Egyetlen gyengém

A lány, aki ellopta a szívtipró szívét

 Az óra végén Samantha bedobta a cuccát a táskájába (szó szerint egy laza csukló mozdulattal betoszta a könyvét és a füzetét) és megállt a pad mellett, amíg én komótosan pakoltam el. Felnéztem és meglepődtem, hogy mennyire bámult engem.

-Ööö rám vársz véletlenül vagy csak ácsorogsz?- kérdeztem elvörösödve, nem szeretem ha megbámulnak. 

-Ácsorogva várok. Rád. Arra gondoltam megkérlek mutasd meg merre lesz a következő csodálatos tanóránk és közben elárulhatod nevedet is akár. Mit szólsz hozzá? 

-Remekül hangzik. 

Nem volt dolgom olyan emberekkel mint Samantha, sose jöttek hozzám oda olyan szándékkal, hogy megkérdezzék a nevem vagy bármi. Én meg persze féltem oda menni bárkihez, féltem az elutasítástól. Talán ezért nem voltak nagyon barátaim. A legjobb barátnőm is a nővérem. Az osztályba viszont nem voltak barátaim. 

-Na szóval kit tisztelhetek személyedben?- kérdezte a lány a teremből kilépve. A következő óránk kémia volt ezért a labor felé vettem az irányt. Samantha persze követett, azt se tudta merre megyünk, de látszólag nem is érdekelte. 

-Rose Adams vagyok, 16 éves és unalmas hétköznapjaimat ebben a lenyűgöző iskolában töltöm- megálltam hirtelen és előre nyújtottam a kezem Samantha felé. Ő megfogta a kezem és a szemembe nézve ő is bemutatkozott:

-Samantha Eleanor West, de hívj csak Samnek, 17. életévemet taposom és legfeljebb bort töltök, nem hétköznapokat. A napokat meg kell élni- végig a kezemet fogta és közben egy kicsit megrázta, de nem engedte el. Végig mélyen a szemembe nézett. Az arca nagyon komoly volt, aztán elnevette magát és elhúzta a kezét.- Na vezess tovább, kezedben van életem és a tény, hogy elkések-e óráról vagy sem.

-A sulinknak elég kaotikus a felépítése, de ha szeretnéd órák után körbe vezethetlek.

-Tájékozódási képességeim egyenlő a nullával, de azért megpróbálhatod a lehetetlent. 

Így értünk majdnem oda a kémia laborhoz, amikor egy ismerős arc jött szembe velünk. Nem más volt, mint a suli szívtiprója. Természetesen. Ryan Stevens. Az a srác, akiről minden lány  álmodozott és hiába randizott annyi lánnyal sose volt komoly barátnője. Tipikus rossz fiú a sármos mosolyával, barna hullámos hajával és világos szemeivel. Kicsit elkalandoztam és arra riadtam, hogy a fiú nekem beszélt. 

-Hey Rosie, mit szólnál délután egy kis töri korephoz?- mivel én csak korrepetálom. Mi másért állna szóba velem egy Ryan Stevens? 

-Ööö jó, csak izé, órák után körbe vezetem Samet, de utánna ráérek- dadogtam összevissza. Megtanulhatnék már dadogás nélkül beszélni mellette, hisz vagy féléve segítek neki töriből és tök gáz mikor a világháborúról is dadogva beszélek. 

-Ki az a Sam?- Sam eddig bambulva nézte a diákokat, de erre a mondatra felkapta a fejét és tekintetét Ryanre emelte. 

-Szerény személyem lenne- emelte meg a kalapját egy kicsit és megdöntötte a fejét pont mint a kosztümös filmekben az urak. Ryan szeme megcsillant ahogy végig mérte Samet és nagy mosoly terült el az arcán. 

-Ez esetben örülök a találkozásnak. Ryan Stevens vagyok- mondta és meghajolt Sam előtt.

-Ha megbocsájt uram mi távozunk. Engedelmével- belém karolt és elhúzott onnan.

-Akkor 4kor a halban Rosie!- kiáltott még utánam Ryan. 

-Na mesélj csak, ki ez a Ryan és mióta vagy belé esve?- fordult felém Sam mikor elég messze értünk Ryantől. 

-Ennyire nyilvánvaló? 

-Drágám amíg beszéltetek láttam elmenni a némát aki elmondta a süketnek, hogy a vak látta ahogy Rosie bele esett Ryanbe- elkezdett nevetni magán, vagy rajtam, nem tudom. Éreztem ahogy az arcom egyre vörösebb színekbe vált.

-Jólvanna azért ne túlozzunk! Már nem számít amúgy sem, tuti bejössz neki- a végét már szinte suttogtam. Miért van az, hogy megjelenik ez a lány és félperc alatt ujjai köré csavarja Ryant? A fenébe is, én korrepetálom már fél éve!

-Nem hinném, hogy bejövök neki. De ne aggódj nem az én esetem- a vállamra tette a kezét és mélyen a szemembe nézett. Gyönyörű kék szemei voltak, az ember látta a tengert ha belenézett. -Na menjünk még be kell mutatkoznom a többi tanárnak is!