Lelki felkészülés

19 3 0
                                    

~Idő ugrás~

Holnap végre eljön a várva várt koncert, úr isten még mindig nehezen hiszem el, hogy láthatom azt az istent élőben sőt még talán beszélhetek is vele pár mondatot. Egy 2 éves álmom válik végre valóra, holnap után már emlék lesz, ami biztos felejthetetlen lesz örökké. 

Miután kikeltem reggel az ágyamból, elintéztem a reggeli dolgaimat, megebédeltem a családdal majd felöltöztem egy egyszerű kék egybe ruhába, anyummal útnak is indultunk egy közeli bevásárló központba. 

Már vagy 1 órája sétálgattunk össze-vissza, üzletekbe ki-be, amikor megláttam egy Shawn Mendes-es pólót az egyik kirakatban. Azonnal szerelmes lettem belé, igen egy pólóba.

- Anya! Anya! Nézd azt a csoda pólót! - mutattam ugrándozva a szépségre. 

- Látom Barbi, nagyon jól néz ki! - mondta anyum a szemét forgatva. 

- Kérlek, nem vesszük meg? Itt biztos olcsóbb mintha a koncert napján vennénk egyet a shopba. 

- Egye fene megveszem neked, csak hogy lásd kivel van dolgod. - mondta, majd be is mentünk a boltba. 

Azonnal oda mentünk az árushoz és mondtuk neki, hogy a pólót szeretnénk a kirakatból. Elvette onnan majd becsomagolta nekünk. Annyira nem is volt drága, 3000 forintért. Kisétáltunk, én boldogan anyum már nem annyira, hisz ő vette meg. Gondolom olcsóbbra számított, de a lényeg hogy megvette és nem mondta azt az eladó fiú előtt, hogy bocsi de mégsem kérjük. 

Még benéztünk pár boltba, anyum vett dolgokat amikre szüksége volt és 1 óra múlva haza is indultunk. Kellemesen elfáradtunk mindketten, de úgy gondoltam megérte ma elkísérnem, hisz ha nem megyek vele akkor most nem tarthatnák a kezembe egy ilyen csodálatos felsőt. 

Amint hazaértünk, anyum bement a nappaliba apumhoz tévézni, én pedig fel sétáltam a szobámba. A pólót gondosan fogasra akasztva betettem a szekrénybe, hogy véletlenül se legyen semmi baja, hisz holnap nagy szükségem lesz rá. Elővettem a fejhallgatómat a fiókból, bedugtam a telómba majd lefeküdtem a kissé kupis ágyamba. Bekapcsoltam a Shawn számokkal teli lejátszási listám és elkezdtem olvasni Wattpad-on a kedvenc történeteimet. Ezek mind az isten fiúról szóltak, rá kellet hangolódnom a holnapi nagy napra, és ez tökéletes volt erre a célra. 

Éppen egy koncertes sztorit olvastam amikor a fülembe szólt a Mercy. Hirtelen elöntött egy boldog érzés, tudatosult bennem teljesen, hogy holnap én is részt vehetek az előadásán. Végre találkozhatok ezzel a tökéletes emberrel élőben is, nem csak képeken és videókon láthatom. Kicsordult pár öröm könny a szememből, végig folyt mind az arcomon. Valahogy hatalmába kerített ez a csodálatos érzés, mintha nem is a föld nevezetű bolygón lettem volna abban a pár percben. 

Anyum szakította meg az álom világom, bejött a szobámba és rám nézett kis mosollyal az arcán. 

- Gyere szívem, jött egy csomagod, még apud rendelte neked pár nappal ezelőtt. 

Megtörölgettem a szemeimet és az arcom, majd anyum után indultam a nappaliba. Fogalmam sem volt, hogy mit rendelhetett nekem a fater, nem is szólt róla korábban. Leértem, beültem a kényelmes barna bőr kanapénkba majd apum a kezembe adta a kis fehér csomagot. Elkezdtem kicsomagolni, ami elég nehezen ment, sőt egyáltalán nem jött össze. A szerencsétlenkedésemet nézve anyum inkább hozott nekem egy ollót, hátha azzal könnyebb lesz. Szétvágtam a ragasztás mentén, majd belenéztem a rejtélyes zacskóba. Megláttam benne egy telefon tokot, már most örültem neki, de amint kihúztam megláttam a mintáját. Mendes Army-s tok volt, csillagos fekete háttérrel. 

- Azta, köszönöm apu! De mégis miért kaptam? - néztem rá nagy szemekkel, a tokot szorosan a kezembe tartva. 

- Mivel hamarosan koncert, gondoltam megleplek egy ilyennel, hátha jól jön. - mondta mosolyogva majd nyomott egy puszit a homlokomra. 

Nagyon örültem neki, hiszen mindenre számítottam a csomag kapcsán, csak erre nem. Kivettem a zsebemből a telefonomat, levettem az eddigi Riverdale-s tokom, majd szépen óvatosan rá raktam az újat. 

- Most már nem csak pólód, hanem tokod is van. Te leszel a legmenőbb lány a koncerten! - mondta anyum, majd kacagott egyet. - Látod? Először ezért forgattam a szemem felső vásárlás előtt, mert tudtam hogy amúgy is lesz Shawn Mendes-es cuccod holnapra. 

- Jajj anyu, tényleg köszönöm nektek. Ti vagytok a legjobb szülők az egész világon, nálatok jobbat kívánni sem tudnék. - mondtam hatalmas mosollyal az arcomon, a tokot pedig magamhoz öleltem. 

Később megvacsoráztunk, végig Mendes számokat hallgattam, készülgettem a nagy napra. Evés után felvettem a pizsim, majd befeküdtem az ágyba. Görgettem a telefonomon a Facebook posztokat majd az egyiken megakadt a tekintetem. 

Shawn Mendes a Budapesti koncertjén meglepi a Vip jegyes rajongóit, de hogy mivel? Az egyenlőre maradjon titok! - ez állt a posztban egy cuki képpel. 

Na jó, vajon mi lehet ez a nagy meglepetés? Gondolkodtam el rajta, mert fogalmam sem volt. Ha Shawn ötlete volt, akkor biztos jó dolog lehet. Hiszen neki hatalmas szíve van és minden fanját imádja. Ezért csak jó meglepi lehet, pedig alapból a Vip jegy hatalmas dolog a rajongóknak. 

Még kicsit nézelődtem a neten, hallgatam Mendes számait, majd elfogott az álmosság. 

Álomból valóságΌπου ζουν οι ιστορίες. Ανακάλυψε τώρα