Más Lett A Világ... Mi Is Mások Lettünk

Prológus

Tony:

Egy nagy gömb vaníliás fagyit nyalogatva léptem be a SHIELD központjába és álltam a rám szegeződő tekinteteket. Hogy ne álltam volna? Hisz minden nap szembekerülök velük elég furcsa lenne, ha zavarban lennék miattuk. Néhány ügynök köszönt, de a legtöbbjüket figyelmen kívül hagytam és sétáltam tovább amíg meg nem láttam félszemű főnökömet, aki éppen az egyik ügynöknek adott utasításokat. A balhé óta Rogersszel elég sok volt a dolga, nagyon el akarta intézni, hogy vonják vissza a körözést mindenki szeretett kapitánya után, de csak nem akart neki összejönni és volt egy olyan gyanúm, hogy nem is fog egyhamar. Rogers elég agyafúrt ahhoz, hogy elrejtse a saját és az idegbeteg félkarú haverja nyomait is, főleg az után, hogy kihozott mindenkit Ross őrizete alól. Én sem szívesen jártam be a történtek után, de muszáj volt, ha nem akartam, hogy a tornyomat öltönyösök lepjék el. Nem volt hozzájuk idegrendszerem. Nem akartam, hogy karótnyelt SHIELDesek császkáljanak fel s alá arra utaló jeleket kutatva, hogy összejátszottam Rogersel. Egyébként is, ha összejátszottam volna sem tudnák rám bizonyítani és így, hogy semmi közöm nincs hozzá akkor minek járjanak a nyakamra.

Lassan a fagyit éve lépdeltem oda a volt igazgatóhoz és bokáimat összecsapva álltam meg mellette, de utána nem tudtam elnyomni egy nevetést.

- Bocsi, nem tudtam kihagyni - ráztam meg a fejem, de az arckifejezését látva hamar komolyságot erőltettem magamra. - Nem mintha nem élvezném a társaságát, de millió-egy dolgom lenne még, tehát, ha rátérne a lényegre nagyon hálás lennék - tettem unottan csípőre a szabad kezem.

- Nyomokra bukkantak, amik Rogershez vezethetnek - mondta én pedig fölvont szemöldökkel néztem rá.

- És? Ehhez nekem mi közöm van? Mit kezdjek vele? - tettem fel egymás után a kérdéseket és próbáltam elnyomni a bennem lévő vegyes érzelmeket.

- Gondoltam, hogy...

- Hogy mi? Hogy majd a lovaglócsizmás verőlegényeivel elindulok és megkeresem majd? Erre van Romanoff meg a többi ügynök, de én nem fogok mindent félredobni és utána eredni csakhogy a maga és a fejesek kedvére tegyek. Ha akar zárasson be, de ha nincs más akkor lépnék, Nick - néztem rá várakozón, ő pedig elállt előlem és hagyott elmenni.

Szó szerint feltéptem az Audim ajtaját, majd beültem és padlógázzal vettem az irányt a tornyom felé. Mi a franc közöm van Rogershez? Miért kéne nekem segíteni megtalálni? Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá vagy a Tél Katonájához. Nem, nem és nem. Szó sem lehet róla és bárki aki az ellenkezőjét akarja az megrohadhat ott ahol van. Semmi közöm hozzá és nem is lesz soha többé. Még csak az kéne, hogy rajtam keressék őt.

Mikor felértem a konyhába kitöltöttem magamnak egy nagy pohár whiskyt és azonnal meg is ittam. Élveztem ahogy a hideg folyadék végigmarja a torkomat és egy elégedett sóhajt engedek el.

- Otthon édes otthon - mondtam hátravetett fejjel. - Péntek kapcsolj valami zenét - kérem a mesterséges intelligenciát, de az nem felel. - Péntek? Hahó! Stark Pénteknek. Huston gond van! - próbálkoztam újra, de nincs válasz. Mi az Isten? - Péntek az Isten szerelmére válaszolj már, mert esküszöm bortartót készítek a merevlemezedből! - mondtam ingerülten, egyébként sem voltam jó kedvemben nem kell, hogy még egy mesterséges intelligencia is szórakozzon velem. - Péntek, gyerünk kislány! - újfent nincs válasz. - Na jó!

Hozzá akartam férni az egyik géphez, de csak akkor esett le, hogy nincs áram. Oké, most már tényleg: MI AZ ISTEN?! Hogy az ÉN tornyomban ne legyen áram, itt valami tényleg nem kóser. Minden megnézek, de semmi sem indul, fogalmam sincs, hogy mi lehet a baj, mikor elmentem még minden rendesen működött, de most még Tökfej sem mozdul meg. Mi a franc folyik itt?

