A Snowflake In Your Heart - Viktor Nikiforov Fanfiction (Yuri On Ice)

5.Fejezet

~Natalie Pavlov Szemszöge~

Hiába próbáltam elterelni a figyelmem a pálya szélén ácsorgó Nikiforovról, nem ment. Pedig esküszöm, mindent bele adtam! De.. ott motoszkált a tudat a fejemben, hogy most miattam áll ott, ahol, és engem néz. Lesi minden apró mozdulatomat, minden pörgésemet, és ugrásomat. Minden hibámat és minden tökéletesen teljesített lépésemet.

Már csak 2 ugrás és vége! Meglesz! Menni fog!

Azt hiszem még életemben nem voltam annyira megkönnyebbülve egy előadás befejeztével, mint akkor. Ám még mindig nézett, tekintete szinte lyukat égetett a hátamba. Lassan, nagyon lassan meghajoltam, majd megfordultam. Csakugyan ott állt, tekintete komor volt. Katya tőle 4-5 méterre ácsorgott, s mikor meglátta, hogy elindultam lefelé a pályáról, fejvesztve rohant a kiskapuhoz. Elmosolyodtam, és vissza öleltem, mikor a nyakamba ugrott. Ismételten magas pontszámot kaptam, ám végül csak 2.helyezést értem el.

-Szép volt! Gratulálok!-lépett mellém egy lány, ha jól emlékszem Aimi a neve, és Japánból érkezett. Ő a 3.helyet kapta meg.
-Köszönöm! Te sem voltál semmi!-mosolyogtam rá, ám ha fegyvert fogtak volna a fejemhez, akkor sem tudtam volna elmondani, hogy milyen volt az előadása. Nem tudtam figyelni rá, gondolataim teljesen más körül forogtak.
-Köszi! Még találkozunk!-ezzel integetve elindult.
-Szia!-szóltam még utána, de már nem hallotta.
Amióta lejöttem a pályáról, nem láttam Viktort. Még csak gratulálni se jött oda.. Na nem mintha szükségem lett volna rá..!

*********

Fáradtan léptem ki az öltözőből, nehéz táskámat a földön ráncigáltam magam után. Lábaim fájdalmasan tiltakoztak a több mint félórás gyaloglás gondolatára. Miután a versenynek vége lett, én még benn maradtam, és háromszor elpróbáltam a koreográfiám, az elejétől a végéig. A tripla axelt természetesen kihagytam belőle. Szánalmasnak éreztem magam. Az egykor oly' könnyűnek, természetesnek vett ugrás akkor rémálomnak tűnt.

Az utcára kiérve azonnal megcsapott a hideg levegő, így kabátomat még jobban össze húztam magamon, kezeimet pedig kesztyűbe rejtettem.
Körül sem néztem, úgy indultam el, s most csöppet sem érdekelt az, hogy kihúzzam magam, és büszkén vonuljak hazáig. Hagytam, hogy hátam beessen, a kelleténél talán jobban húztam a lábaimat, s a táskám is csak alig-alig tartottam a vállamon, bármelyik pillanatban leeshetett volna.

-Elkísérhetünk?-hallottam meg ekkor egy hangot.
A hang tulajdonosát meglátva igencsak meglepődtem, nem számítottam a Viktorral való találkozásra. Ám nem volt egyedül. Egy nagyméretű, barna szőrpamacs állt mellette.
-Honnan tudtad, hogy még itt vagyok?-tettem fel a kérdést nem túl barátságosan, amiért utána fejben le is szidtam magamat.
-Megérzés. Sosem tévedek ilyen téren. Ez viszont nem egészséges, Natalie... Nem kéne túlhajtanod magad. Habár jó látni, hogy van benned akarat.-tekintete komor volt, s a hangja is elvesztette vidám csengését.
De amilyen gyorsan jött komolysága, úgy is tűnt el. A következő pillanatban ugyanis két elülső lábánál fogva megemelte a kutyáját, s boldogan mosolyogva rám nézett.
-Hagy mutassam be neked Makkachint!
Fáradtságom és csalódottságom ellenére mosolyognom kellett, ahogy ránéztem a gyerekes férfire, s kutyájára.
-Szia!-köszöntöttem a kutyust, és megsimogattam a buksiját, mire ő csóválni kezdte a farkát, és barátságosan kinyújtotta nyelvét. Hatalmas tappancsait megtámasztotta combjaimon, így Viktornak már nem kellett őt tartania, s én kedvemre döngölhettem Makkachin pofiját.
-Szóval veled tarthatunk?-kérdezett rá másodszorra is a férfi.
-Csak ha nincsen más dolgod. Eléggé messze lakom, nem szeretném, ha miattam gyalogolnál fölöslegesen.-próbáltam hárítani, de nem jött be.
-Nincsen más dolgom mára. Yuri és Yurio is haza mentek már, és ránk fér a testmozgás! Ugye, Makkachin?-intézte mondandója végét a kutyához.
-Hát jó, legyen!-adtam fel.-Akkor gyerünk!

