[szünetel] love is not over - jm ff.

1

   mina pov.

   Zihálva belépek a kávézóba, majd megigazítva a kabátomat, odamegyek a pulthoz. Forrócsokoládét kérek Kim EunHa névre, és leülök egy, az ablak előtti asztal mellé. Zsebembe nyúlok, a mobilom után kutatva, de nem telik kevés időbe, amíg rájövök, hogy a rohanásom közben valószínűleg kicsúszott abból. Elmormolok egy halk káromkodást, majd megköszönöm a gőzölgő csészét. Forgatom, érdektelenül keresve rajta a megadott álnevem, amikor egy vékony tollal írt ' gyönyörű vagy. ' feliratot pillantok meg a közepén. Tarkómat megvakarom, majd mosolyogva belekóstolok a csokoládéba.
   A kávézóból való kilépésemkor egy röpke pillanatra szemeim összeakadnak a pultos fiújéval - de gondolataimat elhessegetve elhagyom a helységet. Otthon megkeresem a cseretelót - apu szavaival idézve -, és felhívom HaNit. A lány lelkesen elfogadja az esti meghívásom, majd leteszi. Sóhajtok egy hatalmasat és indulok öltözködni.
   A választásom egy lazább összeállításra esik, az ajtón kilépésemkor pedig meghallom a telefon ismeretlen csengőhangját. Kinyomom, jelezve a lánynak, hogy úton vagyok. Felpattanok a motorbiciklire és HaNi lakása felé veszem az irányt. A nálam fél fejjel magasabb egyed könnyedén felül a motorra, amivel rögtön elhajtok. A bevásárlóközpont felé indulunk, tíz percen belül pedig megérkezünk. Másfél órát töltünk ott, a választásom egy combközépig érő, enyhén fodros sötétkék koktélruhára, míg HaNié egy hasonló, de valamivel többet mutató feketére esik.
   Fél órával később megérkezünk a vendéglőbe. Mindig itt eszünk, amikor kibeszélnivalónk akad, most pedig van bőven amit meséljek. A rendelésünk feladta után belekezdek. A büntetőtől, a szökésen át a kávézós esetig. HaNin kívül rengeteg barátom van, de egyikükben sem bízok meg olyan szinten, mint benne és ezt ő is tudja. Némán halgatja, míg befejezem.
   - De nem azt mondta az igazgató, hogy csak egy esélyt ad? - kérdez rá a nyílvánvalóra a barátnőm. Két hete megállapodtam a vén faszival, hogy ezután rendesen viselkedek és akkor nem csap ki. Némán bólintok. - MiNa, ugye tudod, hogy így tényleg iskolát kell majd váltanod?
   - Na és? Majd átjövök hozzátok - állítom magabiztosan, de igazából én is aggódok. Mit fognak a szüleim gondolni? Alapvetően nem túlságosan érdekli őket az életstílusom, de ez lehet sok lesz.
   - Felőlem. Én szóltam - vállat von, majd egy hatalmasat harap a kihozott kajából. Ebben a pillanatban nyílik az ajtó és egy rettenetesen hangos társaság esik be rajta. Összeráncolt szemöldökökkel figyelem a fiúkat, amikor megpillantom közöttük a kávézós srácot is. Gyorsan félrenézek, és közelebb húzódok HaNihoz.
   - Látod azt a fekete hajút? Az alacsonyat - bólint és szóra nyitná a száját, ha nem folytatom. - Az a kávézós srác.
   - Biztos nem. Az Park JiMin, a többiek meg a haverjai. A suli legbalhésabb srácai. Dúsgazdag családból van, nincs mit keresnie egy kávézóban, főleg nem abban a ősrégiben - meséli, nagyon biztos magában. Bólintok; de tudom, hogy ő az. Ez pedig csak még többet megmagyaráz.
   Folytatjuk a beszélgetést, HaNi is elmeséli a napját, én közben folyamatosan a hátam mögött ülő fiút vizsgálom. Egyszer túl feltűnőre sikerül a hátrafordulásom, ő pedig egyenesen a szemembe néz. Zavartan visszafordulok, de még érzem égető tekintetét a hátamon. Felismert.
   Az est következő felében képtelen vagyok a lányra figyelni, egészen amíg a társaság fel nem áll székeikről. Még pár utolsó szavat váltanak, a fekete hajú gyanúsan méreget, majd kimennek. HaNit ebben a pillanatban kirángatom a helységből és fellökdösöm a motorbiciklire. Három kocsival jöttek, amint megpillantom a Musztángot, amelyikben fekete haja ékesedik, őrült sebességgel lekerülöm, és pár röpke pillanatig visszapillantótükrömből figyelem a vezető személyt. HaNit semmi szóval ledobom a lakása előtt, fél egyre pedig hazaérek. Gondterhelten ledobom a ruháim, majd valamivel később a hosszas elmélkedésembe alszom bele.
   Másnap végigülöm a büntetőt, kivételesen nen dobom össze a házit és elköszönök a felügyeletestől. Ha túl gyakran szöknék ki, előbb-utóbb feltűnne az igazgatónak is, azt meg nem fogom megkockáztatni. A suliból egyenesen a kávézó felé veszem az irányt, ahol a fekete fiú fürgén rohangál az asztalok között. Odamegyek a pulthoz, és fél percen belül előttem van.
   - Egy forrócsokoládét, Kim EunHa névre - biccentek. Leülök a tegnapi helyemre, és elgondolkodom. Ha valóban olyan befolyásos családból származik, mit keres egy ilyen lerobbant kávézóban? Mondjuk, én sem panaszkodhatnék anyagilag, de a helység a szívemhez nőtt az évek lefolyása alatt. Vajon vele is ez történt?
   A csokimat kemény húsz perccel később kapom meg, amit meg is említenék, ha nem latnám, milyen sietségben vannak a kiszolgálók. Nagyon nyugis hely szokott ez lenni, gőzöm sincs miért vannak most ennyien. Jobbra-balra fordítom a bögrét és rájövök, hogy még a ' nevem ' sincs rajta. Fél óráig szürcsölöm, majd felállásomkor látom meg a terítőn látszó vörös pecsétet. Felemelem, és meglátom az alján lévő kis, halvány betűket.
   ' nagyon dögös voltál az este. ' Sóhajtok egyet, majd táskámból kikeresve egy tollat, írni kezdek. ' nem tudtam, hogy a sejongba jársz, park jimin. ' Egy büszke mosollyal otthagyom, remélve, hogy meglátja. Kilépek és úgy döntök, elmegyek sétálni.

