El sem hiszem, mi történt velem. Most kész vagyok. Ugyanis Kylo Ren nem jelentkezett délig, és.. tudod, megfogadtam... Kellett nekem megfogadni ilyeneket. Betettem a lábam a sárkány barlangjába, Ren szobájába. Hát, nem teljesen így képzeltem, de azért volt egy sejtésem.. Jobb, ha elölről kezdem a történetet.
Reggel - a szabadnapom ellenére - ugyanakkor keltem fel, mint szoktam. Nem így terveztem, mert a reggeleket egyébként is nehezen viselem, most pedig főleg, hogy a szokottnál is kevesebbet aludtam. De nem tehettem másképp, erre állt rá a bioritmusom az évek alatt, amikor minden áldott nap ugyanakkor kellett magam kiimádkoznom az ágyból.
Úgy döntöttem, most, hogy van időm saját magam megcsinálni, nem fogom a kantin a fostól talán csak sűrűségében különböző kávéját inni. A lakosztályom nem éppen fényűző, egy egyszerű tiszti lakás. Van hozzá egy kis konyha, amit nagyon ritkán használok, de most kapóra jött.
Idegesen tettem-vettem, már csak azért is így, mert nem tudtam az idegességem okát. Valahol azért kapizsgáltam, de ettől csak fokozódott az idegállapotom. Időről időre az órára pillantottam, aminek a kék vibrálása egy idő után rendesen próbára tette az idegrendszeremet. Kapcsolgatni kezdtem a színét, a feketét keresve. Hirtelen ráébredtem, hogy fekete fény nincs, ezután pedig azon kaptam magam, hogy a konyhapultba verem a fejem. Ezt gyorsan abbahagytam, és próbáltam a lassan kihűlő kávémra fókuszálni, ami egy bögrében várt arra, hogy belekortyoljak. Megtettem. Kár volt. Ennél pocsékabbat a kantinban sem főznek. Egy mozdulattal kiöntöttem a kagylóba, és jobb ötlet híján megfeszített figyelemmel követtem a folyadék útját a lefolyóba.
Igen, elmehettem volna edzeni, de ez a mindennapjaim részét képezi, és egyben a munkám is, mert a rohamosztagosokkal együtt csinálom, ez pedig egy szabadnap volt. Valahogy úgy képzeltem el az ilyet, hogy semmit nem úgy csinálsz, ahogy egyébként szoktad.
Tehát visszamentem a hálószobába, felvettem valami kevésbé egyenruha látszattal bírót, és úgy döntöttem, sétálni megyek a hajó abba a részébe, ahol ritkán járok. Csakhogy ezek a helyek olyanok voltak, mint mondjuk a hangár és a szemétzúzó, tehát amikhez nem vonzódtam teljes szívemből. A hangár és az ott sorakozó TIE-vadászok gondolatától elfintorodtam, és ösztönösen a parancsnoki híd felé indultam.
Páran tisztelegtek nekem útközben, én pedig intettem nekik. Szétnéztem, hogy mit csinálnak az emberek, amikor nem én irányítom őket. Semmi újat nem láttam.
És nem láttam Kylo Rent.
Összeszorult a gyomrom, ahogy egy órára pillantottam, ami fél 12-t mutatott. A biztonság kedvéért egy másikon is ellenőriztem, de pontosan tudtam, hogy nem lesz eltérés. Az Első Rendnél az időt századmásodpercre pontosan veszik, és ez részben az én érdemem.
Szeretem a pontosságot. És talán pont ezért utálom Kylo Rent. Ő az a típusú vezér, akinek nem a pontosság a fontos, hanem az a hatékonyság, amit ő annak gondol, és ha az idő szemléletében nézzük, a pontosság számára csak egy fogalom, ami kívül esik a komfort zónáján.
Magamban fohászkodtam Darth Vaderhez, hogy ha most elintézi, hogy Kylo Ren elhagyja a szobáját, ezentúl isteníteni fogom. Még nem fordult elő velem, hogy halottakhoz beszéltem volna, de sokszor reméltem, hogy ilyen dialógus még lesz köztem és Kylo Ren között.
Az óra 12-t jelzett, és én az említett személy ajtaja előtt álltam. Még egyszer megátkoztam magam, vettem egy mély levegőt, majd hármat kopogtam, és vártam. Hogy mire? Hát, mondjuk hogy elteljen egy kis idő, és nyugtázva, hogy "hát ez meghalt", megkönnyebülten távozhassak. De nem sokkal később nyöszörgő hangot hallottam, és közeledő léptek neszét.
- Ki az? - hallatszott.
- Hux.
Pár másodperc dermedt csend, aztán az ajtó kinyílt, és egy pizsamás, karikás szemű, döbbent Kylo ácsorgott mögötte. A látványtól elakadt lélegzetem. Még soha nem láttam maszk nélkül. Egy darabig bámultam, aztán észbe kaptam, és becsuktam a szám, aztán megint kinyitottam, hogy mondjak valamit, de a torkomról szörtyögősen és akadozva jöttek elő a szavak.
- Igaz-zán..ne-nem a-akarom za-zavarni..
- Akkor menjen innen - tanácsolta Ren egy lesújtó pillantás kíséretében. Ez meghozta a bátorságomat.
- Nem fejeztem be! - mondtam idegesen. - Tehát nem akartam zavarni a nagy semmittevésében, csak gondoltam megkérdezem, hogy jól van-e - érdeklődve vártam a reakciót.
Ren arcán először őszinte meglepetés tükröződött, aztán feltűnt a gyanú is rajta. Felhúzta a fél szemöldökét.
- Miért érdekli ez magát, Hux? - kérdezte nyúzott hangon, és az ajtófélfának támaszkodott.
Éreztem, hogy az arcom pár árnyalattal pirosabbra vált, és minden erőmmel azon voltam, hogy kitaláljak valami hihetőt.
- Hát.. Tudja.. Tegnapelőtt kicsit feldúltan érkezett, és azóta nem is mutatkozott, és azért mégiscsak munkatársak vagyunk, szóval...
Még mindig furcsán nézett rám, ahogy én is tettem volna a helyében, úgy nézett ki, mint aki gondolkodik, és már azt a pillanatot vártam, amikor megunja helyzetet és elküld az édesanyámba, ám ekkor tett egy mozdulatot befelé, és valami olyasmit dünnyögött, hogy "jöjjön be", majd megfordult, én pedig nyeltem egy nagyot, és követtem. Az ajtó bezárult mögöttünk.