Komolyan, életemben nem nevettem még annyit, mint akkor haza felé menet. Viktor minden kirakat előtt megállt, minden ruhadarabot megcsodált. Olyan volt, mint egy nagyra nőtt 5 éves. Az elején be kell vallanom nagyon-nagyon idegesített,  már azon voltam, hogy ott hagyom... Aztán egyszercsak azon kaptam magam, hogy kacagok a gyermeklelkű férfin. És attól kezdve elfelejtettem az egész Grand Prix-et. Legalábbis egy kis időre.
A házam elé érve megálltam, és Viktorra néztem.
-Megérkeztünk. Köszönöm, hogy haza kísértél, remélem nem okozott nagy problémát.-mosolyogtam rá.
-Ugyan-ugyan. Örömömre szolgált. És Makkachin is jól érezte magát veled.-válaszolta Viktor.-Biztos vagyok benne, hogy fogunk még találkozni, de addig is vigyázz magadra. És ne hajtsd túl magad.-kérte, mire csak halványan bólintottam, majd kinyitottam a házam ajtaját.
-Hát akkor sziasztok!-simogattam meg még utoljára a szőrcsomó fejét.
Már majdnem beléptem az ajtón, mikor Viktor elkapta a vállam, maga felé fordított, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd minden további nélkül megfordult és elsétált.

Mi volt ez? Mégis mi ütött belé? Hiszen alig ismerjük egymást... És miért nem szólt semmit? Kész rejtély ez az ember.

-gondoltam, miközben döbbenten, ijedt kismadár módjára verdeső szívvel ácsorogtam az ajtóban egészen addig, míg a férfi el nem tűnt az utca végén.

~Viktor Nikiforov szemszöge~

Volt valami abban a nőben, ami nem hagyott nyugodni. Szomorú volt, és én mindenképpen fel akartam vidítani őt. Hihetetlenül örültem, mikor végre meghallottam a csilingelő nevetését, de legnagyobb sajnálatomra az sem volt teljesen őszinte. Meg akartam tudni mi bántja őt, és egyszerűen csak meg szerettem volna ismerni. Ezért, hogy többet megtudjak róla, haza érve beütöttem a nevét a keresőbe. Meglepően sok cikket találtam, nem is értettem, hogy nem hallottam még a nevét sem ezelőtt.
Az első pár hírben a Grand Prix idei női szériájának versenyzői nevét sorolták fel, aztán kicsit régebbi cikkeket kezdtem nézegetni, egészen addig, míg meg nem akadt a szemem egyen.

Balesetet szenvedett a Grand Prix esélyes versenyzője: Kórházba szállították Natalie Pavlov-ot!

Azonnal megnyitottam, és olvasni keztem a sorokat.

Ma rendezték meg a Grand Prix női szériájának elődöntőjét, melyben 3 versenyző vett részt, köztük a legesélyesebb, Natalie Pavlov is. A közönség megőrült produkciójától, hatalmas tapsal örvendtek a fiatal versenyzőnek, ám örömük nem tarthatott sokáig. Produkciója végén Natalie egy tripla axelt hajtott végre, mikor korcsolyája megcsúszott a jégen és elesett. A közönség a folytatásra bíztatta Natalie-t, ám mikor 1 perc után sem kelt fel, a helyszínen tartózkodó mentősök  hordággyal hozták le őt a jégről. Végül kórházba szállították, állapotáról még nem kaptunk híreket...

Aztán megpillantottam a következő hírt:

Nem folytathatja a versenyzést Natalie Pavlov! Kizárták a Grand Prixből!

A tegnapi versenyen balesetet szenvedett a fiatal jégkorcsolyázó, melynek következménye a versenyből való kizárás lett. Natalie edzője, Katya nyilatkozott állapotáról:

-Sajnos Natalie sípcsontja eltörött, melynek köszönhetően nem folytathatja a versenyzést az idei szériában. Gipszet kapott, és fél évig eltiltották a versenyzéstől, hogy a lába rendbe jöjjön. Mindannyian nagyon szomorúak vagyunk emiatt, ellenben nagyon hálásak is a rajongóknak, és mindenkinek, aki jobbulást kívánt Natalie-nak, szüksége van a támogatásra, nehéz időszak következik az életében.

Mindannyian együtt érzünk Natalie-val, és kitartást kívánunk neki, valamint mielőbbi gyógyulást. Reményeink szerint újra láthatjuk őt a jövőre megrendezendő Grand Prix-ben.
#WeLoveNatalie

És akkor megértettem mindent. Hogy Natalie miért nem mondta el nekem, hogy mi a baja. Azt hitte ki fogom röhögni. Arra is rájöttem, hogy segítségre van szüksége, különben minden tehetsége ellenére el fog bukni. Eldöntöttem, hogy segíteni fogok neki. De nem tudhatta meg, hogy tudom. Akkor mégjobban elutasított volna.
Azt pedig nem akartam, semmi esetre sem.

Sziasztoooook! Huha, de rég írtam már ide.... Majdnem egy éve.....Te jó ég! Ne haragudjatok, tudom, hogy megígértem, olyan gyorsan hozom majd a részeket, amilyen gyorsan csak tudom.... De az az igazság, hogy egészen mostanáig egy perc nyugtom nem volt egész nyáron, és mindjárt vége.... 
De most itt vagyok, és egy elég hosszú részt hoztam nektek kárpótlásul. Remélem maradtatok még páran, akik olvassátok ezt a sztorit. 

By.: #Asami