Más Lett A Világ... Mi Is Mások Lettünk

6. Fejezet

Loki:

Éreztem szinte szorította a mellkasomat, egy rossz érzés, egymást kergették a gondolatok a fejemben. Dühös voltam, féltem... Dühös voltam, mert megszerettem valakit... Nekem nem lenne szabad szeretnem senkit... de ennek ellenére féltem, hogy elveszíthetem mindazt, amit kaptam hogy elveszíthetem őt, hogy megint egyedül leszek és én leszek az, aki ártani fog neki.

- Nem fogsz ártani nekem - súgta ajkaimra, mire tágra nyílt szemekkel néztem rá. - Mondtam már neked, hangosan gondolkodsz - jelent meg önelégült vigyor az arcán, majd elengedett. - Miattam igazán nem kell aggódnod.

- Nem tudod, mit beszélsz – ráztam a fejem, majd leültem az egyik székbe.

- Akkor magyarázd el! – vetette fel, én pedig elkaptam róla a tekintetem és a ház egyik sarkát kezdtem tanulmányozni. Nem beszéltünk, nyomasztó csend volt, az a fajta, amitől azt érzi az ember, hogy megfullad, mégsem törte meg egyikünk sem. Nem tudtuk mit mondhatnánk, vagy talán nem is akartunk mondani semmit. 

A szobámba indultam volna, a lábam már az első lépcsőfokot érte, mikor elkapták a karom.

- Mi akarsz Anthony? - kérdeztem, de még én is alig hallottam a saját hangomat.

- Van kedved filmezni? - kérdezte egy halvány, rá jellemző mosollyal, de én csak értetlenül néztem rá. - Nem néztél még sosem filmet mi? - kérdezte, mire csak a fejem ráztam. - Na akkor éppen itt az ideje! - ragadta meg erősebben a karomat és afelé a helyiség felé kezdett húzni, amit ő nappalinak hívott. - Olyan Gyűrűk Urásnak tűnsz - nézett végig rajtam, majd szó szerint rá lökött a kanapéra. - Péntek, apuci Gyűrűk Urát akar nézni! - mondta a szerkezetnek, aki vagy ami azonnal elsötétítette a helyiséget és elindította a filmet.

- Még mindig nem értem - szólaltam meg a film felénél. Rettenetesen összetett volt az egész és hiába figyeltem nem tudtam összerakni az egészet. - Miért olyan fontos az a gyűrű? Ha ez a Szauron olyan erős, miért nem készít egy másikat ahelyett, hogy a régit keresteti? Az lenne a logikus.

- De akkor nem lenne belőle három film meg könyv - mondta Anthony, aki időközben a vállamra hajtotta a fejét. - És ha most elvesztetted a fonalat mi lesz akkor, mikor majd több szálon fut majd, három meg négy?

- Migriném lesz - sóhajtottam teátrálisan, majd elgondolkodtam egy pillanatra. - Van könyv?

- Aham, a három Gyűrűk Ura, meg a Hobbit, de filmben az is trilógia - magyarázta. - Leszedhetem pdf-ben, ha gondolod - ajánlotta fel mosolyogva. - Telefonon meg táblagépen vagy laptopon tudod olvasni - mondta mire felvont szemöldökkel néztem rá. - Tudom, hogy meg akartad kérdezni, hogy mi az a pdf.

- És rendesen könyvben nem lehetne? - kérdeztem. - Amit lapozni lehet, kézbe fogni.

- Könyvmoly vagy mi? Na jó! Megrendelem neked őket - mondta, mire szólásra nyitottam a számat. -, de kérek valamit cserébe - folytatta, mire a szeme forgattam.

A következő pillanatban ajkai az enyémeket érték, az én szemeim pedig először tágra nyíltak, majd sodródtam az árral, lehunytam őket, kezeim pedog a tarkójára csúsztattam és elmélyítettem a csókot. Anthony hanyatt feküdt a kanapén, én pedig fölé másztam, ajkunk egy pillanatra sem hagyta el a másikét.

- Uram Ross keresi telefonon! - szólt közbe a mesterséges intelligencia, mire az alattam fekvő férfi felhördült.

- Hogy rohadna meg ott ahol van! - ült föl és én is így tettem, közben őt figyelve. Arca ki volt pirosodva a néhány pillanattal azelőtt történtektől, de sötét szemeiben már nem vágy, hanem dühös fény csillant. - Kapcsold le! Ne is tudjon hívni többet! Változtass számot, a régit pedig szüntesd meg!

- Igen Uram!

- Picsába! - túrt barna tincsi közé, majd felsóhajtott.

- Folytassuk a filmet? - biccentettem a TV felé, ő pedig bólintott.

- Folytassuk a filmet - húzódott közel hozzám, majd újra a  vállamra hajtotta fejét, film pedig folytatódott tovább.

***

Avengers HQ

A bázis csendes volt, szinte már elviselhetetlenül csendes. Azok után, amik történtek már semmi nem volt ugyan az, az pedig, hogy a Kapitány megszöktette a többieket csak olaj volt a tűzre.

Mind a társalgóban ültek, Rhodey, Natasha, Vízió, de még T'Chala és Peter Parker is. Senki nem szólt senkihez, nem is néztek egymásra. Romanoff és Rhodes között napról napra nőtt a feszültség és félő volt, hogy hamarosan robban a bomba. Víziót még mindig rettenetesen nyomasztotta a tudot, hogy ő volt a felelős Rhodey sérüléséért, valamint a Maximoff lány hiánya sem könnyített a helyzetén. A király az országa dolgait intézte még távolról is, míg a Parker fiú csak nem akart olyat szólni, amivel egy életre eláshatta magát a világ legnagyobb hősei előtt.

Tehát csendben voltak. Csak ültek a gondolataikba merülve és meg sem fordult a fejükben, hogy szóljanak a másikhoz. Igazából maguk sem értették miért vannak kint, talán csak nem akartak egyedül maradni a történtek után, féltek a magánytól.

Vagy ott volt még Peter, aki csak nem tudta, hogy hol máshol lehetne.

Az ajtó hamarosan kinyílt, mire mind felkapták a fejüket és kíváncsian várták mi következik. Ross lépett be tökéletesen vasalt egyenruhában, mellkasára az összes plecsnije kitűzve, arcán szigorú, gondterhelt kifejezés.

- Uram! - lépett felé Rhodey a gépe segítségével, de az idősebb férfi leintette.

- Pihenjen Rhodes! Új fejlemények vannak.

- Steveről? - kérdezte Nat, mire mindenki levegőt visszatartva figyelt.

- Nem, nem róla - rázta fejét a férfi. - Nem fogok köntörfalazni, sem litániát zengeni. Stark eltűnt.

- Ahogy Loki is - lépett be egy újabb személy, mire mindenki rá kapta a tekintetét, arcukon döbbenet. Kék szemei végig páztázták a helyiséget, meg-meg állapodva egy pillanatra az új arcokon.

Thor.