmenekülök a sátán karmaitól, és persze az erős bőrszíjjtól, ami a mai napon már háromszor vésődött gyenge bőrömbe a vas kezű nővér ütései által. Mikor egy átlagos gyerek meghallja az árvaház szót, olyan hely ébred fel az elméjében, ahol vele egykorú gyerekek ülnek körbe minden délután játszani, énekelni, nevetve ebédelnek valami finomat, és ha esetleg egyik gyereknek bántódása esik, a nővérek kedves szavakkal, gyermeket nyugtató simításokkal csillapítják rosszkedvét.
Ha ilyen lenne, nem vágynék a valódi, nagybetűs életre. De egyáltalán nem ilyen, mondhatni, köze sincs hozzá. Aki valami rosszat csinált, erős bőrszíjjal kap három csapást a hátára, amit nem fedhet ruha. Mintha egy börtön lenne. Csak nem értem, miért nem tudnak minket is emberszámba venni. Pedig ugyanolyanok vagyunk, mint azok a gyerekek akiknek rendes életük van.

-Azt mondtam gyere ide! -rántotta le hatalmas erővel a vékonyka takarót rólam a rosszindulatú apáca. -Mit műveltél? -nézett rám sátáni tekintettel.

-Semmit.. -suttogtam magam elé meredve.

-Azt kérdeztem, mit műveltél?! -üvöltött rám.

-Meg akartam szökni. -mondtam ki még mindig kerülve a tekintetét.

-Ügyes próbálkozás, de sosem fog összejönni. Most pedig megkapod a kiérdemelt büntetésed. -mondta szinte köpködve az undorító szavakat.

Ilyenkor nem tudok mást csinálni, vállalni kell a következményeket. Öt perc alatt elintézett, majd faképnél hagyott a vérző sebeimmel. Az erőteljes vörös szín szép lassan átütött a fehér hálóruhámon. Szörnyen fájt. Innen csak egy kiút van. Ha örökbefogadnak.

ÖrökbefogadvaWhere stories live. Discover now