Esküszöm, hogy utálni akartalak! 18+

5.Segítség! Kezdek népszerű lenni!

- Nem tudom figyelmen kívül hagyni! – ráztam meg a fejemet és ránéztem. – Eddig azt sem tudták, hogy létezem, most meg hirtelen tele van velem az insta? Jobb volt nekem láthatatlanul.

Stacey nem válaszolt. Ha tegnap ilyenkor mondom, akkor valószínűleg valami olyasmit mondott volna, hogy: „Jaj, ne már! Élvezd a népszerűséget! Bárcsak velem történne ez!".

Viszont már tudja az igazat és tudja, miért éltem eddig láthatatlanul.

Ránéztem az órámra. Háromnegyed kilenc volt, nekünk pedig kilenckor kezdődik az anatómiánk. Igazából egyikünk sem érti, miért kötelező ez a tárgy nekünk, hisz Stac dráma szakos, én pedig médiás.

- El fogunk késni!

Gyorsan összeszedtük magunkat és már indultunk is.

Beértünk a főépületbe és vágtattunk végig a folyosón a termünk felé. Stacey lihegett mellett és alig bírta tartani a tempót a tíz centis magas sarkújában. Befordultunk a sarkon és megpillantottam velünk szembe jönni azt az idiótát és a két haverját. A jobb oldali, szőke hajú srác neve az óta már eszembe jutott. Tony. Viszont a világosbarna hajúé még mindig rejtély. A szemem sarkából láttam, hogy Stac rám pillant, én viszont nem voltam hajlandó lassítani, sőt rájuk sem néztem.

- Aranyhaaaaj! – hallottam Ray hangját. – Na, milyen érzés száraz...

Nem tudta befejezni, mert felkaptam egy vázát a folyosón lévő egyik asztalról és a nyakába öntöttem a tartalmát. Leraktam a következő asztalra a már üres üveget és mentem tovább.

- Ne már! Ezt most miért? – felelte mögülem.

Mosoly játszott az arcomon, bár ezt ő nem láthatta. Sétáltam tovább, nem fordultam hátra, csak felemeltem a középső ujjamat neki.

- Ez nem túl szép viselkedés! – a hangja már távolabbról hallatszott.

Csak a terem előtt eresztettem le a kezemet. Odabent egymásra néztünk Satceyvel és mindkettőnkből kitört a nevetés. Leültünk a helyünkre, én pedig nagyot sóhajtottam.

- Istenem, hogy ez mennyire jól esett!

- Hatalmas voltál! – mondta még mindig nevetve.

Az órán láttam, hogy a hallgatók rám- rám pillantanak és összesúgnak. Volt, aki a telefonját nézte majd engem, majd újra a telefonját. Lejjebb csúsztam a széken.

Na szuper... ennyit a láthatatlanságról.

*****

A kávézó felé menet többen is rám köszöntem. Azt sem tudtam kik azok, de visszaköszöntem illedelmesen mindenkinek. Az egyik lány még képet is akart kérni.

Hát ez nem igaz, mintha valami hollyvoodi sztár lennék.

Természetesen a képet kedvesen visszautasítottam.

- Mi van ezekkel?

Kérdeztem Staceytől, mikor beléptünk az ajtón.

- Nem egyértelmű? Te vagy lány, aki „kavar" a suli legjobb pasijával, ezért mindenki jóba akar veled lenni, hogy magasabbra jusson a ranglétrán.

Leültünk a szokásos asztalunkhoz, ledobtam a táskámat és összehúzott szemmel néztem rá.

- Én aztán nem kavarok vele! – mondtam és hányingert imitáltam.

- Ja, én vágom, de hidd el, ez külső szemmel nagyon is úgy néz ki, mintha kavarnátok!

Megérkezett a pincér és felvette a rendelésünket. Szokásosan jegeskávét kértem. Stacey háta mögött megláttam egy csapat lányt, akik engem méregettek és eléggé utálatos arcot vágtak. Gyorsan lenéztem a telefonomra és akkor vettem észre, hogy sms-t kaptam, viszont a számot nem ismertem fel. Feloldottam a telefont és megnyitottam az üzenetet.