Life Note

Az igazság mindig győz

Wammy's House árvaház, Winchester, Anglia

Lier az erkélykorláton sétált végig, két kezét kinyújtva egyensúlyozott, bal tenyerében egy plüsst szorongatva. Vékonyka ujjaival úgy szorította, mintha csak az élete múlna rajta, hiába vesztette el az egyensúlyát párszor, a plüsst el nem engedte, egy pillanatra sem.

Egy átlagember számára ez hátborzongatónak tűnhet, de a társai mind tudták, egytől-egyig, hogy Lier így tud a legjobban gondolkodni.

A korlát közepén megállt, majd szembe fordult az udvarral. Az árvaház egy dombos területen helyezkedett el, Lier számára ez volt a tökéletes kilátás. Vasárnap délután, a különleges tehetséggel megáldott gyerekek az udvaron játszanak, kívéve egyet, őt. Lier nem szeretett játszani a többiekkel. Ő sokkal jobban szórakozott a szobájában, miközben egy kirakóssal bíbelődött, kezében a plüssel, akit L-nek hívott. Mindig ezt csinálta, amikor a többiek játszani mentek.

L már nagyon koszos és megviselt plüss volt, de Lier nem bírta ki nélküle egy percig sem, esze ágában sem volt kimosatni. Az L babának már szanaszét állt mindene, főleg a fekete hajával akadtak problémák, de Lier ragaszkodott hozzá, hiába lépett lassan már a felnőttkorba.

A tekintete egyszer csak az égre tévedt, majd elmosolyodott. A felhőket kezdte bámulni, hosszú perceken át gyönyörködött bennük. Fehérek. Lier szereti a fehéret, L-re emlékezteti.

Sokszor csak a fehér dolgokat tűri meg maga körül, a ruhái, bútorai, a szobája falai mind-mind fehér árnyalatban pompáznak, egyetlen folt sem piszkítja be őket.

Lier még órákig képes lett volna bámulni az égen úszó tejszínhabokat, azonban pontosan három, ütemes kopogás megzavarta ebben. Meg is billent egy pillanatra, de szerencsére hamar visszanyerte az egyensúlyát. Lepattant a korlátról, majd fehér, túlméretezett púlóverének ujját idegesen markolászva, ajkait harapdálva markolt rá a kilincsre. Noha tudta, hogy pontosan hármat kopogtak, ami azt jelentette, hogy ismerős jött, egy kicsit mégis kiült rajta a szorongás.

- Lier, én vagyok az, beengedhetsz! - hallatszott egy számára ismerős hang az ajtó mögül.

- Near! - kiáltott fel vidáman, miközben szinte feltépte az ajtót örömében.

A küszöbön egy alacsony termetű, világos, szinte már rikitóan fehér hajú férfi állt, mellette pedig a jó öreg Watari, az árvaház tulajdonosa. Watari különösen odafigyelt Lierre, nem csak azért, mert Near megkérte erre, hanem mert jómaga is különleges képességű gyereknek tartotta.

- Előkészítem az uzsonnát, addig üljetek le az asztalhoz, Near - mosolygott az idős férfi, miközben pakolni kezdett. - Egy pohár Earl Grey, és egy pohár banánturmix, pont, ahogy kérni szoktad.

Lier hálásan rámosolygott Watarira, majd elvette a turmixot, amit szigorúan üvegpohárban, szívószállal tud meginni, majd lehuppant az egyik tejszínű fotelba, lábait pedig kilógatta, mint mindig.

Near vele szemben, egy széken foglalt helyet, bal lábát felhúzta, a jobbat pedig lelógatta. Kisgyerek kora óta szeretett így ülni. Amíg Lier a turmixára koncentrált, Near Watari felé biccentett, majd amikor az elég közel hajolt, a fülébe suttogott:

- Még mindig nem hajlandó szilárd táplálékot enni?

Watari nagyot sóhajtott, majd a fejét rázta.

- Attól tartok, nem - mondta szomorúan, aztán hirtelen kiült a szívmelengető mosolya az arcára. - De nem adom fel!

- Ti meg mit súgtok-búgtok ott? - húzta fel a szemöldökét Lier. - Én is hallani akarom, hogy mi ilyen érdekes!

Near felkuncogott. - Ami azt illeti, később akartam csak elmondani, hogy mi járatban vagyok, de úgy látom, nem tudod kívárni.

- Near! Biztos, hogy... - kezdte Watari aggódva, azonban a fehérhajú nyugtatólag rámosolygott, majd újra Lier felé irányult a tekintete.

- Lier, a Tokiói rendőrségnél felmerült a gyanú, hogy újabb Kira jelent meg - mondta Near, mire Lier akaratlanul is elvigyorodott, s érdeklődve előrébb hajolt. - Sorra hullanak el a bűnözők, a legtöbbjükkel rejtélyes szívroham végez. Több, mint valószínű, hogy egy újabb Kira áll az esetek hátterében...

Lier egy szót sem szólt, de a bárgyú vigyort még Near fegyelmező tekintete sem tudta letörölni a képéről. Watari megint sóhajtott egy nagyot, Near pedig a fejét ingatta látva Lier izgatottságát.

- Pakolj, reggel repülünk Tokióba!

Ezek voltak Near utolsó szavai, mielőtt Watari bácsi társaságában elhagyta volna a szobát.

Lier még percekig bámult maga elé, ügyefogyott vigyorral az arcán, aztán hirtelen hanyatt vágódott a fotelban, majd feje fölé tartotta a plüssét, így "szemezett" vele.

- Az igazság mindig győz - kuncogta halkan. - Nem igaz, L?

Nos, ez lenne az új történetem az oldalon, remélem néhányatok tetszését sikerült elnyernem. Ha szeretnétek folytatást, írjátok meg kommentben! :3