jimin pov.

   - Áh, komolyan! Ez a lány... - vigyorgok, vízbe rakva a vörös tollal telelírt csészét. Miután patyolattisztára mosom az edényeket, illedelmesen elköszönve kilépek a kávézóból. A parkoló felé megszólal a telefonom, amit kapkodva felveszek. JungKookie.
   - Hyung, hyung! Emlékszel a fogadásunkra? - hallom vigyorogni. - Megnyertem.
   - És akkor? Mi legyen? - tanultam a múltkori hibámból, és bizonyos dolgokat kitiltottunk a büntetésből, de ahogy ismerem, megint valami marhaságot talált ki.
   - Piercing.
   - Megint? Az nem is érdekes! - sóhajtok. Jobb, mint amire számítottam.
   - Várd csak ki. Fél óra múlva SeungHonál, másképp nem érvényesek a szabályok - röhög. Magam előtt látom az ördögi mosolyát, és szájbabasz a felismerés keserves íze.
   - JungKook, nem fogom bepierciengeztetni a farkamat, te beteg állat! - ordítom a telefonba, kissé túl hangosan is, megítélve a mellettem haladó nagymamák nézéséből.
   - Ne aggódj, azzal még várunk. De kössz az ötletet - nyerít, majd leteszi. Hülye pöcs.
   Kocsimba beülve hangosat sóhajtok, és beindítom azt. Húsz perc múlva megérkezek a piercingszalonba, és leülök egy székre. Kicsivel később Kook is megérkezik, majd SeungHoo berendel a szobába.
   - Haver, ne nézz hülyének, de nem a farkam lövetjük be, ugye?