⊒ A 38-as szektor ⊑

39. Képességek

Először nem jutok szóhoz Héli történetétől. Annyi minden mondani és hozzáfűzni valóm van, és persze kérdésem, de nem szakítom inkább félbe. Kiakadok azon, hogy a lakásunknak annyi, és már valóban nem mehetünk oda többet. Anyu már kora délután óta nincs meg, és a munkahelyén nem is nagyon foglalkoztak ezzel. Nekem egy furcsa élmény volt az, ahogyan Jeremy megmentett, de Héli odáig van a fiúk képességeiért. Mondjuk, én is szívesen megnézném, ahogy Tj a térben mozog. És annyira megdöbbent, hogy a nővérem ilyen lazán veszi a tényt, a pasijaink idegen lények. Nem erre számítottam tőle. Jobban kiakadhatott volna, mint én is. Persze nekem nehezítette a helyzetet, hogy össze-vissza voltam verve. Egyébként a sérüléseim kilencven százaléka, már el is tűnt, mert Héli ügyesen meggyógyított a zirgon szerkezettel. Most az utolsó simításokat végzi, és az apróbb hegeket tünteti el.

Mindketten hallgatunk, mert kérdések öntik el a fejemet. Jeremy valóban aggódott értem, és képes lenne a bolygót felrobbantani? Ezt biztos csak dühében mondta, bár ki tudja. Nem tudom, mit gondolja róla. Tudom, hogy nem viselkedek vele valami kedvesen, mert dühös vagyok rá, de nem kellene ezt annyiban hagynia. Nem kellene, ha szeret. Az elmondottak alapján Tj érzései valódiak Héli iránt, és semmi nem befolyásolja őket. De Jeremy? Megint magába zárkózott. Miért nem akarja nekem megmagyarázni a történteket?

- Ky. Készen is vagy. Szebb a bőröd, mint új korában. - zökkent ki az elmélkedésben egy kis vigyorral.

- Köszönöm.

- Ne nekem mondj köszönetet, hanem Dennek. Ő mentett meg téged.

Erre nem reagálok semmit, ha nem felállok, és végig nézem magam. Egy látható nyom sincs rajtam, és ahogy mozdulok, nem fáj semmim. Mintha csak álom lett volna az egész. A ruháim teljesen tönkre mentek, és csak a cipőm viselhető. Kiveszem azokat a ruhadarabokat a táskából, amiket Den hozott tőlünk. Érdekes. Pont a kedvenceimet hozta el. Egy sötét farmert, egy mély lila felsőt, és fekete cipzáras pulóvert veszek fel. A hajamat is átfésülöm, mert csupa kóc.

- Örülök, hogy jobban vagy. Bár nehezem fogom kiverni a fejemből a látványod. Iszonyú dühös vagyok!

- Ne is mond. - felelem - És azt el sem akarom mondani, mit mondott Peter O'Connal a halálom módjáról.

Minden részletre emlékszem, még az arckifejezésre is, amivel mondta. Elborzongok. A testvérem ekkor elém lép, és átölel. Visszaölelem, aztán így maradunk egy kicsit.

- Szeretnél még kettesben maradni, vagy kopoghatok a fiúknak?

- Majd én megteszem. Úgy is mondani akarok nekik valamit.

Héli kicsit elmosolyodik, mert szerintem abban reménykedik, kibékülök Jeremyvel. Kopogok, és pár másodpercre rá a fém fal a padlóba húzódik. Mind két zirgon rám néz, és a kék hajú bazsalyogva így szól.

- Jó téged ép testben látni. Jól érzed magad?

- Igen. Teljesen meggyógyított az eszközötök. Bár a lelki sebeimet még nem hoztam rendbe. - lehajtom a fejem, és halkan folytatom - Köszönöm, hogy értem jöttetek. Ha később értetek volna oda, már halott lennék.

- Ránk, mindig számíthatsz!

Ettől halványan elmosolyodok, aztán Jeremyvel egy pillanatra egymás szemébe nézünk. Nem mondd semmit. Ez szúrás a szívembe, de most azzal nem foglalkozhatok. Meg kell mentenünk két életet.

- Messze van még az 1-es szektor? - váltok gyorsan témát.

- Nem sokára elérjük a kontinens szélét. Nézzétek.