Párizs hajnal akár egy sötét pokol. Szűk sikátorok a lakótömbök között, csak néhány alvilági személy munkálkodik a szakadó esőben kint az utcákon. Minden sötét és beláthatatlan. Egyetlen egybefüggő épület fényei töltik be a kerületet reményt adó világossággal, akár egy izzó lámpás. Ez pedig a Saint Lampert kórház.
Nővérek fehér ruháikban sürögnek-forognak a betegek közt, míg az épp ügyeletes orvos vizitel. Minden csendes az egy-két befutó mentőkocsin kívül. A macskaköves úton érkező egyszerű lovasfogatok, oldalukon vörös kereszttel, előttük egy-egy erős lóval közelítenek az egészségügyi intézményhez. Egyre lassabb mértékben hallatszódik a kerekek-paták csilingelése az esővíztől áztatott felületen, míg maga a hanghatás teljesen meg is szűnik. Távolból figyelve kisebb zűrzavar látszódik kibontakozni a mentőbeálló helyén. A szakadó esőben mentőkhöz siet egy fehér köpenyes orvosi és nővéri csapat, majd a hordágyon fekvő, távolról nézve rossz állapotban lévő beteget gyors léptekkel betolják a hatalmas fehér épületbe. Eközben a távolról nem érthető szócsere közben dörgés zaja rendíti meg Párizs ezen középnemesi kerületének komor éjszakai csendjét. A villámlások, majd dörgések egyre gyakoribb váltakozása a mentőkocsit húzó fehér kanca jellemére is hatást gyakorolnak. Kísérteties hangon nyerít fel, semmi jót nem sejtetve. Sok mindent láthatott már ez a szegény állat.
A hordágy mellett siet egy fiatal rezidens orvos, Dr Roussel Martin, kit messziről is könnyen fel lehet ismerni sötét kreol bőre miatt, hisz teste erősen eltűnik a fehér orvosi köpenytől. Sokan megvetik származása miatt, de annak ellenére, hogy algériai vér folyik az ereiben, egy nagytudású szakember, hatalmas szívvel és tele emberséggel.
Közelebb érve már látszik a nagy sietség oka. A beteg bal lába csaknem félbe van vágva a comb alsó részétől, az artériás vérzés nem csillapodik, a hordágyról csorgó vörös cseppek erősen látszódnak a hófehér csempéken, könnyedén követni lehet a mentőcsapat útvonalát. A kórház zsúfolt folyosóin minden más várakozó beteg utat ad nekik, egyértelmű, hogy itt mégis egy élet-halál kérdéséről van szó és az idő fogytán.
Hamarosan egy műtőrészlegbe érkeznek, ahol paravánnal elkerítve, műtőlámpával megvilágítva, ápolók által előkészített eszközökkel Roussel megkezdi a beavatkozást. Próbálják az egyre erősödő vérzést csillapítani, de semmi esély a megállítására. A vér csak ömlik és ömlik, miközben a lassan eszméletét vesztett beteg nyögései kezdenek elcsendesedni. Miközben Roussel fehér köpenye egyre jobban elszíneződik a sok hemoglobintól és magában már felhagyott a páciens megmentésével, az ápolók látva a reménytelenséget, megkezdték az eszközök elpakolását, fertőtlenítését, amikor hirtelen egy gyors léptekkel közeledő személy tűnik fel az emelet főbejáratán, Dr Jean Mattheo, a sürgősségi osztály főorvosa. Megközelíti a műtőasztalt, majd félrelöki Roussel-t és szégyenítő szavakkal illeti. Az ápolók szemében mintha felragyogna a remény lángja a veterán orvos láttán és nagyobb bizalommal segédkeznek a szőke észak bretagne-i származású tapasztalt orvos kezei alatt. Roussel egy ideig csak földbe gyökerező lábakkal áll a teljes csapatmunkában dolgozók mellett, majd dühtől égő szemekkel elhagyja a termet, erősen belecsapva a legközelebbi, ártatlan tolóajtóba. A mosakodóba veszi az irányt, hogy megszabaduljon hentes kinézetétől. Miközben Roussel épp köpenyt cserél, a szomszédos teremből tapsvihar hallatszik, vagyis Mattheo sikerrel járt. Ismét. Roussel fagyos vízzel frissíti az arcát, és a saját magáról "levakart" alvadt vér folyását figyeli a hófehér mosdókagylón. Sosem félt attól, ami az emberi testen belül van, nem undorodik tőle, ellenben sokakkal. Művészeti csodának tekinti az emberi anatómiát, a teremtés legtökéletesebb eredményét látja benne. Ezért is hisz Istenben. Sötét, vastag melaninréteggel pigmentált, klórmésszel áztatott kezeiről tekintetét felvezeti a vele szemben álló tükörre. Sosem fog kibékülni a kinézetével, de legfőképpen a csúf bélyegként viselt bőrszínével. Szégyelli származását, ha europidnak született volna, már klinikát vezetne, vagy legalább professzori rangra emelkedhetne. Majd egy ismételt ajtócsapás után mellette terem kollégája:
YOU ARE READING
La Belle |Vampires de Paris|
Vampire"A halál elveszi az élet ízét, vagy talán még ad is neki, ám az élet még mindig fontosabb, mint a halál." 1920-at írunk. Franciaország épp, hogy átvészelte a vérben úszó "Nagy Háborút". A párizsi újságok címlapján hónapok óta egy új, titokzatos ves...
