Random OneShot-ok

Ősz [Sam Winchester X OC ]

Ősz [Sam Winchester X OC]
Hosszúság: 317 szó.
Figyelmeztetések: Veszteség, halál, öngyilkosság.
Ugyan ez a történet megtalálható tumblr-ön is gifekel kiegészítve. (smart-and-blonde.tumblr.com)
VieCanyons

Azt mondják: nyáron, a hajad világosabb lesz, a bőröd sötétebb, a víz melegebb,az italok hidegebbek, a zene hangosabb, az éjszakák hosszabbak. 
Az élet pedig jobb…
Te ebből nem sokat vettél észre, a vadászat kiölt belőled minden nemű boldogságot. 

Azonban a nyárnak már vége. Az ősz hűvös szele, arcodat simogatja, de te meglepően élvezed. A napnak még elég ereje van arra, hogy felmelegítsen annyira, hogy ne fázz. 
Boldognak érzed magad, pedig nincs rá semmi ok. Talán pontosan emiatt olyan önfeledt. 

Észre sem veszed, hogy az ujjaid közt pihenő cigaretta szép lassan el ég. Sok mindent elvesztettél pár hónap alatt, a fájdalom tonnás súlyként nehezedett vállaidra. 
Azonban ebből mit sem érezel. 

A reggeli kávé mellé szerettél volna egy cigarettát elszívni, viszont a kellemes őszi időjárás és a hintaágy kényelme nem engedett. 
Most viszont a nap már búcsúzkodik, utolsó sugaraival. Még mindig eltölt ez a kellemes érzés. Lehunyod szemeid, és a nappal együtt, te is nyugovóra térsz.

- Vie! Ébredj, kérlek! - valaki óvatosan rázza a vállad. 
- Hm…? - a szemed kinyílt, de a látásod még nem tiszta. 
- Hála az Istennek! Azt hittem bajod esett! - felismered a hang tulajdonosát, mégis mikor kitisztul a látásod, nem hiszel a szemednek.
- Sam…? M-mégis mit keresel itt? - óvatosan felülsz, valószínűleg álmodban feküdhettél végig a hintaágyon. 
- Mióta ott hagytál bennünket, szüntelenül kerestelek. Rettegtem attól, hogy mit tesz veled a gyász… - mutató ujjad ajkára helyezed. 
- Ne beszéljünk a halálról! Most jól vagyok. Sőt, ebben a pillanatban tökéletesen. - finom utalsz a jelenlétére. 
Sam lassú mozdulatokkal karol át, mindig is vágytál erre az ölelésre, és ez most sincs másképp.
- Annyira szeretlek, Vie! - a hajadba suttogja ezeket a szavakat, és erősebben szorít magához.  - Komolyan, végtelenül szeretlek! 
Nem válaszolsz, csak élvezed a pillanatot. Tudod, hogy Sam szeret, már bebizonyította. Sosem fogod elfelejteni az első csókot, az első ‘szeretlek’-et. 

Ismét lehunyod a szemeid. Az eső halk kopogására figyelsz fel. 

Nem fázol. 

Nem félsz.
Nem vagy szomorú.
S nem is leszel.

Sam már nincs melletted. Biztos hagyott pihenni, és bent van a lakásban.  Nagyot nyújtózkodsz. 
“Itt az idő elhagyni a teraszt.” gondolod magadban és felállsz. 
- Pontosan, te seggfej!  - időd sincs felfogni, mi történik körülötted, hisz ahogy elhangzik ez a mondat, egy ütést kapsz az arcodra. A földre esel. Tekinteted az ököl tulajdonosára emeled.
- Mi…? Trise… te meg mégis, hogy kerülsz ide? - egyik kezed az ütést helyén pihen. 
- Mégis mit gondolsz? 

- Én… Én…
- Ja! Meghaltál! MÉGIS MI A FRANCOT GONDOLTÁL? HOGY  TEHETTED EZT? HA? Hogy tehetted ezt Dean-nel, Cas-sel? Na és mit gondolsz, Sam-et mennyire fogja összetörni? - Trise, a húgom odahajol hozzám, ujjait a torkomra szorítva. - És kinyírtad az unokahúgom is! 

- Nee… - hangod elhaló. Trise felegyenesedik. Idegesen a hajába túr. Te zokogsz, ahogy csak a torkodon kifér. 
Most már emlékszel mi történt. Ha benned növekedésnek indult életről tudtál volna, soha nem tetted volna meg. 

Azonban most már túl késő.