A Cárleány Budapesten (I.)

24. Fejezet: Ígéret szép szó...

Svetna farmerban, és sötét kabátban áll a sövény mögött. A haját felgyűrte a feje tetejére, ahogy néhány diáklánytól látta. Hűvös szél fúj, de a legkevésbé sem bánja. Ahogy egyre hidegebb lesz, egyre inkább otthon érzi magát, a figyelme mégsem lankad. Nehéz feladat volt kiosonnia a villából, és még mindig simán észreveheti valamelyik testőr. Noahnak már itt kellene lennie. A nagyhercegnő körbepillant a csendes, hangulatosan kivilágított utcán, és a füle mögé igazít egy kiszabadult hajtincset. Az utca egyik felén feltűnik egy nála valamivel magasabb alak. Kapucni van rajta, és lehajtja a fejét, szedi a lábát. Amikor elég közel ér, hogy Svetna a közvilágításban felismerje a kabátját, elmosolyodik, és tesz felé néhány lépést.
- Ez igen! – a fiú felemeli a fejét. – Kitettél magadért. Nem gondoltam volna, hogy sikerül olyan ruhát találnod, amiben nem látszik, ki vagy – közben megfogja a lány kezét, és elindulnak az utcán.
- Igyekeztem – mosolyodik el büszkén Svetna. – Furcsa farmerben lenni... Olyan, mintha az istállókhoz mennék, vagy mintha pizsamában jönnék ki a házból.
- A pizsamás opció sem nézhet ki rosszul... - vigyorodik el Noah. Svetna nevetve oldalba böki. Ennek a szemtelenségnek egyáltalán nincs ellenére. – Nem lesz belőle nagy baj, hogy eljöttél? Úgy értem, nem fognak Szibériába deportálni engem, ugye?
- Nem hiszem. Vagyis, hát... gondolom, nem... - gondolkodik el a nagyhercegnő. A fiú kissé riadt arcát látva megint elvigyorodik. Noah válaszul csak átkarolja, és úgy sétálnak tovább. – Na, és hová megyünk?
- A lehető legátlagosabb helyre, amit csak el tudsz képzelni! Diákok tömegei jártak már ott, és fognak is még. Olyan egészségtelen, hogy Anke dührohamot kapna, ha meglátna ott, és annyi ember lesz körülötted, hogy Szergej egyesével igazoltatna mindenkit – a fiú egy kis szünetet tart. – De ne félj, nem romkocsmába megyünk, meg diszkóba. Az nem hiszem, hogy neked való lenne, és féltenélek is az ott lévő sok baromtól.
- McDonald's-ba megyünk? – csillan fel Svetna szeme. Még sosem járt gyorsétteremben, de majd megöli a kíváncsiság, hogy megkóstoljon egy olyan természetellenesen tökéletesnek kinéző sajtburgert.
- Nem – rázza meg a fejét Noah. – Azt utálom. Tényleg nagyon műanyag a kajájuk. Annál azért igényesebb lesz a program.
- Áruld el, légyszi! – pislog kíváncsian, óvodásokat meghazudtoló elevenséggel.
- KFC-be viszlek! – jelenti ki büszkén a fiú.
- Romantikus lélek vagy, mondták már? – nevet fel Svetna. Tényleg gyorsétteremben fog enni!
- Ja, párszor. Szerintem igazuk is van. Mi lehet annál romantikusabb, mint gyorsétterembe vinni az orosz nagyhercegnőt az apja és a testőre tudta nélkül? Ez kész leányszöktetés!
- Ó, de még mennyire! – helyesel bőszen a lány, miközben befordulnak a sarkon. – És mivel megyünk el odáig?
- Arra gondoltam, hogy taxit hívok – itt Svetna kicsit szomorú szemeket mereszt rá -, de akkor ezek szerint azzal megölném a leányszöktetés-életérzést – sóhajt. – Metró?
Svetna arca felderül.
- Igen! – ugrik egy aprót. Tényleg olyan lelkes az egész „átlagélet" iránt, mint egy gyerek a csoki gyárban. Neki ez itt mind új.
- Akkor menjünk! – elindulnak, hogy egy metrólejárót keressenek.

***

Dmitrij és Elle a Csorba Bögrében ül, az otthonos kis kávézó teljesen üres, csak ők vannak ott. A megvilágítás kifejezetten gyér, néhány gyertyát gyújtottak. Terveik szerint ez egy romantikus vacsora lenne, a hangulatban még sincs semmi lányregénybe illő. A cárevics hallgat, mint a sír.
- Dmitrij, kérlek! – szólal meg Elle. Sötét haját most kiengedve hagyta. – Próbálj meg kicsit megfeledkezni róla! Jól lesz.
- Igyekszem – motyogja Dmitrij kedvtelenül. Hogy lenne képes megfeledkezni róla? Ma is hallotta, hogy sírt. Nem szabadna hagynia, hogy ez történjen.
- Dehogy igyekszel! – szorítja össze elkeseredetten Elle a száját. – Egy csomót gürcöltem ezzel a vacsorával, te meg úgy ülsz itt, mint ha csak azt várnád, mikor mehetsz haza.
- Ne haragudj, de több lelkesedést nem tudok jelenleg kicsikarni magamból! – mondja kissé gúnyosabban Dmitrij, mint ahogy tervezte. Egyáltalán nem tervezte, hogy összevesszen a barátnőjével is.
- Jó, akkor duzzogj! De nem az én hibám, hogy a húgod egy ideggyenge hisztérika! – fonja össze a karját maga előtt Elle. A cárevics felvont szemöldökkel, elakadt szóval néz a barátnőjére. – Mert az! Minden hülyeség miatt bőgni kezd, te meg inkább őt sajnálod ahelyett, hogy észrevennéd, én itt vagyok neked, pedig nekem is van bőven bajom!
Dmitrij továbbra sem szól egy szót sem. Néhány másodperc múlva feláll az asztaltól.
- További jó étvágyat! – veszi fel a kabátját. Nem fog veszekedni, de azt sem fogja hallgatni, ahogy a húgát szapulja a barátnője. A barátnője!
- Most nem értem, mi bajod van! Néha szembe kellene nézned a valósággal! – pattan fel a lány is, és hátra indul. – Vannak sokkal rosszabb dolgok is Svetna hisztijénél!
- Igen? – néz rá kérdőn Dmitrij. – Ne mondd már! Magamtól rá sem jövök! – elkerekedett szemekkel néz rá, mintha csodálkozna. A hangjából csakúgy süt az irónia. Mielőtt Elle visszavághatna, a fiú már odakint van az utcán, és ideiglenesen mellé helyezett testőrével a nyomában a fekete Rolls Royce felé siet. Nem fér a fejébe, hogyan képzelte ezt a barátnője. Az ő húga nem hisztizik, a helyzet pedig igen is komoly.