Éppen sikerül egy kicsit elnyomni a gondolatokat, és elszunyókálok, mikor hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Még kicsit meg is ijedek, nem számítok senkire, főleg nem az éjszaka közepén. De aztán kinyitom a szemem, és a látvány nagyon meglep. A sötétítő függöny mögött szikrázik a Nap, hétágra süt.
Az órára nézve, az időről is megbizonyosodom. Már 9 óra van, ilyenkor már régen fent szoktam lenni, és csinálni szoktam a mindennapi dolgaim. Nem tudom, hogy voltam képes most ennyire elaludni.
Aztán az ajtó fele tekintek. Egy idősebb asszony áll ott. Az ijedelmem kicsit alábbhagy, hiszen nem nagyon hiszem, hogy egy ilyen jámbornak kinéző nő szeretne megölni. Legalábbis reménykedem benne.
- Jó reggelt kívánok. Ön lenne az ápoló, akit említettek, hogy jönni fog? - térek észhez, és kérdezem meg jövetele okát.
-Nem engem terveztek előre, de akinek kellett volna jönnie, nem ér rá ma, így végül engem küldtek. De úgy gondolom, hogy ez így most jobb is. Legalábbis én biztosan könnyebben beszélgetnék egy teljesen idegen nővel, mint egy ugyanilyen férfival. De persze nem vagyunk egyformák, tehát lehet, hogy ön kicsit máshogyan gondolja.
Nem értem miről is akar beszélni, vagyis inkább nem szeretném érteni. Nem szeretnék hinni a fülemnek.
-Ezek szerint egy férfi fog engem majd gondozni? Ő fog nekem segíteni? - azt hiszem, kicsit több nemtetszést sikerül a hangomba vinni, mint amennyit szeretnék.
-Sajnálom, de igen, igazából én nem is vagyok ilyen házhoz kijáró ápoló. Ezt a feladatot főképp férfiakra szokták bízni, mert ugye előfordulhat olyan is, hogy emelgetni kell valakit.
-Hát rendben. - mondom nagy lemondással a hangomban. Talán emiatt nem tudtam tegnap este aludni, lehet, hogy emiatt voltak olyan fura érzéseim.- nem tudom.
-Nagyon nagy gond ez az ön számára? - kérdezi az asszony, kicsit megszeppenve. Remélem nem vette nagyon a szívére a pillanatnyi kiakadásom, ami igazából csak a hangnememben mutatkozott meg szerintem. De nem tehetek róla, nem tudtam jobban elnyomni a csodálkozásom.
-Nem örülök neki, de azért remélem, meg fogom tudni oldani valahogy így is.
-Rendben. Ezt örömmel hallom. - mondja mosolyogva az asszony, - akkor kezdeném azzal, hogy bemutatkozom. Aliz vagyok, én leszek az, aki segíteni fog önnek a mai nap folyamán, de ezt már gondolom, tudja.- teszi hozzá mosolyogva- Ha bármiben segíteni tudok, nyugodtan szóljon nekem, hiszen azért vagyok itt, valamint ha bármilyen kérdése van, arra is igyekszem felelni, bár ha nem az állapotával kapcsolatos, akkor nem vagyok benne biztos, hogy tudni fogom a választ.
Nyitom a szám, hogy én is bemutatkozhassam, valamint nyújtom a kezem kézfogáshoz. De ő a kezem megrázva így szól.- ugyan, nem kell bemutatkoznia, szinte mindent tudok magáról, persze csak, amit tudnom kell. A neve viszont egyáltalán nem titok számomra, és a története sem. Elég nagy híresség lett a kórházban.
Bólogatok. Kicsit olyan érzésem van, mintha mára egy csomó programot szervezett volna, és most fél attól, hogy nem tudja mindet megcsinálni, és sürgetnie kell. Pedig nem hiszem, hogy erről lenne szó. Gondolom alapból ilyen, kicsit szélvész kisasszonynak néz ki, bár úgy érzem, hogy a kisasszony megszólítás nem nagyon illik már hozzá.
-Mit szólna hozzá, hogy ha most segítenék önnek a fürdésben? Gondolom, tegnap óta nem próbálkozott meg vele.
Rázom a fejem. -Nem, nem voltam fürdeni, csak olyan tisztálkodást csináltam, amire képes voltam, és ez bevallom, nem volt valami sok. Örülnék neki, ha tudna segíteni. Hiszen sajnos azt tapasztaltam, hogy csak kád van, így nem tudtam egyedül beszállni.
Kicsit nehezen, de sikerül megfürdeni. Hozott egy széket a kocsijából, ami arra való, hogy a kádba be tudjak ülni, és így kicsit megkönnyíti a fürdésem. Persze így sem tudjuk teljesen elkerülni a víz kifolyását a padlóra, de Alíz aranyosan felitatta utánam a vizet egy ronggyal.
El sem tudom képzelni, hogy hogyan oldom meg majd, ha nem lesz velem itt. Mert azt biztosan nem fogom hagyni, hogy egy férfi fürdessen meg. Ahhoz túl szégyenlős vagyok, meg úgy gondolom, hogy egy férfinak semmi köze sincs ahhoz, hogy hogyan is nézek ki a ruha alatt.
Jó, hogy Alíz ma velem van. Állandóan duruzsol, így nem érzem magam annyira magányosnak, legalább most nem vagyok egyedül.- már úgyis előre félek attól, hogy mi lesz velem, ha megint este lesz. Mi lesz, ha megint nem fogok tudni aludni.
Felajánlja, hogy elmegyünk vásárolni, hogy vehessek magamnak ruhákat, valamint a szennyesem, is berakta a mosógépbe és kimosta.
Örülök a felajánlásának, hiszen habár ruhákat vettem magamnak pár nappal ezelőtt, arra nem gondoltam, hogy valami papucs is kellene, hiszen csak a túracipőm van nálam.- ahhoz, meg nem nagyon lenne kedvem most, meleg van hozzá. Biztosan kényelmetlen lenne.
A boltban kicsit komfortosabban érzem magam, mint előzőleg, bár szerintem ez is annak köszönhető, hogy sokat beszél Alíz. Előzőleg, mikor ugye az egyik ápolóval voltam, akkor nem nagyon szóltunk egymáshoz, és így nagyon unalmas volt, meg akkor volt az, hogy nem is nagyon tudtam beszélni, pedig szerettem volna.
Bevásárolunk élelmiszerből is, így egy jó pár napig nem kell ilyenek miatt kimozdulnom a házból, nyugodtan pihentethetem a lábam- amúgy sem ajánlatos még a tolókocsi használata sem, hiszen az a legjobb, ha vízszintes helyzetben vagyok.
Sajnos eljön az este, megint itt hagynak magamra, megint egyedül vagyok. Rossz és félek, de azért kicsit örülök is. Lefárasztott ez a mai nap, és az unalmas gondolataim. Így hamar el is nyom az álom. Nem álmodom semmit, vagyis nem emlékszem rá felkelés után. Máskor ez nem tetszett volna, hiszen szeretek álmodni, de mivel manapság történt velem pár dolog, így félek, hogy azokról álmodnék, azt pedig nagyon nem szeretném.
