⊒ A 38-as szektor ⊑

26. A tábor

Újabb nyári szünet. Ez megint váratlan eseményekkel kecsegtet, mint a tavalyi, de ez úttal nem kell félnünk, mert nem leszünk egyedül. Már eléggé kiismertük a szektort, hogy oda menjünk, ahová csak akarunk. Most azonban, egy olyan helyre készülünk a kosárlabdacsapattal, ami idegen. Közeledik az edző tábor.

Bár megbeszéltük Jeremyvel, hogy sűrűn találkozunk, a következő hét péntekig csak egyszer sikerül, az is kedden az edzésen, mert be kell tanulnia a munkához. A döntőig járhatunk az iskolába gyakorolni, és ott is lesz minden kedden és csütörtökön az edzés. Ezen a héten csak kedden, mert az edző szerint kemény hétvége vár ránk. Alig tudok elaludni csütörtökön, ezért az interneten átnézem az oda vezető utat, és a környéket.

- Nagyon szép lesz a táj. - jegyzem meg magamnak, amint virtuális sétát teszek a környéken.

Kicsit tovább nézelődök, és megdöbbentő dologra bukkanok. A 170-es szektor szomszédja nem más, mint a 188-as. Ez végül is abból a szempontból nem meglepő, hogy a szektorok nem sorban helyezkednek el egymás mellett, hanem ahogy kiosztották őket. Például mi a 38-as szektor, az Eurázsiai kontinens közép-nyugati részén fekszünk, és a szomszédunk a 45-ös, a 37-es, és a 29-es. Egykor itt volt Ausztria, Csehország, és Szlovákia egy része. Ahová menni fogunk, az tőlük északra van, a Balti-tenger, és az Atlanti Óceán között. A kontinensek és a félszigetek eléggé összecsúsztak az évszázadok során, vannak, amiket mesterségesen összeépítettek, sőt egyes szektorokat az óceánokon hoztak létre. Az 1. szektor is ilyen. Az Atlanti Óceán északi részén terül el, egy mesterséges szigeten, amivel ide-oda tudnak mozogni az amerikai és az európai kontinens között.

Szóval a 188-as szektor a szomszédunkban lesz, ráadásul csak pár kilométerre. Jobban rá nagyítok, és a szemeim elkerekednek. A 188-as Büntetés-végrehajtási Intézet, ahová Peter O'Connalt csukták, az erdő mélyén, mintegy 6 kilométerre fekszik a szállodától, ahová megyünk. Nem tudom, hogy véletlen, vagy a sors akarta így, de nem szabad elszalasztanom ezt a lehetőséget. El kell mennem oda, és saját szememmel meggyőződni róla. Ki fogok eszelni egy tervet, hogyan és miként szökjek el. Az biztos, hogy nem egyedül vágok neki. Beszélni fogok Jeremyvel, és együtt kitalálunk valamit. Most viszont muszáj aludnom, mert hosszú út vár ránk holnap.

Hat óra a pontos indulás időpontja. Anyu ki akar minket kísérni, de az elég ciki lenne, így csak a metróig jön velünk. Hélinek és nekem is egy bőrönd, és egy hátizsák a csomagunk, amit simán elbírunk vinni az iskoláig. Ott nagy a tömeg, mert a diáksereg, a tanárok és hozzátartozóik, és a szállító eszközeink, az egész környéket elfoglalja.

- Itt nehéz lesz megtalálni a fiúkat! - szól hozzám Héli, én pedig tovább nézelődök.

- Szerintem a csapatunkat keressük. Biztos egy helyen gyűlnek.

Egyet ért velem, ezért átvergődünk az első csoporton. Ahogy az iskola kapuja felé közeledünk, találkozunk egy ismerős párral.

- Sziasztok! - köszön ránk Roxi és Mike.

- Hali! Láttátok a többieket? - kérdezi Héli, amire Mike szomorúan így felel.

- Igen. Az épület keleti részéről indulunk.

- Lányok! - fordul hozzánk Roxana, de közben a fiúját ölelgeti - Ígérjétek meg, hogy vigyáztok az én Édesemre! Annyira fog hiányozni!

- Te is hiányozni fogsz nekem!

Csókolóznak is, így lehetőségünk sincs ígérgetni. Végül ott hagyjuk őket, és oda megyünk, ahová Mike mondta. Mr. Damyan, egy ismeretlen hölgy, Brian, Ron, Jane, Huan, és még néhányan már ott vannak, és a csomagjaikat pakolják egy érdekes járműbe. Úgy néz ki, mint egy busz, de szárnya is van, és meghajtója. Nem láttam még ilyet.