14. Fejezet: Kávé, meg miegymás

223 18 4
                                    

Svetna becsukja maga mögött az ajtót, és leroskad a kanapéra. Ha sakkoznak, azt tízig úgyis abbahagyják, legkésőbb tizenegykor már biztos aludni fognak... Addig viszont fent kell maradnia. Muszáj megoldást találnia vagy legalább a probléma miértjét fellelnie. Fáradtan sóhajt, és a könyvespolca felé néz. Szívesen olvasna valamit, de annyira távolinak tűnnek azok a könyvek! Képtelen rávenni magát, hogy odasétáljon egyért, ezért csak álmosan pislog maga elé. Időről időre a faliórájára pillant. Messze még a tizenegy óra, hát még a hajnal... Már most alig tud ébren maradni. Valamit tennie kell, különben nem fog menni a kutatás. Ha a polchoz sétálásra nem is sikerül rávennie magát, a fürdőbe elcsoszog. Megnyitja a hideg vizet, és egy hirtelen mozdulattal az arcába fröcsköli. Kirázza a hideg, és egész testében reszket, de legalább kicsit éberebb lett. Visszavánszorog a szobájába, és az íróasztalához ül. A laptopján a női magazinok elektronikus formáját böngészi. Nem a sminkek, a sztárok, vagy a horoszkópja érdekli. Ezek az oldalak előszeretettel csámcsognak uralkodócsaládok magánéletén. Igazából, bárki magánéletén. Az esetek többségében azonban nevetségesen messze állnak a valóságtól.
Nem kell sokat keresgélnie, az egyik cikk címe „Top 10 tény a Romanovokról". Unottan megnyitja, és már az első állításnál eltátja a száját.
- „Svetlana nagyhercegnő évente 100 000 rubelt költ regényekre. Dmitrij cárevics ugyanennyit öltönyökre." – suttogja maga elé az állítást, aztán kínjában elneveti magát. A könyves állítás még csak-csak megáll, bár még az is túloz egy kicsit. De, hogy Dmitrij ennyit költene ruhára? Nevetséges. A többi állítás is hasonló kaliberű, talán egyet kivéve: „A cár félig magyar. Budapest a második Szentpétervár". Erre a mondatra, a kommentek alapján csak úgy ugranak az önjelölt politikusok. Állításuk szerint, Magyarország jóformán orosz gyarmat, és eladták a lelküket. Ezzel vitatkoznak azok, akik örülnek nekik, és gazdaságilag jó pontnak tartják, hogy itt vannak. Arra senki sem gondol, hogy csak szimplán szeretnek néha itt lenni? Persze, ez nekik nem lényeges, politikai szemszögből közelítik meg a dolgot.

Tíz óra után nem sokkal, fürdés után, a nagyhercegnő megint igyekszik ébren tartani magát. Ezúttal a szobában járkál, köntösben.
Amikor az óra tizenegyet üt, óvatosan kioson, és az iroda felé veszi az irányt. A helyiséget megint nyitva találja, valamint az apját az irodaszékben alva. Aggodalmasan összevonja a szemöldökét, és óvatosan lecsukja a laptopot. Az apja szó szerint ébredéstől elalvásig dolgozik! Ezt nem hagyhatja tovább, holnaptól megint elkéri majd a kulcsot, most viszont megint leveszi az „USA" címkés dossziét. A földre kuporodik vele, és kiveszi, amiket még nem nézett át. Kiábrándítóan soknak látja az iratok számát.
Néhol többször is elolvas egy-egy sort, mire sikerül megértenie. Két mappa átnézése között végigterül a szőnyegen, és a plafont bámulja. Illetve, a zseblámpájával megvilágított kört a plafonon. Mitagadás, lenyűgöző, hogy a fejük fölé festették Oroszország térképét. Óvatosan Szentpétervár felé fordítja a lámpát, figyelve, nehogy felkeltse az apját. Nézi az öböl partján fekvő város cirill betűvel leírt nevét, és megint rátör a honvágy. Azok a gyönyörű épületek, a palotáik, az oroszok, és minden más, amit csak ott kaphat meg, most hiányt kelt benne. Mintha a mellkasa üres lenne, és vákuum szorítaná össze. Valami hiányzik onnan, és az a valami Otthon van. A kikötők fagyos szelében, és a befagyott folyóban, a hóban, a fagyban, és az emberekben. Egy kicsike része maga a hazája. Onnan viszont most messze van.
Felül, és folytatja a kutakodást, mielőtt elsírná magát. Nem teheti meg, hogy sírógörcsöt kap hajnali kettőkor az iroda szőnyegén ülve, az Egyesült Államok papírjaival a kezében. Emlékszik, amikor egyszer a palotában, az ottani dolgozószobában talált egy lapot. Még nem tudott olvasni, fogalma sem volt, hogy fontos lehet. Rajzolni kezdett rá, a nagy, párnázott irodaszékben ülve. Dmitrij már jobban megértette, mi is az, hogy „fontos", vagy éppen „ne nyúlj hozzá!". Amikor meglátta, mit művel a húga, a maga kisfiús módján leszidta. Amikor a titkárnő is meglátta, mi történt, teljesen pánikba esett, hogy mit mondjon a cárnak. Svetna csak ült kettejük előtt, és fogalma sem volt róla, mi rosszat tett. Ő csak rajzolt az apukájának egy képet a lapra, amit talált. Amikor aztán Fjodor meglátta, mi történt, egyáltalán nem szidta le őt. Leült mellé, miközben a titkárnő mentegetőzött, és csak annyit mondott: „Nem szabad olyanra rajzolni, amin már van valami, érted, angyalom? Azok a lapok fontosak apának, de nagyon szép lett a rajzod." A nagyhercegnő így már nem volt annyira megszeppenve. A cár ezután a titkárnőt is lecsillapította. Bármennyire fontos lap volt, lehet belőle másikat nyomtatni, sőt, egy aláírást is lehet pótolni, de még egy olyan rajz biztos nem lesz.

A Cárleány Budapesten (I.)Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz