Something New /BEFEJEZETT/

27. Január 3./2

-Rendben. -sóhajtottam.

-Fél óra múlva kivesszük az infúziót, hatkor pedig hozzák a vacsorát. -magyarázta. -Kérem ne maradjon ilyen sok látogató. -fordult anya felé.

-Váltok pár szót a barátaimmal aztán már mennek is. -vágtam rá.

-Rendben. -mosolygott rám. -Hármasával jöhetnek be. Ha bármi gondod van, csak nyomd meg a nővérhívót. Mindjárt küldöm a fájdalom csillapítót is. -hadarta és már ki is ment a kórteremből.

-Beküldöm a többieket, addig hazamegyek neked pár ruháért. Meg elhozom apádat is. -mondta anya.

-Oké. -bólintottam.

-Szeretlek. -nyomott egy puszit a homlokomra.

-Én is szeretlek anya. -mosolyogtam rá.

Miután anya kiment, az első körben Lara, Grace és Zora jöttek be. Elmeséltem nekik mindent röviden, és nagyjából sikerült is megnyugtatnom őket, hogy semmi komoly bajom nincs. Mindhárman szidták Adam-et és Noah-t amiért ilyen hülyén viselkedtek és balhéztak. Én nem tudtam őket ezért okolni, ki gondolta volna, hogy ez lesz a vége. Persze millió más dolog miatt haragudtam Adam-re, de ezt nem varrhattam a nyakába.

Miután a lányok kimentek, Jake, Ben és Adam jöttek be. Az első kettővel jót beszélgettünk, feldobták a délutánomat, de Adam csak feszengve állt mellettük. Láttam rajta, hogy szeretne velem beszélni, de nem előttük. Így amikor Jake és Ben elköszöntek Adam feléjük fordult.

-Mindjárt jövök én is. -mondta, a fiúk pedig értve a célzást elhagyták a "szobámat".

Adam lassú léptekkel az ágyamhoz sétált és fájdalmas tekintettel nézett rám.

-Sajnálom. -csupán ennyit mondott. A szemeiben láttam a mérhetetlen bűntudatot.

-Nem a te hibád. -sütöttem le a szemem.

-A fenébe is! Ne akarj most is kiállni mellettem, mikor pontosan miattam fekszel most itt. -csattant fel, mire azonnal kipattantak a szemeim. -Egy barom voltam. Tudom, teljesen tisztában vagyok vele. Fogalmam sincs mi ütött belém, de nem tudtam elviselni a gondolatát se, hogy valaki másé vagy. -ismerte be.

-Nem vagyok senkinek a tulajdona Adam! -mondtam mérgesen. -Ez a baj veled. Nem azért haragszol Noah-ra mert engem szeretsz, hanem mert féltékeny vagy. -vágtam a fejéhez.

Mielőtt bármit is mondhatott volna nyílt az ajtó és egy nővér jött be rajta.

-Hoztam a fájdalom csillapítót. -nyújtott át nekem egy tablettát és egy pohár vizet.

-Köszönöm. -mosolyogtam rá hálásan, majd miután bevettem a gyógyszert el is hagyta a szobát.

-Sosem akartam ártani neked. -motyogta Adam.

-Hidd el sokkal jobban fáj az amit érzelmileg tettél velem, mint az, hogy itt kell feküdnöm a kórházban. -vágtam rá, de rögtön meg is bántam. -Nézd. -sóhajtottam. -Mindig ugyanott kötünk ki. Unom már az állandó veszekedéseket. Vagy elfogadjuk azt ami történt, és meg tudunk maradni egymás mellett anélkül, hogy kinyírjuk egymást, vagy hagyjuk egymást és kész. -vázoltam fel a két lehetőséget.

-Sosem voltunk csak barátok, ezután sem menne. -túrt idegesen a hajába.

-Akkor azt hiszem döntöttél. -néztem a szemébe.

-Nem tudnék a barátod maradni és végig nézni ahogy valaki mással vagy. -sóhajtott és ő is a szemembe nézett. -De képtelen lennék ellökni téged magamtól.