Egyéjszakás kaland (Befejezett)

16.

Louis

Elbasztam, elbasztam mindent. Miért kellett nekem Brianaval lefeküdnöm? Miért? Nem is igazán élveztem. Miután Harry sírva elrohant kihajítottam Brianat és totálisan kiborultam. Törtem-zúztam és miután nem volt mit összetörnöm a falat kezdtem ököllel ütni. A dührohamom után a fal mentén a földre rogytam és cseppet sem férfiasan zokogni kezdtem. Összetörtem Harry szívét és ezt soha nem fogom megbocsátani magamnak. Egy idióta vagyok. Vagy százszor próbáltam hívni, de egyszer sem vette fel, amin kicsit sem lepődtem meg, így több sms-t is küldtem neki hátha azokat elolvassa. Görcsösen szorongattam telefonomat és bámultam kijelzőjét várva Harry hívását vagy csak egy sms-t, de semmi...semmi nem jött így ismét zokogni kezdtem. Hogy lehetek ilyen idióta? Mit várok? Hogy majd megjelenik az ajtóban és egymás karjaiban zokogunk? Megbeszélünk mindent és ő megbocsát nekem? Bárcsak ilyen könnyen menne minden. De nem is neki kellene ide jönnie, hanem nekem hozzá. Kétségbeesetten tárcsáztam legjobb barátomat segítségért.

-Elbasztam, Liam. Elbasztam mindent. -zokogtam fel ismét.

-Mi? Mi a baj? És miért hívsz ilyen későn? -értetlenkedett álmos rekedtes hangon.

-Megcsaltam....megcsaltam Harryt és most elhagyott.

-Hogy mit csináltál? -akadt ki Liam. -Mi a fenét műveltél? Nem vagy normális. Tudod mit odamegyek. -mondta és kinyomta a telefont.

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, de arra eszméltem fel, hogy kivágódik a bejárati ajtó és Liam beront rajta. Szó nélkül felrángatott a földről és behúzott egy akkorát, hogy a földön elterülve kötöttem ki. Meglepett-e? Naná, hogy meglepett, de megérdemeltem.

-Bocs haver, de ezt megérdemelted. -segített fel.

-Tudom. Nincs harag. -motyogtam.

-Most szépen leülsz és elmesélsz nekem mindent. -rángatott a nappaliba és elültetett a kanapéra.

Elmeséltem Liamnek mindent. Azt hogy már egy jó ideje nincs minden rendben Harry és köztem. A rengeteg vitánkat és hogy hogyan is kerültem egy ágyba Brianaval. A végét ismét sírva meséltem, ahogyan eszembe jutottak Harry csalódott tükröző és könnyektől fátyolos szemei.

-Louis, te egy akkora barom vagy. -mondta pár perc csend után.

-Tudom. -sóhajtottam.

-Nem tudok mit mondani csak annyit, hogy megérdemled, ha nem akar veled szóba állni Harry. Sajnálom. -ült le végre mellém mivel eddig a nappali közepén rótta a köröket idegességében.

-Teljesen igazad van. Sajnálom, hogy az éjszaka közepén ide rángattalak.

-Ezért vannak a barátok Louis, és ha megfogadsz egy tanácsot, akkor holnap megpróbálsz Harryvel beszélni, és ha nem hajlandó, akkor adj neki időt. Remélhetőleg megbocsát neked. Na de most már mennem kell Cheryl otthon vár. Próbálj meg aludni kicsit. -ölelt meg és indult az ajtó felé.

-Köszönöm! -kiabáltam utána.

Szinte semmit sem aludtam az éjszaka hátralevő részében így reggel hatalmas karikákkal és a Liamtől kapott monoklival szemeim alatt indultam Harryhez. Reménykedtem benne, hogy Niall nem lesz otthon, de sajnos csalódnom kellett mivel ő nyitott nekem ajtót.

-Szia Niall! Beszélhetnék Harryvel?

-Szia! Húúúú, de pocsékul nézel ki. Harry még alszik. Nem akar téged látni. Menj el. Amúgy meg ki húzott be neked?

-Liam. -motyogtam. -Kérlek Niall had beszéljek vele. -könyörögtem.

-Nem Louis! Megcsaltad! Nincs mit megbeszélnetek! Hagyd békén! -kiabált rám Niall, amit megérdemeltem, de azért szíven ütött.