The price of happiness [exo hungarian ff]

első rész //

Aminap is az iskolából battyogtam haza felé és mivel az utolsó óránk tesi volt, a lábaim majd leszakadtak én meg, mint valami zombi tántorogtam az utcán. Bele sem mertem gondolni, hogy otthon még, vendégek is jönnek hozzánk ráadásul holnapra még tanulnom is kell...

A szokásos úton haladtam haza fele, ugyan ott, ahol minden nap közlekedem, de most a sikátorban, ahova a mellette lévő kínai étterem a maradékát szokta kidobállni egy felborított kukát vettem észre ráadásul mellette egy fiú feküdt csuron véresen, akit másik három vert éppen. Közben a magatehetetlen srácot a falhoz paszírozták ketten, a harmadik pedig csak ütni kezdte, ahol tudta.

A lábam a földbe gyökerezett, a szemeim kipattantak, el akartam futni innen, de a lelkiismeretem nem engedett. Segítenem kellett...

Próbálltam valamit kingolni, de egy árva lélek sem volt az utcán így jobb híján csak a telefonom halásztam elő a zsebemből majd miután készítettem néhány képet, bepötyögtem a rendőrség számát, így hívásra készen állt.

-Hagyjátok békén!-kiabálok a támadók felé mire rám kapják a tekintetüket, de, amint meglátnak egyből felnevetnek.

-Hé cica, jobb, ha lelépsz még mielőtt olyat teszek, amit magam is megbánok.-rám néz egy undorító vigyorral a fő támadó.

-Hogyha ti nem mentek el, hívom a rendőrséget!-kiabálok rájuk újfent és néhány lépéssel közelebb megyek hozzájuk.

-De kis harcias valaki.-elkezd nagyon lassan közeledni felém.

-F..uss...fuss...el!-megszólal a fiatal srác, szinte hörögve, allig hallhatóan, amitől, ha lehet még jobban megesett rajta a szívem.

-Kussolj!-beleboxol a kreol bőrű teljes erőből a fiú gyomrába mire az egy újabb adag vért öklendez ki. Itt már a könnyeim is javában megeredtek mégis, hogy tehet ilyet egy ember a másikkal?

-Hallo, igen a 3. utcai Kínai étterem melletti sikátorban! Megvernek egy fiút!-kiabálok a telefonomba könnyes szemekkel, mire ők ijedten kapják rám a tekintetüket.

-Basszus ez tényleg kihívta a rendőrséget!-elengedik a fiút majd futásnak erednek, de még kinyög az egyik egy 'Legközelebb egyikőtök sem ússza meg!'-et, de ezzel együtt el is tűnnek.

Természetesen nem hívtam senkit, csak el akartam őket íjeszteni.

Aztán figyelmem újra a szerencsétlen, csupa véres és heges fiúra szegeződött, aki részeges léptekkel közeledett felém, de a következő lépésénél remegő lábai össze rogytak.

Még mielőtt feje egy hatalmasat koppant volna a betonon, oda értem hozzá és elkaptam Őt majd leültem mellé és a combomra hajtottam a fejét.

Könnyes szemekkel tanulmányoztam végig remegő testét, szaporán emelkedő mellkasát és heges arcát, amelyet könyörtelenül szántanak végig forró könnyei.

-Semmi baj,-óvatosan megsimogatom a haját.-Már elmentek.-próbálom nyugtatni a gyenge srácot, aki a fájdalomtól szüntelenül csak remeg.

-Hívom a mentőket, jó?-lenézek rá aggódva, de csak megrázza a fejét.-De muszály kórházba menned...-simogatom buksiját, hogy kicsit legalább megnyugodjon.