Könyvtári alvótárs /befejezett/

63. Öröm könnyek

-De most haza mennétek?-kérdezem a szüleimet

-Persze nem is zavarunk.-mondták és kimentek az udvarból

-Áron mi itt leszünk, ha bármi kell.

-Köszönöm.

-Ne félj. Mi már várjuk, hogy unokáink legyenek.

Csak mosolyogtam.

-Na de most megyünk. Magatokra hagyunk.

-Rendben.

-Szervusz.

-Hello.

Ők is távoztak. Beérve a házba Aliz a lépcső tetején álldogált.

Száján a rég elveszett gyönyörű mosolya húzódott.

Lassan elkezdett lefelé lépkedni.

-Nem értem.-mondja

-Mit?

Kezeit a nyakamköré fonta amint elém ért.

-Hogy szerethettem még jobban beléd?

Rögtön az ajkaimra tapadt. A kezeimmel még szorosabban magamhoz húztam őt.

-Úgy ahogy én beléd.

Aliz szemszöge

A szavai a szívemet melegséggel töltötték el. Egy olyan érzessél, amit mindig érezni akarok.

Egy mozdulat megfordult velem és nekinyomott a falnak.

Édes csókokkal hintette be az ajkaimat. Már, már mohón falta azokat.

Egyik kezemet a mellkasára raktam és kissé eltoltam magamtól.

-Nincs kedved venni egy forró fürdőt?

-De.

-Fent találkozunk.-mondom és egy gyors csókot nyomtam a szájára

Felsiettem a lépcsőn és neki láttam engedni a forró vizet. Amint megtelt rögtön be is másztam. A víz forró volt viszont kellemes volt. Remélem, Áront nem fogja meg égetni.

Nem sokára Áron is belépet a fürdőbe

-Meg se vártál?- kérdezi mérgesen

-Csak ellenőriztem milyen meleg.

-Na és milyen?-kérdezi, miközben a ruháit kezdi el levenni

-Jó.

-Akkor menj beljebb.-utasít

Beljebb csúztam az eleve egyszemélyes kádban. Áron beült mögém majd az ölébe húzott.

-Remélem igazad lesz.

-Miben?

-Amit kint mondtál.

-Hallottad?

-Igen, de te komolyan gondoltad? Biztos akarod őket?

-Igen veled együtt.-mondja, miközben vállon csókol

-Szeretlek és őket is szeretni fogom. Hányszor kell még elmondanom, hogy megértsd?

A szemem ismét könnybe lábadt.

-Én is nagyon szeretlek.

-Shh. Ne sírj.

-Ezek örömkönnyek.

Áron aznap megint velem aludt viszont másnap délelőtt és délután már otthon volt, viszont este ismét leültünk beszélgetni-

-Aliz. Beszélhetnénk?

-Persze. Mond.

-A jövőnkről szeretnék beszélni.

-Igen?-kérdezem, miközben leültem mellé

-Munkát vállaltam.

-Hogy mi? Mikor?-a döbbenet söpört végig bennem

-Reggel találtam és rögtön fel is hívtam. Egy boltnál lennék félállásban. Itt van nem messze olyan öt perc az út gyalog. Szóval, ha bármi baj lesz, rögtön haza tudok jönni.

Áron szemszöge

Aliz már pár perce semmit se szól. Csak ül magának.

-Na, mondj már valamit. Vonjam vissza a munkát? Vagy baj van?

-Nem. Én örülök, hogy találtál munkát, de nekem még nem megy ez az egész. Nem érzem azt, hogy készen állok rá.

-Mire?

-Erre az egészre.

-Bele jössz. Jó anya leszel.

-Nélküled nem lennék sehol.

-Én is a könyvtárban maradtam volna.