Ha a címből és/vagy a borítóból nem jöttél volna rá, megsúgom, hogy ebben a könyvben Kuroko no Basketes rövid történeteket, one shotokat olvashatsz. Aki nem tudná, hogy mi is az a Kuroko no Basket, annak elárulom, hogy egy kosárlabdás anime, nyugodt...
Midorima és Takao délután a tornateremben töltötték az idejüket. Takao rángatta bele Midorimát ebbe az egészbe. Midorima tudta hogy milyen akaratos a barátja, így nem ellenkezett. Takao mondta neki, hogy ki akar valamit próbálni. - Shin-chan, te csak is akkor dobsz mikor száz százalékig biztos vagy, hogy nem hagyod ki a dobást? -állt meg Takao a pálya közepén egy kosárlabdával a kezében. Ma nem volt semmilyen edzés, így nyugodtan használhatták a tornatermet. - Igen, ez természetes, nanodayo. - mondta Midorima. Elképzelni se tudta, hogy miféle őrültséget vett a barátja a fejébe. Takao egy kis gondolkozás után megrázta a fejét. - Megkérnélek valamire. Állj a pálya olyan részére, ahonnan a legkényelmesebb számodra a dobás. - Az egész pálya a dobóterem, ne szórakozz velem. - korholta le Midorima a barátját, majd felsétált a pályára. Véletlenszerűen kiválasztott egy helyet, s mikor odaért, csípőre tette a kezét. - Mi a feladatom? Takao az állát dörzsölve járkált a két büntetővonal között, majd végül megállt a félpályánál. - Azon gondolkoztam, hogy ha meg tudnánk valósítani az elképzelésem, több pontot szereznénk a meccseken. Olyas valamit mutatnánk az ellenfélnek, amitől mindenkinek tátva marad a szája. Midorimának akarata ellenére is beugrottak Takao szavai, még régebbről. "Idővel olyan passzokat kapsz majd tőlem, amiktől leesik az állad. Emlékezz erre, Shin-chan. " Midorima sóhajtott egyet. - Mi az elképzelésed? Takao elhelyezkedett Midorimától körülbelül 4 méterre, majd elkezdte pattogtatni a labdát. - Oké, Shin-chan. Most képzeld azt, hogy nálad van a labda, és rugaszkodj el a talajtól. Megpróbálom a kezedbe passzolni a labdát. -utasított a fekete hajú fiú. - Te megőrültél, nanodayo. - Csak csináld. Midorima sóhajtott, felvette a dobóállást, behajlította a térdét, majd elrugaszkodott. Takao a megfelelő pillanatban dobta el a labdát, egyenesen Midorima felé. A labda nem pontosan a kezébe érkezett, de Midorima még meg tudta fogni. A fiú hezitált, nem volt biztos a dolgában. A kelleténél többet várt, s amikor eldobta a labdát, az vesztett az ívéből, nem érte el a palánkot. - Shin-chan! - Takao szemei kerekedtek a döbbenettől. - Majdnem sikerült! - Nem fog ez menni, Takao. - jelentette ki Midorima, majd megigazította a szemüvegét. A barátja értelmetlenül nézett rá. - De miért nem? Ha sokáig gyakoroljuk, menni fog. -próbálkozott Takao. - Vagy nem bízol bennem? Midorima szótlanul állt. Na igen, ott a pont. Nem arról volt szó, hogy Midorima ne bízna benne, csupán csak kételkedett. Kételkedett, hogy képes lenne-e eldobni azt a labdát és kételkedett abban is hogy Takao egyáltalán képes lenne-e pontosan a kezébe passzolni. - Tudod, Shin-chan - sóhajtott fel Takao. - Én is sokáig gondolkoztam ezen. Hogy meg tudnánk-e csinálni. Aztán eszembe jutott valami. - Micsoda, nanodayo? - Az, hogy ki a frászt érdekel ha elsőre nem úgy sikerül, ahogyan elterveztük? Ha sokat gyakoroljuk, biztosan menni fog. - amikor Takao meglátta Midorima reménytelen arckifejezését, hozzátette. - Jobban kell bíznod a csapattársaidban, mint magadban.
A két fiú késő estig maradt bent gyakorolni. Mindketten kezdtek kimerülni; Takao kezdett egyre pontatlanabbul célozni, szemei legalább annyira fájhattak neki mint az ujjai. Midorima érezte a sok ugrást, ami másnap rettenetesen fog fájni neki egy kis izomláz kíséretében. De nem csak a lába fájt, hanem a feje is. Fájt, mert eddig egyszer sem sikerült bedobnia a labdát. Na meg azért is mert Takao nem egyszer rontotta el a passzát és dobta fejbe őt. Persze ilyenkor Takao mindig komolytalanul elvigyorodott és védekezően emelte fel a kezét. - Hupsz. -kuncogott Takao. - N-ne haragudj, S-Shin-chan. Lassan már nem tudott mit tenni, Midorima kezdte beadni az unalmast. - Még egyszer, kérlek Shin-chan! -próbálkozott az irányító. A zöld hajú sóhajtva ismét felvette a dobóállást, viszont most behunyta a szemét.
Muszáj lesz bíznia Takaoban, képes lesz hinni neki. Nem fog kételkedni.
A labda pontosan Midorima tenyerébe repült. A fiú elrugaszkodott és eldobta a labdát. Mindketten lélegzetvisszafojtva várták, Midorima még a szemét se merte kinyitni. Úgy érezte hogy most ez tökéletes. Pár pillanat múlva csak a labda pattogása hallatszott. - Na? -kérdezte Takao. - Bement? - Tessék? - pattant fel Midorima szemhéja. - Nem láttad? - Mindvégig csukva volt a szemem. -mondta a sólyomszemű nevetve. - Ne szórakozz velem, nanodayo!
Igaz, Midorima és Takao sose fogja megtudni, hogy az a dobásuk bement-e vagy kihagyták, viszont ha látták volna, mindketten elismerték volna, hogy az volt Midorima eddigi legszebb dobása.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
