C A E L U M

Szembenállás

Zihálva, izzadt hajjal keltem fel hajnalban arra, hogy valaki rázogat.
-Minden rendben... csak egy álom Louis! Ébredj fel! Ébredj fel! - suttogta a füllembe Collins. Gyorsan felültem az ágyban és belekapaszkodtam az oldalába, a körmöm belevájt a fába.
-Vége van, Lou. - simított végig a szőke hajú fiú a hátamon.
-Köszönöm. - suttogtam. - Sajnálom, hogy megint felkeltettelek. Feküdj vissza aludni, jól vagyok. - mondtam, a srác pedig csak mosolyogva bólintott, és visszaugrott a felettem lévő ágyba.

Megdörzsöltem az arcomat. Egyszerre rohant meg a tegnap este, minden és minden. Visszafelé úgy zakatolt az agyam, hogy majdnem eltévedtem. Végig akartam gondolni minden egyes mozzanatot.

Nem is gondoltam akkor, hogy ennyire megviselt, hogy félreismertem Harryt, hogy ennyire jó színész volt. A féltékenység egyszerűem fojtogatott Alan miatt, ugyanakkor ez sok dolgot könnyebbé tett. Ha egyszer úgy döntenék, hogy közeledek a hadnagy felé, nem kell félnem, hiszen ő is olyan mint én.

Ahogy haladtam kifelé a hideg, nedves erdőből úgy csillapodtak a gondolataim. Ha belegondoltam, akkor mindig csak arra jutottam, hogy ez a másik Harry még izgalmasabb, és talán valahol érthető ez a bezárkózottsága, az, hogy ennyire más arcát mutatja az embereknek. Úgy éreztem, Harry nem sok olyat tudna tenni, ami miatt kiábrándulnék belőle, és ez megijesztett.

Bár ezek a részek letisztultak a fejemben, egy dologhoz mindig visszatért, és nem tudtam értelmezni. Harry meg akart csókolni? Vagy csak így akarta hatásosabbá tenni a mondanivalóját, hogy közelebb hajolt? És ha tényleg meg akart csókolni, vajon nem csak az alkohol miatt? És azzal, hogy eltoltam magamtól, most úgy gondolja, hogy én nem tudom úgy kedvelni?
Ezeket nem tudtam megérteni, így végül csak fáradtam, sajgó tagokkal dőltem be az ágyamba, mikor visszaértem. Most is ugyanezek a gondolatok száguldottak a fejemben, míg végül újra elnyomott -egy ezúttal álommentes- álom.

Reggel kivételesen én voltam az, akit alig lehetett kihúzni az ágyból, Collins alig győzött kirángatni onnan. Kedden és csütörtökön délután van edzésünk, Harryvel. A délelőtt általában a miénk, de ettől függetlenül ugyanúgy fel kell kelnünk.

Rettegéssel és vágyakozással vártam a délutánt. Fogalmam sem volt, hogyan kellene majd viselkednem, ezért úgy döntöttem, úgy teszek, mintha semmi sem történt volna. Időközben felébredtem, a fáradtságom javarészt elmúlt.

Collins egész nap majd megveszett a kiváncsiságtól, hogy hol voltam tegnap, főleg azok után, hgy meglátta a felrepedt ajkam, és a duzzadt arccsontom. A rengeteg lila horzsolásról valószínűleg csak elképzelései voltak. Jim nem szólt semmit. Néha csak nézett, mintha várta volna, hogy odamenjek, és elmondjam, mi ez az egész, de nem faggatózott. Bízott bennem. Talán.

A két fiú után ballagtam, előttük ment a bungalónk többi tagja.
Valahogy egész nap megszállt valami szörnyen flegma érzés, amit nem tudtam kezelni. Semmi sem érdekelt, semmilyen komolyabb érzés nem jutott el a tudatomig, azonban most, a Zöld felé tartva kezdtek kiélesedni az érzékeim.

A futópályánál már ott volt az ideiglenesen felállított asztal, ami mellett Harry állt, rátámaszkodva és papírokat olvasott. Ahogy meglátta a felé sereglő katonákat felállt és kihúzta magát.

Nem tudom mire számítottam. Talán, hogy egy kicsit gyűrött lesz, vagy ideges, esetleg teljesen elnyúzott. Vagy talán kirobbanóan vidám, jókedvű, de nem. Semmi ilyesmi. Harry egyszerűen kissé fáradtnak tűnt. Nem nagyon, de észrevehetően. Sötét fürtjei most is kócosak voltak, élénkzöld szemét kiemelte a pázsit, és nem tehettem róla, de a szívem enyhén hevesebben kezdett verni, főleg ha eszembe jutott, tegnap milyen közel volt hozzám, és milyen jó illata volt, és az egész milyen intenzív volt.