Édes balszerencse ✅

3. fejezet

- Ezt a hangnemet én sem tűrhetem el - szólal most meg a mellettem ülő pasi.

- Na de Uram! Önnek semmi köze az egészhez - néz csodálkozva a kisasszony rá.

- Mindent hallottam. Ugyanannyi közöm van hozzá, mint maguknak. Nem beszélhet így egy vendéggel. Maga azért van, hogy kiszolgáljon minket. Így hát legyen szíves kérdezze meg a szakácsot, hogy van-e dió a krumplipürében. Ha nincs, akkor egy olyat kérünk, ha viszont van benne, akkor jöjjön vissza és újratárgyaljuk a dolgokat - jelenti ki határozottan.

Még majdnem én is elindulok, annyira parancsoló hangnemet ütött meg. Tényleg a vérében van a vezetés. Nem teketóriázott, nem kedveskedett, csak kizárólag utasított.

- Nem tudom elhinni, hogy ilyen munkaerő létezik. Fogalma sincs róla, hogy mi a dolga - motyogja miután a lány elment.

Meg kell mondanom, jól esett, hogy megvédett. Én nem tudom meddig tűrtem volna idegesen azt, ahogy velem beszélt. Most először örülök annak, hogy ő ül mellettem. De ezt persze nem fogom az ő orrára kötni. Sose vallanám be neki.

***

A stewardess legközelebb már csak az étellel tér vissza. Ezek szerint ők nem dióval csinálják.

- Nagyon szépen köszönöm a fáradozást - kedveskedek.

Azért mégsem akarok bunkó lenni. A lány csak egy savanyú mosolyt villant rám, aztán tovább áll. Úgy látszik ő nem békélt meg.

Gyorsan hozzá is látok az evésnek. Már nagyon éhes vagyok és korog a gyomrom. Azonnal magamba tömöm az egészet, aztán jóllakottan dőlök hátra a székemben.

Megjött a kedvem a filmezéshez. Ez a kaja jót tett nekem. Gyorsan előveszem a laptopomat és bekapcsolom a másik filmet amit meg akartam nézni. Rátapadok a képernyőre, azonnal megszűnik a külvilág.

Ez a film sokkal jobban tetszik, mint az előző. Viccesebb, és kevésbé romantikus. Pont az ilyeneket szeretem.

Éppen egy jó jelenet bontakozik ki, mikor Mr. Brown óvatosan megérinti a vállamat. Olyan szinten felmegy bennem a pumpa, hogy már nem tudom visszafogni magamat. Ez már tényleg több a soknál!

- Mit akar már megint? Hát nem látja, hogy filmet nézek? Miért kell állandóan zaklatnia? - fakadok ki.

- Ne haragudjon! Csak egy felhőt akartam mutatni - mondja szomorúan.

Egy pillanatra meghökkenek. Kedves dolog tőle, de akkor sem hagyom, hogy megenyhüljek.

- Nem érdekel! Hát nem érti meg, hogy hidegen hagy maga is és a hülye felhője is? - mutogatok hevesen idegességemben.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve fogom magam és átülök a távolabbi, üres székre. Talán, ha messzebb vagyok nem szól többé hozzám. Folytatom tovább a filmet. Nem fog kihozni engem a sodromból. Na jó, ennél jobban.

Aztán egy kis idő után lenyugszom. Ránézek a pasira, látom mennyire meg van bántva. Talán túl durva voltam vele. Végül is, csak egy felhőt akart megmutatni, ami nagyon aranyos tőle. De most már nem forgathatom vissza az időt, és az hótziher, hogy nem fogok bocsánatot kérni.

A film végéig nem szól hozzám. Legalább ezt sikerült elérnem. Most mégis úgy érzem, mintha valami hiányozna. Normális vagyok én? Elérem amit akarok, és nem vagyok elégedett. Már értem miért mondják sokan, hogy nem tudnak kiigazodni rajtam.

Csalódottan csukom le a laptopom fedelét. 2 órán át nem szólt hozzám. Ment neki, képes volt rá. Talán gratulálnom kellene neki. De nem, ha most hozzászólok újra zaklatna. Jobb ez így. Amúgy is csak idegesített.