...Amber...

A nagy találkozás...

Mire a legjobb hajnali 4-kor felkelni? Hát nem arra, hogy édesanyád, a palija és a kisöcséd a hétvégén meglátogat? Dee.. Így volt ez velem. Az üzeneten érződött a szánalom, de ezt megszokhattam volna az évek során. Anyám nindig is így beszéltem, Mindenkivel. Nem érdekelte, hogyha a főnökével felesel, és emiatt kirúgják. Erős jellemű, határozott személyiség, és mégis oly törékeny, pont mint én. Csak hogy engem már eltörtek. Kétszer pedig nem tudnak. 😉
Még vagy hatszor olvastam újra minden részletet, míg helyreállt a lélegzetem. Mit akarhat anyám? Pénzt? Nem, azt biztos nem. Van elég ott nekik. Azt írja, hogy ma este érkeznek. Ezek szerint fel kell takarítanom, mivel anyám allergiás a rendetlenségre. Emlékszem, amikor még egész volt a család, rendszerint szétdobáltam a chipses zacskókat, és ő ekkor félórás felvilágosító órát tartott a Föld szennyezéséről. Na de ez már a múlté. Ki akar a múlttal foglalkozni? Nem én, áh dehogy... Elment az egész napom, mire összeszedtem magam és a holmijaim. Nem is emlékeztem arra, hogy van egy órám. Legalább mostmár nem kések el sehonnan. Csak ha Vele nem futok össze. A mai napig bennem van minden együtt töltött dolog, a mai napig mindennap gondolok rá, és a napi 32 nem fogadott hívás szerint Ő is rám...
Na de ne térjünk el a tárgytól. Még mindig itt van a nagy teher rajtam, ANYÁMÉK.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Két óra múlva a kanapén keltem fel, asztalra feltett lábbal és egy félig megevett csokoládéval a kezemben. Ez vagyok én. Elég undorító látvány lehettem-nem mintha máskor nem lennék az-mert az ajtóban állók csak néztek rám, néztek, én pedig azt hittem,hogy mentenem kell magam. Erre kérdően nézten rájuk, és feléjük nyújtottam a csokit. Erre mindenki elkezdett nevetni, nem tudom, hogy szánalomból vagy nem, de úgyis ezzel fognak piszkálni sok-sok évig...
Anya semmit se változott. Erős testalkata volt, fekete haját soha nem hagyja meg, hogy a vállánál hosszabb legyen. Ha ránézel, nem az esik le először, hogy anya, hanem az, hogy mennyit dolgozhat egész nap. Elsőnek persze rögtön körbeszaglászott mindent, és szemrehányóan rámnézett. Tudtam,mi következik. Vagyis azt hitte., hogy tudom. Átölelt,és elkezdett sírni. Nem értem az anyákat. Egyszer az a bajukm, hogy nincs rend nálad, máskor meg az, hogy nem láttad őket vagy 5 éve...
Ekkor belépett Christopher, az öcsém. Őt már én sem hagyhattam könny nélkül. Odarohant hozzám, megölelt, és mindketten bőgtünk. Meg kell mondanom, ő hiányzott a legjobban. Nehezek voltak nélküle az évek. Mindig eszembe jutott, ahogy ott játszunk a homokozóban, és éppen akváriumot építünk a homokból készült "halainknak".
Utoljára Jacob jött be, a menő negyvenes, anyám palija. Ő az az ember, aki miatt lelépett anyám, és itthagyott. Nem köszönt neke, csak kezet fogtunk. Éreztem a késztetést, hogy kezet mossak. Éreztem, ahogy az a sok baktérium rajta van a kezemen, ezért kirohantam a mosdóba. Mikor megkönnyebbülten visszatértem, arra lettem figyelmes, hogy már vacsora is készült. Chris épp az asztalt terítette, anya és Jacob pedig minden egyes zig-zugban smároltak. Undorítóak voltak...
Az étel spagetti volt. Utáltam a spagettit. De hogy boldogok legyenek, megettem egy kanállal. Végighallgattam vagy ötvenszer ugyanazt a szöveget, mire megelégelve felkeltem az asztaltól, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Útközben azon gondolkoztam, hogy vajon ők beszélnek ilyen k.rva sokat vagy én nem vagyok éppen a legjobb hallgatóság?
Mikor már majdnem beértem a kitűzött célomra, elémállt Jacob. Mit akarhat?
Fugyelj, tudom, hogy nehéz ez neked. És tudom, hogy mi van apuddal, de ne anyád büntesd! Beszélj vele, hisz azért jött el!-mondta zavartan. Épp ez volt a baj Jacob-bal, soha nem tudott végigmondani egy mondatot határozottan. Pedig édesanyámnak pont egy határozott férfira van szüksége. Elegem lett a süket dumájából, félrelöktem, és betrappoltam a mosdóba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hangos tud lenni a némaság. Nem beszélek semmivel, és hirtelen mindenki meg akar engem fejteni. Soha nem lesznek rá képesek... Nem fogok segíteni nekik abban, hogy az évek alatt felépített falam lebontsák. S.O.H.A!
Beültem a kádba, ugyanabban a csöndben, és hallgattam a nagy semmit. Ez a legjobb érzés a világon. Hallgatni.
Még egy darabig hallottam anyám hangját, majd mikor abbahagyta kívülről a papolást, kiszálltam a vízből. Igaz, hogy számításaim szerint 3 óra hosszát voltam bent, de legalább leráztam mindenkit...
Nincs senkinek akkora tűrőképessége, türelme ebben a családban, mint nekem.
Hajnali 5-kor értem ágyba. Ekkor már tudtam, hogy ebből nem sok alvás lesz... És általában igazam is van. Egész este azt kellett hallgatnom, ahogy Jacob mindenféle főzőműsort néz. Igaz, még nem mondtam, ő egy szakács. Anya szerint ő főz a legjobban, ami meglehet, én is tudnék úgy főzni, ha nem hagyott volna itt, és megtanított volna rá..
Már nem hallottam semmit. Elsötétült minden. Úgy éreztem, hogy végre pihenhetek. Ez a nap túl sok volt mkndenből, túl sok érzelem, dráma, sajnálkozás... Na de holnapi még jobb lesz.. Már csak 2 napot kell kibírnom velük-evvel az utolsó gondolatommal aludtam el.