Lassan úgy voltam vele, hogy hagyom az egészet a francba, de eddig még mindig a makacsságom kerekedett felül a fáradtságon. Nem lehet, hogy nem tudom megoldani. Én mindent megtudok oldani, mindent. Szóval folytattam a próbálkozást, de hiába. Mi lehet a baj? Ez a torony pont úgy lett kialakítva, hogyha az egész városban el is megy az áram akkor itt legyen, de most mégis minden ki van lőve és ezt elméletileg csak én tudnám megcsinálni senki más. Igen elméletileg, de gyakorlatilag szart nem haladok semmivel, minden a legnagyobb rendben van, semmi jele bármilyen meghibásodásnak még sincs áram. Mi lehet a baj? Gyerünk Stark gondolkozz!

Átnéztem minden egyes vezetéket, mindent, de nem találtam semmi hibát, egyszerűen semmit. Minden hibátlanul működött, nem volt semmi probléma, akkor miért nem indult semmi? Eszem nincs hozzá, hogy mi lehet a baj.

- Rendben, fel adom, majd holnap lefuttatok még egy ellenőrzést - vetettem le magam a székre, közben hangosan diskuráltam magammal. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nem tudom mi csesződhetett el.

Már a szobámba indulnék, mikor megláttam magam előtt egy sötét alakot. Nem mozdult, nem csinált semmit. Nem láttam ki ő, annyit bíbelődtem a vezetékekkel, hogy rám sötétedett, így nem voltak túl kedvezőek a fényviszonyok. Reflexből hátráltam egy lépést, ő még mindig nem mozdult. Ki a fene vagy te? Mikor jobban szemügyre vettem láttam, hogy reszket, nem is kicsit.

- Hé haver minden oké? - kérdeztem, még magam is csodálkoztam rajta, hogy az első kérdésem nem az, hogy: Mégis, hogy a szarba jutottál be? De végül leesik. Az áramszünet, az újraindulni nem akaró gépek, biztos, hogy ő áll mögötte. De mégis ki vagy te? - Ki vagy te? - kérdeztem, de nem felelt. A szívem vadul kalapál, pedig nem is félek, vagy csak nem akarom beismerni. Csak állunk mind a ketten, egyikünk sem mozdul. Segítséget nem hívhatok, nincs min és lehet, hogy mire ideérnének rég eltűnne, ha bejutni be tudott akkor egy perc alatt ki is slisszolhat minden nehézség nélkül. Az áram hirtelen visszajön, fény tölti meg a szobát, de őt még mindig nem látom, mert az árnyékban áll. - Ha rám akarsz ijeszteni csak szólok, hogy nem vagyok ijedős típus. Ja és sorozatgyilkososat sem szeretnék játszani - tettem hozzá csak úgy mellékesen.

Kilépett a homályból és én rögtön felismertem. Hogy ne ismerném? A méregzöld köpeny, a hófehér bőr és azok a smaragdzöld szemek. Mikor először néztem végig rajta csak ezek tűntek fel, majd mikor újra végig siklik rajta a tekintetem meglátom, hogy ruhái cafatokban lógtak, ahol kivillant alóla a bőre ott sebek látszottak és rengetek vér, de mikor megpillantottam arcát akkor szörnyedtem el a legjobban. A szája össze van varrva. A gyomrom felfordult és nagyon sok önuralom kellett ahhoz, hogy ne adjam ki magamból azt a kevés dolgot is amit az nap ettem. Nem tudom ki tehette ezt vele, de biztos valami iszonyat pszichopata, rohadék volt, mert ehhez kellet gyomor azt biztos.

- Baszki - nyögtem ki, mert más egyszerűen nem jut az eszembe.

Furcsa, de gy pillanatra sem jutott eszembe, hogy szóljak a SHIELDnek, így is elé szar állapotban volt, nem kellett, hogy tegyenek rá még egy lapáttal. Csak állt ott és nézett rám, nem mozdult, bár nem is csodálkozom rajta, abban az állapotában biztos, hogy minden egyes mozdulat fájdalmat okozott neki.

Felkészülni sem időm térdrerogyott előttem, majd elterült a padlón, egyszerűen eldőlt, mint egy krumplizsák.Azonnal rohanni kezdtem felé, majd letérdeltem mellé és ellenőrzöm az életjeleit. Alig élt. A kurva életbe!

Most mit fogok csinálni?