Doctor who: Landolás

2.

Laura felült. 

Az óra kattogása most valahogy nagyon de nagyon hangos volt számára. Mintha megkattantak volna a másodperc ütők. Öt perc telt el, de vagy még annyi sem, de ő látta... látta a lányt a fülkébe és azt az öreg férfit. Szinte érezte hogy beverte a karját amikor leesett a padlóra.. amikor minden zörgött körülötte, amikor felszállt a fülke.. a.. Tardis. ... gyorsan leírta hogy Tardis, majd felállt. Mivel mindenki aludt ezért úgy döntött kimegy a folyosóra. Kinyitotta az ajtót, s mezitláb végigment a kellemesen hideg padlón, ami abban a nagy nyári melegben talán nem is volt baj. Senki nem volt odakinn, egyetlen árva lélek sem. A kislánynak viszont ez egyenlőre nem tűnt fel... sem az hogy az óra mutatói egyhelyben állnak. De Laurát még az ilyen nagyon nem érdekelte. Élvezte hogy üres a ház. Előre nyújtotta a kezét, s hagyta hogy a napfény, mely a felső kis kerek ablakon át érkezett megérintse azt. A por lassan repült a levegőben, de szemmel láthatóan nem volt légmozgás. Semmi légmozgás. Leeresztette a karját, s megvakarta az orrát. Majd lerohant a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Minden üres volt... sehol nem volt egyetlen egy ember sem. A lány ezt érdekesnek találta hiszen Mis Sartor már ilyenkor javában a reggelit készítette... de most.. sehol nem volt senki sem. Hirtelen rossz érzése volt. Vagy mindenki aludt, vagy mindenki eltűnt. De komolyan eltűnt, úgy ahogy az a nagykönyvekben meg van írva vagy ahogy az a mesében lenni szokás. A csönd már nem is volt olyan barátságos..

Aztán összerezzent. Nyekergést hallott, olyat mint amikor valami nagyon öreg és nagyon hangosan nyekereg. Mint egy beragadt búsz kínkeserves szenvedését az elemek ellen... de ekkor felrémlett benne az álma, mintha fejbe vágták volna. Az álma és az ember a kék dobozban. A nyekergés, a kattogás, a hang... ismerős volt! Talán valóság mégis, talán csak ő akarta elhitetni saját magával hogy álom volt. A lány kirohant a kertbe, ahol ugyan hideg volt de a hang onnan jött. És ott volt a fülke. A kék fülke, a rendőrség felirattal. Valóban ott állt, ugyan úgy mint az álmában.  Laura elmosolyodott de nem rohant oda... egyszerűen megdermedt. Vagy azért mert még mindig nem akarta elhinni hogy ez valós, vagy mert úgy érezte hogy ez egy álom. Csak állt. Magában eljátszott az alkalommal hogy bekopog, és megkérdi hogy jól van-e az aki benne van.. de ezt mégse tette. Kicsit gondolkodott, majd megtett előre egy tétova lépést, mert a fülke ajtaja nem  nyílt magától... de akkora már késő volt. A Tardis hangos nyekergésbe kezdett, majd köddé vált, mintha soha nem is lett volna ott. 

*

Amy karba tett kézzel nézte ahogy a Doktor koncentrál... azzal együtt hogy soha nem is gondolta volna hogy majd éppen a Doktor fog erre vetemedni. A plüss automatából ugyanis csak a gyerekek halásztak ki bármit is pénzért, de most valamilyen különös indokból a Doktor akart egy kutya plüsst kiszedni a gépből. Ez sikerült is neki: de egy elég kicsi és nyomott formájút talált. 

" Áh, nézd Amy, hát nem édes?  Olyan mint egy szétnyomott gumicukor. Részben." - Fintorodott el egy pillanatra a férfi, majd betűrte a plüsst a kabátja belső zsebébe. A játék feje onnan lifegett kifele. 

" Én vagyok a Doktor. És most van egy plüss kutyám is. " - Mosolyogta. A lány halkan elnevette magát a dologra. 

" Nagyon jó Doktor, de minek kell neked egy ilyen? " - Kérdezett rá némi hitetlenkedéssel a hangjában. Ismerte a Doktort, tudta hogy szokása néha rébuszokba beszélni és furcsaságokat csinálni, de ez a plüsskutya lehet még tőle is sok volt. 

" Mondtam én hogy nekem kell?... Ne maradj le Pond!  " - Pillantott hátra a férfi, majd szinte futva indult előre a gyerekekkel teli tömött sorok közt. A vidámparkban szokatlanul néztek rájuk, főleg hogy senki sem viselt westend kalapot és csokornyakkendőt. Amy alig tudta beérni a Doktort aki viszont nekifutásból felugrott hirtelen és elkapott egy épp világgá kiránduló lufballont. Leguggolt és egy sirdogáló kisfiú kezébe adta annak a szárát. 

" Tessék ez a tied. " - Mosolygott rá haloványan. - " De legközelebb vigyázz rá, úgy tűnik repülni akar. " - A kisfiú örömködve köszönte meg, mikor Amy végre beérte ekkor a Doktort, és megfogta a kezét. 

" Ezúttal nem szöksz meg, Rongyos Doktor. "- Lágyan szorongatta, mintha nem is akarná elengedni azt soha.  

" Jól van nah! " - Érkezett a válasz. - "Az a lufi el akart szökni Amy, és tudod miért? "

" Öhm.. neeeem?" 

" Mert kíváncsi a világra!" - Összenéztek, és egy rövid nevetgélés után futni kezdtek a Tardis felé. Habár kissé hangosabban csapták be a hátuk mögött az ajtót mint hogy szerették volna, egy csodás napot töltöttek el a vidámparkba.

" Szóval visszamegyünk 1960ba? Vagy 50be? " - Kérdezett rá a lány szinte azonnal. Fel volt pörögve. Imádott a Doktorral lenni, és utazgatni mégha kicsit veszélyes is volt olykor, akkor is. A Doktor közbe ledobta valahova a barna kabátját, és félig meddig ráült a panel szélére. 

" Nem is rossz ötlet! De döntsd el melyik legyen! Akárhova mehetünk időben és térben, csak kívánnod kell. .. szóval? "- Amy karba tette a kezét és elmosolyodott. Eszébe jutott pár kalandjuk, és  az hogy a Doktor gyakran elhibázta a landolásokat.   

" 1960. Jó lesz... "- Közelebb lépett egy fél lépéssel és odasúgta: ".. ne rontsd el ezúttal. "

"Szoktam én olyat?!" - Pattant fel szinte azonnal a válasz adó, s kissé félháborodva ráncolta össze a homlokát. - " Jó, szóval! 1960. Amy Pond rendelésére. Ami számomra parancs, de csak azért hogy lásd milyen kedves vagyok. " - A panel másik oldalára sétált, s meghúzta a zöld kart, mire a Tardis halk nyekergésbe kezdett. Ahogyan önelégülten elmosolyodott viszont éppen azon gondolkodott hogy miért indultak meg 50 felé...