El sem hiszem, hogy végre ez a nap is eljött. Ha nem is sokáig, de legalább egy kicsit érezhetem, hogy milyen gipsz nélkül lenni. Aztán persze felkerül a másik, a járógipsz. De ez már valahogy sokkal kényelmesebb, nem olyan nehéz.
Vincent elkísért a kórházba. Bár azt hiszem, hogy nem ez a megfelelőszó rá, hiszen nélküle nem is nagyon tudtam volna ide eljönni. Szó szerint ő hozott el a kocsijával. Nagyon nagy segítség számomra, hogy ő velem van.
Kezdem egyre jobban érezni magam mellette. Az éjjel végre rossz álmom sem volt vele kapcsolatban, igaz, nem is álmodtam semmit.
- Azért elviselhető volt a gipsz ebben a pár hétben? Nem voltak vele problémái? A lába nem fáj túlzottan? – teszi fel nekem a kérdéseket a doktor, mikor megvizsgálja a lábam.
-Igazából semmi problémám nem volt vele, tudtam vele boldogulni szerintem egészen jól. A fájdalom sem elviselhetetlen, főleg, hogy szedem a fájdalomcsillapítót is rá.
-Látom a leszedett gipszen, hogy boldogult vele, hiszen sikerült elég jól összepiszkítania. – mosolyog rám a doktor, mintha tudná, hogy járkáltam is vele.
Hallom, ahogy Vincent a torkát köszörüli, de úgy, hogy figyeljünk rá, mert valamit szeretne mondani. A szemében fény csillan fel, mikor rám néz, tudom, hogy most fog lebuktatni vele.
-Tökéletesen elboldogult a gipszével, sajnos volt olyan is, hogy azt hitte, járógipszről van szó, és elment vele sétálni. – jelentőségteljesen rám néz, majd folytatja – Pedig doktor úr, elhiheti, hogy az elején elmagyaráztam neki, hogy mit szabad csinálnia és mit nem. Valamint azt is a tudtára hoztam, hogy bármiben segítek neki, csak meg kell kérnie rá. De mint látja, eléggé makacs és akaratos beteggel kell szembe néznünk.
A tekintetem folyton Vincent és a doktor között bolyong. Félek, hogy mit fog szólni ehhez a szabálysértésemhez. Félek, hogy esetleg le fog szidni, de mikor mindkettő férfit mosolyogni látom, kicsit megnyugszom.
-Végül is semmi kárt nem okozott vele, annak ellenére, hogy nem lett volna szabad. De legalább erősítette a lábát a plusz súllyal, amivel járkált. – mondja a doktor a szemembe nézve, mosolyogva – Remélem, ezt a sétálási vágyát ezután sem felejti el, hiszen ezzel a gipsszel nyugodtan járkálhat, sőt járkálnia is kell, ha azt szeretné, hogy minél előbb rendbe jöjjön.
Még elmondta, hogy mire is kell figyelnem, kiírt nekem egy újabb adag gyógyszer a fájdalomra, majd utamra engedett. Megtehettem az első lépéseket az új, jóval könnyebb gipszemmel.
Örülök neki, hogy ma mindenkinek jó kedve van, és végül senki sem volt rám nagyon mérges, amiért nem megfelelően használtam az előző gipszem. Bár az én lábamról, az én egészségemről van szó, szóval azért el tudom dönteni, hogy nekem mi a jó, és mi nem. Persze tudom, hogy nem lenne szép dolog keresztbe tenni nekik, ha már ennyit bajlódtak velem, és ennyi segítséget kaptam tőlük. Bár ők csak a munkájukat végezték.
Kicsit később, délután el szeretnék menni, sétálni. Ki szeretném próbálni ezt a gipszet, amivel kifejezetten szabad is sétálni, mint ahogy erre a doktor is felhívta a figyelmem.
Persze Vincent is el szeretne kísérni, ami ellen nem is ellenkezem, hiszen miért ne tehetné? Meg mit is csinálna addig egyedül a házban? Örülök most neki, hogy nem kell egyedül lennem a rémisztő álmaimmal.
Nem szeretné, ha egyből hosszú távon mennék a gipsszel, pedig szerintem képes lennék rá, hiszen az előző gipsszel is képes voltam sokat menni, pedig az nehezebb is volt még.
