⊒ A 38-as szektor ⊑

29. Álom és valóság

...Minden szürke árnyalatos, és homály fedi. Lassan tisztul a kép. Egy kicsiny terem, falai digitális kijelzőkkel tele. Rombusz alakú asztalnál, négy csuklyás alak ül. Csak a képernyőktől jövő csipogások és jelzések hallatszódnak. Az alakok nem beszélnek, de néha a kezükkel gesztikulálnak vagy bólogatnak. Hirtelen felállnak, mindegyik egy kijelzőhöz lép, és mind két kezükkel sebes mozdulatokat hajtanak végre. Ide-oda húznak dolgokat, és idegen nyelven irkálnak be szavakat. Aztán mind a négy megáll. Mindenhol egyetlen egy idegen szó jelenik meg, és egyszerre megérintik. A kép elsötétül.

Türkiz színű bolygó függ az égbolton, ami körül két hold kering. A világűr csendes, de nem most. Űrhajók szállnak fel, és távolodnak tőle. Fémes csattogás, és a meghajtók zaja töri meg a tökéletes hangtalanságot. Harci járművek, amik csatára készülnek. Rengetegen vannak. Libasorban megállnak, és a vezérhajóra várnak. Az előtt hirtelen megnyílik egy örvénylő átjáró, és eltűnik a semmibe. A többiek követik, így a bolygó magára marad.

A háború hetek óta zajlik. Az egyik oldalon, már csak egy űrhajó van, a másikon tizenkettő, és sok a sérülés. Nem akarják feladni, de ekkor elsütik a nagy ágyút, egy hihetetlenül erős fegyvert, ami kettévágja az ellenség járművét, és ezzel vége. A győztesek elrepülnek a közeli bolygóra, ahol leszállnak kisebb járműveikkel. Az idegnek talpig felfegyverzett páncélban lépnek a felszínre. Semmit nem látni az arcukból. Két kezük, és két lábuk van, oldalukon fegyverek. Lerohanják a bolygót, és az ellenszegülőket megölik. Pár nap vérengzés után a lakók feladják, és térdere borulnak a félelmetes faj előtt. Sokan sírnak, és jajveszékelnek elhunyt szeretteik holtteste felett.

Újra a teremben vagyunk. A négy alak ezúttal hevesen vitatkozik hangos szóval. A szavak idegenek, de árad belőle a düh és a felháborodás. Az egyik leül, fogja a fejét, és elhallgat. Némán mutogat megint. A többiek is elhalkulnak, és rá figyelnek. Ezután egymásra néznek, ők is helyet foglalnak, és összekulcsolják a kezük az asztalon. A negyedik kivetít valami dokumentum félét az asztalra, és négyfelé másolja. Elolvassák, aztán az egyik fogja, és a végén odafirkant egy aláírást a négy vonal egyikére. A második aláírás hamar követi, majd a maradék kettő is megteszi. Ezután megnyugodnak, és hangosan sóhajtanak. Egyszerre állnak fel, majd körben, megérintik a mellettük ülő tenyerét, fejüket az ég felé emelik, és halk morgást adnak ki magukból. Az egész bolygó meghallja az üzenetet. A sok millió lélek ugyan azon időben lélegzik fel, örömkönnyeket, és kiáltásokat hallatnak. Túl sok szerettük hullott már el a háborúk során, ezért végre megbékélhetnek.

Egy delegáció száll le az egyik meghódított bolygóra. Felkeresik a vezetőket, és aláírnak egy békeszerződést. A faj katonái elhagyják a bolygót, és soha többet nem jönnek vissza. Ez a kép, nagyon sokszor megismétlődik, de mindig másik helyen a galaxisban. Továbbra is minden arc homályos, de árad belőlük a bűntudat, és a békére való hajlam. Nem mindegyik leigázott nép bocsájt meg. Bosszúra esküdnek, de az ismeretlenek ajánlatot tesznek nekik. Új technológiákat és gyógyászati eszközöket kapnak, és segítenek fellendíteni a bolygót a békéért cserébe. Ez már tetszik a sokat szenvedett társadalmaknak. Az idegenek új életcélt tűznek ki maguk elé. Egy szebb, és jobb világegyetem kiépítését, amihez ők, mint a legfejlettebb faj az eddig ismert univerzumban, minden létező eszközt fel fognak használni.

Nem csak a már megismert bolygókon valósítják ezt meg. Rengeteg technikát sokszorosítanak, és felfedező utakra indulnak az űrhajóik, új világok megtalálása véget. Nem könnyű, mert a korábbi rossz hírnevük hamarabb megelőzi őket, és félnek tőlük. Több ezer év telik el, hogy az űrben úgy ismerjék őket, mint a legbékésebb és legsegítőkészebb faj. Mostanra elérték céljukat, és úgy nevezik őket galaxisok szerte, Zirgonok a világok békéltetői.